Lehullt a lepel, végre a nagyközönség is élőben megcsodálhatta a ruhátlan literes újdonságot, melyről már jó ideje tudtuk, hogy nem GSR, hanem GSX-S matricát visel majd az idomain. Azt viszont csak a bennfentesek sejthették, hogy a K5 kódjelű GSX-R erőforrása nem egy, hanem rögtön két motorban kel új életre, hiszen a csupasz masina mellett bemutatták az idomos GSX-S1000F-et is.

suzuki-gsx-s1000-gsx-s1000f-2344
Suzuki GSX-S1000 (2015)

Természetesen a sornégyes, 999 köbcentis motor teljesítményét a megváltozott célközönségnek megfelelően módosították, a maximum 155 lóerő lett, combos 108 Nm-es forgatónyomaték mellett. A benzinszíven felül egyébként a főbb alkotóelemek vadonatújak, így a váz is, mely a mérnökök elmondása szerint úgy is átlagon felüli merevségű, hogy közben kevesebbet nyom, mint az aktuális GSX-R1000 komplett váza.

suzuki-gsx-s1000-gsx-s1000f-2342
Suzuki GSX-R1000

Ezen felül említést érdemel még a három fokozatban állítható kipörgésgátló, amivel megzabolázható a tapadást veszített hátsó kerék, és a harapós, blokkolásgátlóval kiegészített fékrendszer, mely Brembo Monobloc nyergei egyenesen a GSX-R-ből érkeztek.

suzuki-gsx-s1000-gsx-s1000f-2351
Suzuki GSX-S1000F (2015)

A fenti két újdonságon túl a GSX-R1000 2015-re datált, blokkolásgátlóval felszerelt változatával, az Adress 110 robogóval, a Bandit 1250S ABS-szel, a V-Strom 650XT-vel, illetve az idomos Inazuma 250 F-fel jelent meg a Suzuki a kölni Intermot kiállításon.