Honda NSR125 6,4 / 10

Honda / Honda NSR125
gyártási év: 1990
lökettérfogat: 125 köbcenti
ekkor vette: 2009
eddig használta: 2009
km óra állása az elején: 44000
vezetett km: 200
fogyasztás: 5 liter / 100 km
teljesítmény: 9/10
megbízhatóság: 7/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 7/10
kényelem: 4/10
összességében erre értékete: 5/10
megérte-e a vételt: igen

Őszintén szólva befektetésnek vettem a motort, viszonylag kevesebb pénzért, majd kicsit többért továbbadni. Egyébként a motor szép is lehetne, kívülről az is, full idom (a naked verzió nem tetszik). Van rajta pár érdekes megoldás, a visszajelzők pl a tank fölötti panelon kaptak helyet, utazáskor kiesik a látómezőből, dizájnos, de marhaság. Az indexkapcsolót nem szerettem (visszanyomós fajta), egyéb kezelőkarok okésak.
A fék elég jó volt (az első), könnyen, kevés erőkifejtéssel fogott. A hátsóról azért nem nyilatkozom, mert a hátsó gumi vacak volt már. Ebből további problémáim voltak, rettentően bizonytalannak éreztem a motort, fékezéskor is, kanyarodáskor is, nagyon nehézkes volt.
Nehézkesség volt jellemző a járására is, bár ez szintén lehetett műszaki probléma miatt. Ugyanis alacsony fordulattartományban semmilyen ereje nem volt. 7-8 ezertől aztán szépen feléledt, 10 ezerig húzogattam, addig gyönyörűen pörgött. Hidegebb időben, kicsit nyálkás úton kettesben eltekerte a kereket (bár ez szintén gumi is). De marha kényelmetlen volt, hogy bármilyen mértékű gyorsulásnál, esetleg emelkedőn ekkora fordulaton kellett használni, mert 4-6 ezer között tényleg csak gurulni lehetett, semmi mást. Ez nekem nem tetszett. Nagyobb sebességnél szintén nem volt meggyőző, épp hogy megütöttük a 135-öt, többet vártam, ez kb 8-8500-as fordulatnál volt, de följebb nem akart mászni. 70 kiló vagyok.
Lehet, hogy ha kicsit többet foglalkozok vele, akkor jobban megszeretem, de nem annyira volt a stílusom, és örültem, amikor megváltam tőle.
Az sem tetszett, hogy mindenhol műanyag volt, a tankot is idom takarja, ami egyrészt helyveszteség a tankból, másrészt oda nem lehet támaszkodni, stb, és csúnyább is, és főleg sérülékeny. Ha a motor elfekszik, javíthatod az idomot, cserélheted az indexet, ha peched van, kipufot is. Barátnőm el is fektette a garázsban...
A kezelőszervek, indexet kivéve, nagyjából jól vannak elhelyezve, kicsit nekem a hátsó fék nehézkesen járt, és azért az ágyékom eléggé lezsibbadt motorozáskor. Sokat nem mentem vele bár, de a hátam, karom nem fájt, egyedül ez az ágyék téma volt kellemetlen, nem tudom, hosszabb úton ez mennyit romlik...
Ja igen, volt korábban egy ns 125 f-em, azzal összehasonlítva nem tetszett annyira. Pl. annak a gyújtáskapcsoló és a kormányzár eggyütt volt, ez jó. Nem volt rajta power, ezért nem volt annyira harapós a gyorsulás, de végre kb abból is kihoztam ennyit. Az jó, hogy ebben van önindító, abban nem volt. Az nem nyomta a pöcsöm... Nem kellett ennyit szerelni, de ez nem típusfüggő talán... És többet nyertem rajta :P

Erre használta
kipróbálgatás, pénzkeresés

Javítanivalók
az elején nagyon bolondosan viselkedett a gyújtás, hol volt hol nem volt, beindítottam, kitoltam a garázsból, mire kitoltam, nem volt szikra... Leszedtem a gyújtást, találtam minden féle, szerintem annó rúgó darabkákat itt ott, kiszedtem, utána nem volt gond. Elveszett a kilóméteróra spirál, kaptam használtan. Festegettem, a műanyagot javítottam, egyre rosszabb volt. Még lehetett volna foglalkozni vele, de nem magamnak csináltam.

Itt szervizelte
otthon. 1500ért kaptam hozzá kb spirált meghajtóval, de azért neten utána kellett járni. De a típus eléggé gyakori, viszonylag sok a használt alakatrész.

A beküldő 2 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: Bikalakat

Beküldve: 2009. április 21.