Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Én sem azt mondom hogy rosz arcok, hanem hogy büntetniük kell, mert abból van a pénz.
Persze még csak nem is maguknak, hanem a költségvetésbe kell. Tehát akárhogy is be tartunk minden szabályt a büntetések nem tűnnek el. De amúgy nekem is pozitív tapasztalataim vannak az igazoltatások alkalmával, mindíg normálisak vóltak. Még amikor meg is büntettek mert lejárt egy hónapja a jogsim. Normálisak voltak 5000e megúsztam ezt a szigorú szabályszegést. Persze lehetett volna több is.
1990 óta vezetek eleinte sokat most már kevesebbet (most már csak olyan évi 20 ezer) van benne pár romániai kanyar is
eddig lehúzós rendőrrel még nem találkoztam, igazándiból inkább többségében jóarcokkal futottam csak össze vagy semlegesekkel
így van,be kell tartani ezeket a dolgokat.de attól a rendőrök büntetni fognak,ha ezért nem akkor másért.
Sajnos nem hogy csökkenne, hanem nőne.
Több rendőr ismerős is mondta ki van nekik adva hogy büntetni kell. Szükség van a bevételre. Valami okot meg csak találni. Ha más nem" az elsősegély csomag lejárati dátuma????"
Persze tudom ez most nem aktuális.
De egy ismerőst azért büntettek meg mert úgy tolatott ki az udvarból hogy nem vólt bekötve.
Úgyhogy bűntettve leszünk mindenképp. Kell a zsé
nem értem miért kell baszakodni ennyit a sünökkel
kb annyi a közlekedés "szabálya" hogy kapcsold be az övet és ne menj gyorsan azt is józanon. a többi egyéb szabály betartása kb elenyésző mód van ellenőrizve(pl a gázos autós időszakban motorszám-vázszám ellenőrzés)
szóval ha mindenki holnaptól betartaná ezeket úgy gondolom a tizedére(századára) csökkene az elbújunk és mérünk akcióik
a védák se telefont se biztonsági övet nem néznek!táblától tábláig mér,nézi a műszaki érvényességet,jogtalan rendszám használatot
mivel számomra aktuális, egy feljelentést megér, jogász valóban válaszolhat ! mondjuk most !
Lóf@sz az egész.
Na,látom kb. 1 hónapja volt ez téma...itt egy mai cikk... Úgy látom nem sokat tévedtem....
http://www.blikk.hu/aktualis/v...
Az egy dolog, hogy van olyan élethelyzet, hogy nem látja, de hidd el, nem is akarja :)

BTW elég lámának kell lenni, hogy valaki beszívja a büntit, mégis mennyien vannak...
Nézné szerencsétlen,de nem láttya.... Egyszerűen nem lehet+állapítani,hogy telefonál az illető vagy csak a fülét vakargya... Mongyuk engem nem érdekel az egész mert aki ismer,az tuggya,hogy elég antiszociális faszi vagyok és a motorról is gyakran lekaptam a rendszámot... Bár akkor még fiatalabb voltam... De az+hogy megöregedtem,azt bizonyítja,hogy tudok valamennyire vezetni,mert nem haltam+közben...
Az okfejtésed nem rossz, egy baj van vele: nem is nézi a telefonálást :) Ez közhiedelem :)
Lehet,hogy maga a cikk hülyeség,de hogy ezek a szarok semmit se érnek az+biztos Ahogy már többször leírtam csak a telepítésükön lenyúlt pénz volt a lényeg(meg a buta parasztok ijesztgetése) Én konkrétan 20szor elmentem alattuk autóval telefonálás közben....sose jött csekk,meg nem is fog
Ez a cikk Blikkesen nettó hülyeség. Ennyi :)
Amióta megy azóta használom több kevesebb sikerrel, igaz nem a gyorshajtás részét.
Sziasztok,

Ezt bizonyára ismeritek, elég hasznos lehet. Van Android OS es alkalmazásuk is.
http://www.traffihunter.hu/map/
traffi motor ellen, ugyanmár :)
http://youtu.be/SKQ9OYhaVyU
Na itt van e! Erről beszéltem...a "szuperokos" VÉDA....
http://www.blikk.hu/aktualis/b...
Én sem álltam meg alatta , de a rendes elhaladáskor is látszik! Csak arra volt jó , hogy az ország zsebéből valaki aki kegyenc , egy csomó pénzt kisajtoljon! Teljesen felesleges hulladék!
Most akkor elárulom Neked a frankót.....Ezek a kibaszott vasoszlopokon levő szarok nem érnek lófaszt se.... Múltkor belinkeltem a cikket,ahol a felelős fő-fő rendőr válaszolt a kérdésekre.Burkoltan kiderült belőle,hogy a beharangozott funkciók felét nem is tudja
Arra jó,hogy a jogkövető embereket ijesztgesse,más meg szarik rá. Meg azok is szarnak rá,akik telepítették,mert csak az érdekelte őket,hogy micsoda fasza pénzt lehetett lenyúlni ezzel a sok ócskavassal háromszáznemtudom hány helyen,hogy kiépítették És még ők voltak a faszagyerekek,hogy mennyit tettek a közlekedésbiztonságért...
Tegnap is mentem Pestre,aztán az M3-on előzte a sort egy terepjárós kancsó,én meg nyomultam utána,mikor meglátta a telepített kamerákat nyomott mindjárt egy satut és lelassult 120ra... Na erre jó,hogy baleseti veszélyforrást idézzen elő....mert ez az újgazdag szépfijú is ugye nyomja neki 160nal,de a 30ezres büntetéstől már lefossa a vádliját,ezért fékez... Hajrá Magyarország!
Nekem ezt nincs időm nézegetni én csak elviharzok alatta persze csak a megengedettel én hinni akarok neked, mert mindannyiunknak így a legjobb csak így pont nem sok értelme van az egésznek a hatóság részéről. Az is felettéb gyanus ezt miért mindíg a leghosszabb egyenes szakaszba telepítik?
Nézd meg a kamerák, és a lézersugárzók állását! Hova néznek.
Akkor az enyém is tele mert én is elszoktam vigyázni. Bezzeg ókor-ókor leérek a tengerünkhöz 65 perc alatt kicsiny falunkból.
És mi van akkor, ha átmegyek a megengedett sebességgel alatta, aztán 30 méter múlva meg tolom neki? Elméletileg ekkora már a rendszámom meg van a rendszerben a lézeres mérője(ha egyáltalán ilyennel van szerelve) az akár egy kilóméterre is ellát?
Nekem az a gyanus, hogy ami védát eddig láttam azt mind olyan helyre szerelték még alsóbrendű(nem gyorsforgalmi út) utakon is, hogy jó hosszú egyenesben van.