1978-nál járunk a Yamaha történetét bemutató sorozatunkban, ez volt az az év, amikor a mozikban John Travolta fűzte Olivia Newton-Johnt a Grease-ben, megszületett az első lombikbébi, visszakaptuk a Szent Koronát az amerikaiaktól és nem mellesleg Kenny Roberts elindult a gyorsaságimotoros vb-n. Roberts mester korábbi munkásságát itt lehet elolvasni, erre most nem is pazarolnánk tovább a helyet, lássuk inkább, hogy mire ment az Amerikából érkezett salakmotoros redneck a MotoGP akkori nagymenőivel, akik közül Barry Sheene volt a legnagyobb király!
Nem vették komolyan
Sheene ereje teljében és karrierjének csúcsán volt a hetvenes évek közepén, a Suzukival megnyerte az 1976-os és ’77-es vb-t az ötszázasok között, így talán érthető az a magabiztosság, amivel Roberts érkezését kommentálta: „nem jelent veszélyt”. Mint utólag kiderült, óriásit tévedett, de akkoriban elég kevesen tettek volna arra, hogy a Yamaha újonca lesz a királykategória legújabb világbajnoka, aki ráadásul salakon otthonosabban mozgott, mint aszfalton. Ami azt illeti, Roberts nem is rajongott az ötletért, hogy főállású gyorsaságimotoros pilóta kell, hogy legyen, ráadásul egy zömmel európai pályákon zajló vb-n. Állítólag, amikor a Yamaha bejelentette neki az ötletet, szó nélkül felállt és elviharzott a tárgyalásról. - Sírni tudtam volna, egészen más terveim voltak, egyáltalán nem motivált, hogy Európában versenyezzek – írta egy visszaemlékezésében.
Aztán persze óriási szenzáció lett belőle, hogy a 1978-as szezon trónfosztással végződött, Roberts és Sheene az utolsó futamig késhegyre menő küzdelmet vívott egymással, ám végül tízpontos előnnyel az amerikai nyerte vb-t. Ehhez kellett Roberts elképesztő tehetsége, hiszen neki ismeretlen pályákon kellett helytállnia a világ legjobbjai ellen, de azért azt is tegyük hozzá, hogy a szezon elején Sheene – egy súlyos vírusfertőzés miatt – gyengélkedett, ami komoly lépéshátrányt jelentett számára. Akárhogy is volt, a lényeg az, hogy 1978-ban Kenny Roberts személyében először avattak amerikait világbajnokká a MotoGP-ben.
Egy ilyen motort kapott maga alá Roberts 1978-ban, kódneve OW35K-volt. Ezen a típuson használta először a Yamaha a trükkös, szervomotoros szelepvezérlő rendszert, amit Power Valve Systemként (YPVS) ismerhettünk meg
A salakos múlt segített
Elképesztő tehetségén túl több dolog is közrejátszott Roberts sikerében: az egyik tényező az volt, hogy az akkori ötszázas versenygépek – mai szemmel nézve – vezethetetlen szörnyetegek voltak. A blokkjukból sokkal több kakaót tudtak kicsavarni, mint amennyit az akkori gumikkal és futóműtechnikával az aszfaltra tudtak volna vinni. Hősünk azonban még ezt is a javára tudta fordítani, és itt jön a képbe a salakmotoros múlt, ugyanis Roberts az aszfalton is sikerrel alkalmazta az erőcsúsztatásos technikát. Akkoriban a gyorsaságimotoros versenyzők többsége még teljesen másként próbált kanyarodni, gyorsan estek be a fordulókba, megpróbálva a lehető legkésőbb fékezni.
Roberts ezzel szemben viszonylag korán fékezett, ugyanakkor az ellenfeleinél korábban is csavarta rá a tüzet, túlpörgetve a hátsó kereket, amivel a lassabb kanyarokban szűkíteni tudta az ívet, így gyakorlatilag gázzal kormányzott az aszfalton is. Azóta persze sokan ellesték ezt a fajta technikát, amelynek utolsó nagy királya a jó öreg Garry MacCoy volt, aki alatt szinte többször volt keresztben a motor, mint egyenesen. A kipörgésgátlók elterjedésével sajnos megszűntek ezek a látványos manőverek, ám ettől függetlenül minden magára valamit is adó gyorsasági versenyző salakmotoros és endurós edzésekkel készül a szezonra. Elvégre, ha (viszonylag) biztonságos körülmények és tempó mellett megtanulják, hogy hogyan reagáljanak a keresztbe elinduló motorra, akkor jó eséllyel a pályán is reflexből megoldják a helyzetet, ha a gumik elveszítik a tapadást.
Nehéz folytatás
Az 1979-es szezonnak a magabiztos címvédésről kellett volna szólnia, ám ehhez képest majdnem véget ért Roberts karrierje még a nyitófutam előtt. Történt ugyanis, hogy még a téli tesztidőszak alatt eldobta a Yamaháját Japánban, és akkorát esett, hogy megsérült a lépe és a háta. Emiatt ki is kellett hagynia a venezuelai nyitófutamot, ám a második, Ausztriában tartott fordulón már rajthoz tudott állni, olyannyira, hogy végül az első helyen intették le. Ezek után sorra nyeri a versenyeket, de minimum a dobogón végez, öröme mégsem felhőtlen, mert sikerült alaposan összerúgnia a port a Nemzetközi Motorsport Szövetséggel (FIM).
Először egy rajtpénzvita miatt nem vette át a győztesnek járó trófeát a Spanyol Nagydíj után, majd a belga futam előtt lázította fel a versenyzőtársait a futam bojkottjára. Ezt egyébként nem merő rosszindulatból tette, hanem azért, mert a frissen aszfaltozott pálya csúszós, így életveszélyes volt. A FIM illetékeseinél viszont akkor szakadt el végleg a cérna, amikor Roberts közölte, hogy nincs ellenére egy új versenysorozat megszervezése, amivel megtörhetné a szövetség egyeduralmát. Ennek fényében el lehet képzelni, hogy milyen hangulatban érkeztek a srácok a legendás silverstone-i futamhoz, amelyet azóta is a világ egyik legizgalmasabb és egyben legszorosabb befutójú versenyének tartanak, de erről már csak a következő részben írunk.