Honda CBR1000F 7 / 10

Honda / Honda CBR1000F
gyártási év: 1991
lökettérfogat: 998 köbcenti
ekkor vette: 2005
eddig használta: 2006
km óra állása az elején: 22000
vezetett km: 26000
fogyasztás: 12 liter / 100 km
teljesítmény: 9/10
megbízhatóság: 6/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 3/10
kényelem: 10/10
összességében erre értékete: 7/10
megérte-e a vételt: nem

A motort 22e Km-el vettem, 1991-es modell volt. Az árak és állapot tekintetében nagy a szórás és a behatárolás szempontjából írom, hogy 550e Ft volt AF-es vázszámmal. A korának megfelelő állapotban volt, szép fényezéssel. Az AF-et megkérdeztem az okmány irodában és azt mondták átírható, nem körözött. A motor 91-es volta azt sugallta, hogy valószínűleg elestek már vele páran, párszor. Ez miatt sem érdekelt igazán az AF-es vázszám, de úgy néztük az eredet vizsgálóval, hogy sose volt eredeti szegénynek. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az eredet vizsgán nem tudták, hol a motorszáma (én sem) ezért a vonatkozó összes idomot leszedték róla. Kár volt a motorszám a könyökcsövek között bekukkantva a motortömbön van. Össze már nem sikerült a régi elemeket olyan jól rakni, mint szétszedés előtt, ráadásul el sem indult a munka végeztével. Az ülés alatt bal oldalon van egy gyári csoki és ez csúszott szét, de mire megtaláltuk….
Az talán közismert a modellről, hogy acél vázas és közel 300Kg súlyú. Ennek megfelelő lovas való rá. Olvasom a leírást a 1988-as évjáratú motorról, nem mindenben értek egyet vele. 35 000Km megtétele után ETZ250-ről ültem át rá. Kissé nagy volt a lépcső és ezt azonnal éreztette velem a Honda. Nem éreztem viszont azt, hogy „nehéz csökönyös, a kanyarokban, nehezen korrigálható a hiba, nehéz átdöntögetni” természetesen nem CBR900RR és aki ezt nem veszi figyelembe azt meglepheti. A motor, mint az eladási statisztikája is jól tükrözi eltalált darab. 50Km alatt összeszoktunk, megszerettem. A Sport túra kategóriában eléggé verhetetlen a kényelmi szolgáltatása. Ma egy CBR1100XX Blackbird-ön ülve írom ezt és sajnos bizonyos fokig néhány ponton az XX visszalépés volt számomra az 1000F-hez képest.
A kanyarban, ha nem választod meg az ideális sebesség-dőlésszög arányt ugyan megmozdulhat, de ha észnél vagy tudsz javítani. Aki a Mátrában versenyre kel a nyergében egy sport mocival, az magára vessen ha meghal vele. A túrán tökéletes társ lenne, ha a fogyasztása nem lenne eszetlen. 10L alatt sohasem (nem 110Km/h-val hajtottam) volt és futottam vele 18L-t is 100Km-en. Sok 1000F tulajdonossal beszéltem erről és azt mondták talán a 18L sok, de nekik sem termeli az üzemanyagot, elég erősen fogyaszt, ha hajtod. Az üléskomfort jobb, mint az 1100XX utódon a szélterelés is tökéletesebb a szélesebb idom kialakításának köszönhetően. Mentem 88-as modellel is és nem éreztem túlságosan nagy különbséget a két motor között. Ami különbséget első ránézésre meg lehet látni, az a hátsó gumi, mely szélesebb lett (170/80/17”-os) egy kicsit a 88-as géphez képest, és az idomokat szabták át teljesen. Szinte semmi nem kompatíbilis egymással az alkatrészek terén, de mégis a nyergében ülve ugyanolyan komfortos mind a kettő. A súlyukhoz képest meglepően jól gyorsulnak (sokszor nem vettek se az autósok sem pedig a csillogó új motorosok komolyan és elcsodálkoztak, mikor otthagytam őket az öreg „lommal”), van minden fokozatban és tartományban elég erő benne.
Gyenge pontok: a kuplung kissé kemény, és ha gyengébb a keze az embernek hamar érezteti az alkarral, hogy erősödni kellene. Nem mai csirkék sajnos, mint minden ők is elindulnak a lejtőn, még ha Hondák is. A 91-es egyre több apró meghibásodást produkált, ami azt mutatta, hogy ha nem garázsban tölti az ideje jó részét (még ha később is, mint a többi motor de) ez is elhasználódik egyszer. A gyári idomok kezdtek szétrepedezni a rezonanciától, a plexi nem szép ilyen korban, a kuplung munkahenger karmantyús lett, a km óra spirál elszakadt, az aksi is föladta, a tankműszer néha nem mért reális értéket, szerényen folyt az olaja. Ezek arra utaló jelek számomra, hogy komolyabb túrára ne induljak egy ilyen idős motorral, mert meglephet az úton. Ha akkorát invesztálsz egy felújításba, hogy ez ne történjen meg, abban az esetben gazdasági totálkáron vagy és ezt a pénzt soha nem veszed ki ebből a motorból. El kell dönteni, hogy felújítod és vele maradsz „örökre”, vagy fiatalítasz. Én az utóbbi mellett döntöttem bár vérző szívvel. Az F jó társam volt, bár soha nem hagyott az út szélén, de végeredményben nem vált be. Sajnálom, hogy akkor nem tudtam ilyet venni mikor 0km-es volt. Az biztosan nagy érzés lett volna.

Erre használta
Vidékre jártam vele Pécs-Budapest inga

Javítanivalók
Kuplung alsó (munkahenger) karmantyú, olajfolyás, karburátor fúvóka szett csere, mert valaki fölfúrta őket (kár barkácsolni, ez a gép ki lett találva!) a fogyasztás minden esetre nem sokkal lett kisebb a gyári fúvóka szettel sem. Km spirál szakadás, a tankműszer össze-vissza mér, az ülés és a tankcsap eltolódik, és nem lehet összehozni őket, az ülés deformációja miatt, nem túl esztétikus, és a kis lyukban kotorászhatsz a csap után. Vezérmű lánc + feszítő csere csúnya volt a hangja. Nem lett utána se jobb, ez konstrukciós hiba azt mondták többen is nekem.
Volt rajta porlasztó szinkronizálás is, menetszakadás a szelepfedél csavarjain, VIGYÁZZATOK velük hímes tojásként húzzátok meg, legjobb gépkönyv szerint nyomatékkulccsal, úgy nem lesz baj.

Itt szervizelte
Pécsen javítattam a Garázs soron egy Srácnál, olcsón szerelt és jól, a nevét már nem tudom. Az árak reálisak voltak, de mindenkinek azt ajánlom, hogy az élemedett korú motorokat, ha csak lehet maga szerelje, vagy ha muszáj, sufni szervizbe vigye, mert nekem az a tapasztalatom a márkaszervizekkel, (tisztelet a kivételnek) hogy egy ilyen motorral megmosolyognak ha bemész, vagy lehúznak drága lesz a javítás.
PL: a Honda eredeti alsó kuplung karmantyúja CBR1000F/1991-re 2006-ban 14 000Ft volt a szoftver szerint és nem is volt raktáron. Pesten az Oring Kft. (1063 Budapest, Szinyei Merse P. u. 14. Tel.: 269-0996), megcsinálta, minta után 2nap alatt 1200Ft-ért. Érzitek a különbséget?
Itt kaptam néhány alkatrészt, a CBR1000F-ből elég jól álltak: Lakihegyi Motorbont (24/475-383; 2310 Lakihegy, Rádió u. 51/b).


A beküldő 17 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: banan100

Beküldve: 2007. március 4.