MZ ETZ 150 7,6 / 10

MZ / MZ ETZ 150
gyártási év: 1988
lökettérfogat: 150 köbcenti
ekkor vette: 2007
eddig használta: 2009
km óra állása az elején: 3600
vezetett km: 13000
fogyasztás: 4 liter / 100 km
teljesítmény: 8/10
megbízhatóság: 7/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 8/10
kényelem: 7/10
összességében erre értékete: 8/10
megérte-e a vételt: nem

Ezen a típuson tanultam motoros oktatás alatt, ez tetszett, erre volt lehetőség, így ilyen motort vettünk 2007 augusztusában. Már eleve hibás kuplunggal hoztuk el, a gazda azt mondta, megpróbálja helyre hozatni (ami nem sikerült neki).

Ezzel meglett életem első nagymotorja.

Nagyon sok helyre elmentem vele, bár a szerszámosládát soha nem hagytam otthon, mert a kuplungjával ősidők óta minden bajom volt. Csúszott egy határ után, viszont nem is emelt ki rendesen. Kettő az egyben. Szerelőknél csináltattam, mert mikor én magam álltam neki, ritkán lett jó vége. Miután megszerelték, pár száz, esetleg ezer kilométerig jól ment, aztán jöttek apránként a bajok. Végső megoldás az öreg TS kuplung beszerelése volt (szigorúan a dupla soros), ezután már nem volt különösebb gond vele. Mikor csapágyazásra került sor, akkor derült fény arra, hogy össze vissza van ütve a blokk belseje (letört darabok) - erre már korábban is találtunk utaló jeleket, mikor ragasztva láttuk meg a kuplungagyat, és a blokkdeknit.

Amikor elhoztuk, és először helyre lett téve a kuplung, nagyon jól ment, 115ös végsebességet értem el vele, de csapágycsere után sokat vesztett teljesítményéből. Alapvetően szerettem, de rettentően unalmas volt, hogy szinte soha nem jó.

Teljesítménye egy picit kevés, de egy MZtől nem szabad sokat várni. Alkatrészt szinte mindig lehetett hozzá szerezni, de gyári féket nem a legegyszerűbb. Nekem szerencsém volt, mikor eltörtem. Kényelem nem épp a legjobb, bár sok viszonyítási alapom nincs, mert hosszú távra még csak MZvel mentem :) Fogyasztása 4,5 liter környékén volt.

Alapvetően a kategóriájában jó motor, csak jót kell kifogni.

Erre használta
túrázás, közelbe elmenni ahova épp kellett

Javítanivalók
Kuplung ezerrel, fúrás csapágyhiba, rossz olajválasztás miatt, biztosíték csere :), bal első telót kellene cserélni, mert görbe, és kinyomja az olajat új szimmeringnél is.

Itt szervizelte
Helyi szerelők, saját magam

A beküldő 2 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: Seclusion

Beküldve: 2009. október 4.