Alig két hete léptünk át 2014-be, a leggyorsabb motorosok máris randevút adtak egymásnak, mégpedig Barcelonában, hogy egy kétszáz méteres dirt track pályán bizonyítsák rátermettségüket. Az eseményre nevezett a 2013-as világbajnok, Marc Marquez, és többek között olyan neveket kellett maga mögé utasítania, mint Pol Espargaro, Maverick Viñales, Bradley Smith és Hector Barbera:

Végül mégsem egy aszfaltbetyár, hanem a Flat Trackből érkező Brad "The Bullet" Baker okozott nehéz pillanatokat az ifjú spanyolnak. A KTM-mel induló versenyző féktávon próbált beszúrni (6:40-nél), de összeütközött a Hondán ülő Marquezzel, aki így csak nyolcadik lett, míg Baker megnyerte a versenyt Tito Rabat és Kenny Noyes előtt.

marquez baker crash
Marquez és Baker csatája a fináléban

- Nagyon sajnálom, hogy ütköztem Marquezzel a döntőben. Nagyon jó csata volt, és remélem, hogy nem szegte kedvét az incidens, ugyanis szeretném, ha jövőre is megmérkőzhetnénk a versenyen - nyilatkozta Baker a futamgyőzelem után. Az immáron húszéves bajnok igazán diplomatikusan válaszolt a kihívásra: Nagyon boldog vagyok, hogy a motorsport rajongók felfedezték Spanyolországban a Dirt Track-et, élveztem a csatát, nagyon jót meccseltünk Bakerrel! Remélem jövőre is találkozhatunk! - tette hozzá zárásként.