Honda NX650 Dominator 9,6 / 10

Honda / Honda NX650 Dominator
gyártási év: 1991
lökettérfogat: 644 köbcenti
ekkor vette: 2010
eddig használta: 2011
km óra állása az elején: 40000
vezetett km: 2682
fogyasztás: 6 liter / 100 km
teljesítmény: 8/10
megbízhatóság: 10/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 10/10
kényelem: 10/10
összességében erre értékete: 10/10
megérte-e a vételt: igen

Sziasztok!
A motort 2010 év májusában vettem. Azért erre a típusra esett a választásom, mert hobbi erdőzni szerettem volna és egy valóban megbízható társra volt ehhez szükségem.
Amikor hozzám került azonnal lecseréltem rajta az olajat, olajszűrőt, láncszettet. A légszűrőt akkor még nem, mert jó állapotban volt. Egész nyáron át hajtottam a gépet, változó terepen. Volt nagy sár, aszfalt, murva, komoly mászókás részek a Bakonyban. Problémám soha nem akadt vele.
A motorról tudni kell, hogy száraz súly 168kg, teletankkal pedig már 183kilót nyom, tehát kis súlyú pilótáknak nem ajánlom annyira. A futóműve inkább utcára való, hajlamos felkoppanni az eleje illetve a központi teló is. Alacsony hasmagassága miatt csak soft terepre alkalmas, könnyen felhasal. A fékek NISSIN márkájúak, első kétdugattyús, hátsó egydugattyús kivitelben. Ez utóbbi sajnos a tömeghez képest néha kevésnek bizonyul. A féktávok kissé meg tudnak nőni nagyobb sebességnél. Az üléspozíció eszméletlen kényelmes, két személlyel is kiválóan lehet vele túrázni. A kormányon levő kapcsolók jók, jó helyen vannak, szóval jól összerakott kezelőpultja van.
A motorjáról annyit szeretnék elmondani, hogy nagyon megbízható. Van néhány apróság, amire érdemes odafigyelni. Először is az olajcsere intervallum. 2000enként mindenképp cseréljétek ki, nem nagy tétel és meghálálja magát. A karburátor összekötő cső egy drága alkatrész, és az hajlamos kirepedezni, elszakadni, érdemes mindig ápolni a hosszabb élettartam érdekében. És a motorjához kapcsolódóan szeretném hozzáfűzni a kipufogóját is. Sajnos gyárilag elég fűnyírótraktoros hangja van, ezért sokan cserélik a gyári dobot nyitott dobra a jobb hanghatás érdekében. Na ezt nem szabad! A dominatorok szelepei nem szeretik a nyitott végdobot, ezért hajlamosak beégni.
A menetteljesítményt jónak értékelem, a maga 45lóerejével képes megbirkózni a nehezebb terepviszonyokkal is. Ahol nem hasal fel, ott garantáltan elmegy. Széles nyomatéktartományban képes a földre átvinni az erőt, így nem torpan meg soha. Az önindító is jó szolgálatot tesz, ha elakadsz valahol.
Összességében minden olyan motoros társamnak ajánlom ezt a típust, aki egy alacsony költségvetésű, szabadon felhasználható utcai-enduro motort szeretne vásárolni. Az alkatrészellátás és árak nagyon barátiak, tehát szűkebb tárcájúak is megengedhetik maguknak. Könnyen vezethető motor, jó tulajdonsággal.
HONDA

Erre használta
A környéket jártam vele terepen, aszfalton, murván. Egy személlyel, két személlyel. Másztam vele hegyet, voltam enduro pályán, megjártam vele a Bakonyt. Egyszóval széleskörű használatra tartottam.

Javítanivalók
Teleszkóp szimmering + olaj (6000ft)
Fékbetétek (13000ft)
Olaj+olajszűrő (6000ft 2x)
Levegőszűrő (3700ft)
Láncszett(23000ft)
Fékkar (3000ft)
Hátsógumi belső (2040ft)
Hátsógumi (17000ft)

Itt szervizelte
Magam szereltem, jó ideje foglalkozom motorokkal, uh nem okozott gondot.

A beküldő 9 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: yahzee

Beküldve: 2011. január 31.