2. nap

Talma nyilatkozata:

„Eredményesen zárult a mai nap. Megvannak a versenybeállítások, holnap reggel már tényleg csak apró finomításokat fogunk elvégezni. Végig a versenygumikkal mentem, jó lett volna kipróbálni egy kisebb méretű kereket is, de nem volt már időnk, így erre holnap kerítünk sort. Mindenképpen jó, hogy nem csak egyszer, hanem többször is meg tudtam ismételni a jó köridőket. Remélem holnap bírni fogom végig a versenyt és a sérülésem nem fog hátráltatni.”

Tóth Imi:

„Nem tudom, hogy mi történt. Én úgy éreztem, hogy nagyon keményen megyek és gyorsultam is, majdnem másfél másodpercet a délelőtti időmhöz képest. Mégis az eleje és a köztem lévő különbség a duplájára nőtt. Délelőtt a hetedik és köztem csupán egy másodperc volt. Tizenöt ember ment egy másodpercen belüli időt. Ilyenkor hajszálon múlik, hogy te a hetedik vagy a 22. helyen végzel. Sajnos, megint nem sikerült szélárnyékot kifognom, pedig az is sokat segíthetett volna. Holnap, muszáj jó rajtot vennem és nagyon keményen mennem az első körökben, hogy jó helyen végezzek a versenyen.”

Roberto Locatelli

„Az álmom valóra vált. Az első sorból indulhatok holnap. Persze az álmom akkor lesz teljes, ha holnap a dobogón állhatok a verseny végén. Az már annyira nem fontos, hogy melyik fokán, a lényeg az, hogy a dobogón. A csapatom nagyon jól dolgozott és szeretném ezt a kemény, kitartó munkát holnap egy dobogóval meghálálni. Ráadásul itt van az egész szurkolói táborom és a családom is. Reggel még kipróbálok egy gumit és egy nagyon picit finomítunk még egy két dolgon. Aztán már csak mindent bele kell adnom, hogy jó versenyt fussak holnap.”

1. nap

Talma még a múlt hetén itthon váll- és térdsérüléseket szenvedett. A naponta többszöri kezelésre járt és kiutazását követően azonnal Dr. Costa felügyelete alá került, aki tegnap engedélyezte neki, hogy indulhasson a hétvégi versenyen.

A délelőtti szabad edzésen még száraz, a délutánin már vizes pályán köröztek a versenyzők. Az időmérőn az eső olyan váratlanul jött, mint derült égből a villámcsapás és azonnali cselekvésre sarkalta a csapatokat. Talma is rögtön kiment a boxba, ahol elkezdték a motor vizes pályára történő beállítását, ami az idő szűke miatt nem sikerült maximálisan.

Talma elmondta, hogy nagy fájdalmai vannak a kanyarokban a sérülései miatt, és emiatt és a hirtelen jött eső miatt sem kockáztatott, de így is a 13. helyen zárt. Az időjárás mondhatni kibabrált a 125 cc. pilótákkal, mert edzésük végén elállt az eső, és azóta is száz ágra süt nap.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

„Nem volt egy igazán jó időmérő edzés, melybe a vártalan eső rendesen közbe szólt, de ez is benne van a pakliban. A vállam és térdem is nagyon fáj, főleg a kanyarokban, de a versenyig még van 2 nap. Kipróbáltuk az új vázat, de mivel még nem tökéletesek hozzá a beállítások, így most még nehéz lenne nyilatkozni arról, hogy jobb-e, mint az előző vagy sem. Holnap remélem nem fog esni.”