Hatalmas stand fogadta a vadonatúj Suzukikra éhes látogatókat a kölni és a milánói seregszemlén, s a csillogó placcon vagy egy tucat érdekességben gyönyörködhettek, beleértve a MotoGP-be visszatérő versenymotort, valamint a szintén GP-motívumokat és megoldásokat felvonultató GSX-R1000-et.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3286
A sok újdonság között szinte elveszett a megszokott küllemű, mégis számos újdonsággal felfrissített GSX-R1000 ABS

Akadt pár átfésült és több, korábban nem látott típus is, élen természetesen a GSX-S-szériával, amit úgy aposztrofáltak a gyáriak, hogy egy új kategória, a Street Sport megteremtőit tisztelhetjük bennük. Mi tagadás, a GSX-R-géneket öröklő masinák valóban úgy festenek, mint a valóban praktikus, ugyanakkor lélegzetelállítóan sportos erényeket felvonultató szegmens legígéretesebb példányai.

Suzuki GSX-S1000/GSX-S1000F

Kiemelték, hogy a most debütált páros egyenesági leszármazottja a pályákon bizonyító GSX-R1000 K5 kódjelű változatának, elvégre az erőforrás teljes egészében a literes őstől érkezett, némi módosítással persze. Fejlesztése során új, három százalékkal könnyebb dugattyúk kerültek a blokkba, a vezérműtengelyek módosított profilja pedig még nyomatékosabb alsó és középső fordulatszám-tartományt eredményezett, a 44 mm-es szívócsövekben pedig kettős pillangószelepek dolgoznak. A második, szervomotorral vezérelt egység az aktuális sebességtől és gázállástól függően szabályozza a bejutó üzemanyag mennyiségét, így biztosítva a maximális forgatónyomatékot, illetve gyorsulást.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3289
Mint egy ugrásra kész vadállat - így jellemezték a tervezők a GSX-S1000 formatervét. Mi tagadás, tényleg vagány lett...

Miként azt a kategóriában megszokhattuk, ma már szinte kötelező elem a kiválóan működő kipörgésgátló, s a Suzukinak nincs takargatnivalója ezen a téren sem. Gyorsítás közben öt különböző szenzor figyeli a GSX-S viselkedését, és az adatok alapján szabályozza a gyújtás időzítését, valamint a beáramló levegő mennyiségét. A sebészi pontossággal közbeavatkozó segédlet lehelet finoman teszi a dolgát, nem szakítja meg a gyorsulást, csupán a hajtott kerék tapadását kontrollálva segíti a biztonságos és élvezetes motorozást.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3293
Sportmotor vagy túragép? A Suzuki szerint egy motor is elég, hogy utazás és szerpentinezés közben se kelljen kompromisszumokat kötnünk

A sokrétű és informatív, mégis pillekönnyű, mindössze 275 grammos műszerfal és az alatta pózoló kónuszos Renthal kormány arról árulkodik, hogy a kiegészítők terén sem spóroltak a Suzuki mérnökei, és igyekeztek mindenből a legjobbat belezsúfolni az álló helyzetben is dinamikus benyomást keltő motorba. Ide sorolható a felfüggesztés és a fékrendszer is, hiszen a világhírű KYB 43 mm-es csúszószár-átmérőjű első teleszkópjai minden paraméterükben állíthatók, s a himbarendszerhez kapcsolódó, 63 mm-es belső furatú központi rugóstag előfeszítése, valamint húzófokozati csillapítása is személyre szabható.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3292
A feltűnésmentes szín emeli ki igazán milyen jól sikerült a GSX-S - arányos és szemrevaló motor

Az első teleszkópok 17 col átmérőjű, pillekönnyű hatküllős könnyűfém felnit fognak közre, s a kerékre a motorosok számára jól csengő Brembo cég 310 mm-es átmérőjű tárcsái kerültek, méghozzá az olasz gyártó radiálisan rögzített, négydugattyús féknyergeivel kiegészítve.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3297
Meglepő párosítás az élénkvörös festés és a hozzá társított matt felületek sokasága

A csupasz alapmodell dinamikáját a hosszabb távra tervező világjárók is élvezhetik, mivel a teljesen burkolt, jobb időjárás-védelmű GSX-S1000F tökéletes klónja a csupasz verziónak, csak éppen csinos ruházatba öltöztetve, hogy a leghidegebb hágókon se kelljen vacognia a vezetőnek, illetve a hátsó ülést élvező utasának.

Suzuki V-Strom 650XT

A japánok egyik legnépszerűbb típusa nem szorul külön bemutatásra, elvégre tíz évvel ezelőtti bemutatása óta az eladási listák élmezőnyében trónol, s új változatának fontos változtatásai révén valószínűleg továbbra is a túrázók egyik kedvence lesz.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3281
Innen nézve aligha mondaná meg bárki, hogy ez egy mindössze 645 köbcentis és csupán 215 kilós motor

A legendásan megbízható, 90 fokos hengerszögű V2-es erőforrás természetesen érintetlen maradt, azonban a külcsínen sokat csiszoltak, hogy a V-Strom minél jobban hasonlítson a gyár egykori ralimotorjára, mely a Párizs-Dakaron is megcsillantotta tudását és megbízhatóságát. A karcsú és csupán 215 kilogramm tömegű V-Strom 650XT műszeregysége számtalan egyedülálló funkciót tartalmaz, s logikus felépítésének köszönhetően egyszerűen kényelmesen átlátható. Az analóg fordulatszámmérőből és a nagyméretű, LCD-panelből álló óracsoporton olyan nem megszokott szolgáltatások találhatók, mint a fagyos útfelületre figyelmeztető lámpa vagy az aktuális hatótáv megjelenítése.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3280
A vadonatúj idomzat kialakításánál elsődleges szempont volt, hogy a vezetőt és az utast is védje a közel ötcentis tartományban állítható légterelő

A műszerfalat egy vadonatúj idomzat öleli körbe, s túramotorhoz hűen az időjárás-védelem is nagy hangsúlyt kapott a műanyag elemek tervezése során. Ennek köszönhetően az alacsonyabb és magasabb pilóták is élvezhetik a V-Strom elsőrangú szélvédelmét, tekintve, hogy a légterelő plexi három lépcsőben, 42 mm-es tartományban állítható. A szélcsatornában tesztelt megoldás előnye, hogy hatékonyan védi vezetőt és utasát a menetszéltől, mellőzve a hosszú távon igencsak zavaró turbulenciát.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3279
A V-Strom hosszú rugóútjával és közel 18 centis szabad hasmagasságával remek társ a laza terepezésben is

Szintén az uta kényelmét növeli a vastagon párnázott, kemény tömésű, bőséges helykínálatot nyújtó ülés, ami egyedülálló módon speciális szürke borítással és vörös díszvarrással készül. Ahogy azt a márkánál megszokhattuk, a látványos megjelenés tovább fokozható, ugyanis az extralistáról tucatnyi hasznos kiegészítővel csinosítható a modell. Ide tartozik a kifejezetten V-Strom 650XT-hez fejlesztett dobozrendszer, a masszív haspáncél, LED-es ködfényszóró és a kimondottan hasznos középállvány.

Suzuki Bandit 1250 S ABS

A japánok egyik bestsellere, a Bandit 1250 az elődök kiforrott, sokat dicsért hajtásláncát örökölte, külseje azonban több ponton módosult, hogy a felhasználói visszajelzéseknek megfelelően még hatékonyabban védje a vezetőt és utasát az időjárás viszontagságaitól.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3282
A megjelenés változott, azonban a lehengerlően erős, 3700-as percenkénti fordulatszámnál (!) 108 Nm-es forgatónyomatékkal kecsegtető erőforrás tovább él az új Banditban

A minden eddiginél fejlettebb, szélcsatornában kialakított légterelő komfortosabbá teszi az utazást esőben és hidegebb környezetben, a megváltozott aerodinamikai tulajdonságok jótékony hatással vannak a stabilitásra is, és bátran állíthatjuk, hogy szebb, feltűnőbb is lett a motor. Nem mellékes, hogy a Bandit olyan olyan praktikus megoldásokkal teszi gondtalanná a túrázást, mint a - szóló motorozás közben - csomagrögzítőként is funkcionáló hátsó kapaszkodó, az akár 805 milliméterig süllyeszthető ülésmagasság vagy a szériafelszereltséghez tartozó középállvány.

Egyébként a Bandit mellett a japánok negyedliteres üdvöskéje, a kéthengeres Inazuma is új ruhát kapott, így mostantól a csupasz verzió mellett az Inazuma 250F jelzésű, idomos változat is elérhető a kereskedésekben.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3284
Fontos részlet, hogy olyan, néhol extrának számító tételek, mint az ABS vagy a középállvány alapáron járnak a Bandithoz

A módosítás számos előnnyel jár, hiszen a nagyméretű légterelő nem csak a menetszél kellemetlen hatásaitól mentesíti a vezetőt, hanem hatékonyan részt vesz az erőforrás által termelt hő elvezetésében is, arról nem beszélve, hogy így könnyebben, kényelmesebben kiaknázható az apróság meglepően bőséges, nagyjából négyszáz kilométeres hatótávja.

Suzuki RM-Z450

Aki nem csak az országúton, hanem a pályákon is a legjobb gyártó címére tör, annak elengedhetetlenül szüksége lesz a leggyorsabb pilótákra, s a Suzuki háza táján ezekből sincs hiány. Az új RM-Z450 kifejlesztésénél például maga James Stewart és Clement Desalle bábáskodott, gazdag tapasztalatukat átadva sportág feltörekvő indulóinak.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3300
Ügyes segédlet biztosítja a lehető legjobb rajtokat, mely segítségével a pálya minőségéhez és vezetői tudáshoz igazítható az RM-Z teljesítményleadása

A munka során olyan ínyencségek kerültek a motorba, mint a Stewart által is gyakran használt rajtelektronika (S-HAC), mely segítségével személyre szabható a 449 köbcentis erőforrás teljesítményleadása. Csakugyan említést érdemel a Showa SFF-Air, azaz tekercsrugó nélküli felfüggesztés, ami pillanatok alatt, egyszerűen hangolható, s a megspórolt alkatrészek révén még könnyebb is, mint a korábban használt teleszkópok.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3301
Ennél egyszerűbb aligha lehetne a futóműállítás... Az RM-Z vadonatúj fejlesztésű Showa villájában levegő helyettesíti a rugókat

A high-tech alkatrészek és az alaposan módosított váz révén egyébként az RM-Z teljes tömege kereken egy kilóval csökkent, ami jobbb kezelhetőséget és vehemensebb gyorsulást eredményezett.

Suzuki GSX-R1000 ABS

A legendás modellcsalád literes tagja régebben kapott néhány kritikát a fékrendszert illetően, ezért a mérnökök a legutóbbi modellfrissítéskor olyan megoldással álltak elő, amit aligha érhet szó, elvégre a dupla első féktárcsákat immáron a Brembo négydugattyús, radiálisan rögzített Monobloc féknyergei szorítják satuba, s a brutális fékerő adagolhatósága sem okozhat problémát, hiszen blokkolásgátló felügyeli az alsó munkahengerek működését.

suzuki-address-gsxs-gsxr-vstrom650-rm-z450-3288
A feltűnő fényezés mögött igazi műszaki csemegék rejtőznek, melyek még jobbá teszik a 2015-re datált GSX-R1000 ABS-t

A könnyebb dugattyúk és a vezérlés módosított alkatrészei egyaránt hozzájárulnak, hogy a népszerű erőforrás még vehemensebb lett. A 999 köbcentis sornégyes különösen a középső fordulatszám-tartományban tol keményebben, mint elődje, amihez a kipufogóban található szervomozgatású szelep (SET) is hozzájárul. Szintén a 2015-ös modellév hozadéka az üzemmódkapcsoló, a nyomatékhatárolós tengelykapcsoló és lenyűgöző, MotoGP-stílusú fényezés, míg a GSX-R kiváló úttartását a Showa BPF (Big Piston fork) villa, valamint az elektronikusan vezérelt kormány-lengéscsillapító garantálja.