Airoh SV55 8,8 / 10

Airoh / Airoh SV55
Airoh SV55
ekkor vette: 2006
eddig használta: 2012
minőség: 8/10
kényelem: 10/10
strapabírás: 8/10
összességében erre értékete: 9/10
megérte-e a vételt: igen

Az enyém hat év, és mintegy ötvenezer kilométer után most megy nyugdíjba.
Ez volt az első felnyitható, napszemüveges sisakom, pont ezek, na meg az akkori árak miatt döntöttem mellette.
Mivel nagyon elégedett vagyok vele, valamint van hozzá egy szinte zsír új plexim, meg ebből még alkalom adtán ki tudok szerelni ezt-azt, és mert legfőképpen 25ezerért most akcióban van, egy ugyanilyen mellett döntöttem.
A zajosságáról csak annyit, hogy semmivel se zajosabb, mint a vele párhuzamosan használt AGV Stealth, illetve mikor feleségemnek vettem egy ugyanilyet, ő azt mondta, csendesebb, mint az addig általa használt Shark.
A hozzá kapott páramentesítő betét nekem bevált, szinte ugyanazt nyújtotta, mint a másikban a Pinlock, egy hibával: Mivel két szélén egy-egy öntapadó csík rögzíti, így kicsit macerás alatta a plekótisztítás. Illetve egy évvel később, mikor a nejemnek is vettem egyet, azzal nem kaptam meg ezt a betétet, de ez lehet a helyi kereskedő bűne is.
A jelen akció oka szerintem a típus megszűnése, a tavalyi Louis-katalógusban SV 56 néven szerepel a kép alapján ugyanez a sisak, arról nem tudok semmit.
Ez szerintem bőven éri az árát, az eredetit is.
Az viszont kicsit durva, hogy a hozzávaló Bluetoth-szet 55ezer Ft, tehát most kétszer annyiba kerül, mint maga a sisak...

Problémák
A hat év alatt eltörte két plexi rögzítőfülecskéjét, kb. másfél éve leesett az állszellőző lezárógombja, az ősszel vettem észre, hogy be van repedve a nyitható állrész anyaga, most meg nekem is eltörött a napszemüveg mozgatómechanikája.

A beküldő 32 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: Fazervin

Beküldve: 2012. április 12.