Fék

30.9k + 17.3k ft-os árajánlatot kaptam az er6n fékrendszerének teljes felújítására, azaz ha minden kuka és kb már most sem működik, miközben csak levegős volt. Nem hagyott nyugodni, ezzel én kezdek valamit. A gond ott volt, hogy én még soha nem nyúltam hozzá. Sokáig csak infókat szereztem a mikéntekről és a hogyanokról. Az én felelősségem, ha elrontom még mindig ott a szervíz. Ezért először csak az elsőt csináltam. A folyadék csere már hozott egy durva változást, minden harmad akkora úton dolgozik, aztán jött az ötlet, hogy jó jó, de koszos. Hisz 9 éves, a folyadékok pedig 3 évesek voltak. Brigo-benzin 3:1 arány, fogkefe, cipőfűző, sok türelem. Vegyesen előtte, közben, végén képek. Rá merek ülni, mert sokan azzal jöttek ők nem biztos, hogy magamnak kellett volna ezt csinálni.