Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Hát az rfs az rfs, meg sokkal alacsonyabb furdulaton adja le a teljesitményt, nem kell szétforgatni, nem kopik annyira. Igen ezeket tudom hogy a régiekhez nincs alkatrész stb, ezért akarok minde képp ktm által gyártottat, csak arról meg nem hallani annyi véleményt, nyílván kevesebb van.
Nekem 03-as volt sose forralta a vizet, pedig venti se volt rajta. Mentünk pedig szopóban sokat, patakban, katlanban, feljárókon. Többieknek EXC volt, némelyik elgőzölt amikor ez még nem. Mert az egy nagy hűtő mérete akkora mintha más motorokon nem 2 hanem 3 db lenne. Én konkrétan az alkatrész ellátás és az alkatrész árak miatt váltottam kátéjemre, mert utáltam, hogy ami kellett az sose volt, ha meg volt dupla, néha háromszoros áron meg hetekek kellett rá várni. Tudom az enyém még nem a KTM által gyártott berg volt, lehet az volt a baj. Strapabíróságban a mostani 525exc-m messze veri a volt bergemet, mert abban évente egyszer szét kellett rántani a blokkot, dugó, hajtókar, vezérlés, himbák, veztengely, kiegyenlítő tengely csapágy, ezeket kellett cserélgetni. ebben meg még sosem kellett semmit. Nem is értem, de egyszer csak széthullik ezis :D
Sziasztok, 05-6-7es Husaberget szeretnék venni, extrém endurora lenne használva illetve kisebb túrákra időnként, kérdés az hogy sz.p.ba tötyögésbe mennyire forralja a vizet? Alkatrészbeszerzés mennyire nyügös hozzá? Ktm tud adni alap dolgokat?(hajtórud forgattyústengely dugattyú vezérlés alkatrészei váltó kuplung stb) melyik köbcentit érdemes? Illetve fogyasztásban strapabíróságban mennyire jók? Vannak esetleg típushibái? Extrák mennyire beszerezhetők? Gondolok itt karter hűtő védők, ventillátor illetve egyéb hard enduros tartozékok, szerelő van aki profi a bergekben? Vagy ktm megcsinálja esetleg? Service manual vagy karbantartasi könyv beszerezhető hozzá? Vásárláskor mire kell odafigyelni? Vannak gyerekbetegségei? Előre is köszönöm a válaszokat.
Hívd fel a KTM Kecskemétet! Tudnak adni.
Sziasztok!
2003-as fe550-hez keresek hengerfej tömítést!!
Valakinél akad?
50e
Hali, egyedi szettek vannak ebay-en is, gyárit ktm kereskedésekben itthon rá lehet kérdezni cikkszám alapján, esetleg külfölről beszerezni.
Sziasztok!Husaberg matricaszettre lenne szükségem!Ha valaki tudna segíteni,megköszönném!
Eladó, 60e
Urak hol találok 2003 as berghez robbantott ábrát ?
Uram merre felé laksz ?
Hali a jobb felső kepen lévő motorrol a karburátor eladó ? Ha jól látom fcr...2. Kép
Keresd a fórumba visszaolvasva Bencsik Pali számát.
Biztosan erdemes...ha probaltal mar olyan karbival szerelt motort akk erzed a külömbséget...igazabol annyi h hirtelenebb tőle a motor
Helló husaberg fx470 2003 as evj. Kellene nekem pár tomites...pl hengerfej. Huvely. Szelepszar stb stb ki honnan szokta ezeket megrendelni ?
Sziasztok!
Azzal fordulnék hozzátok,hogy van egy Bergem Fc550 és egy 40es dellorto karbi van rajta. A kérdésem az lenne hogy egy keihin fcr 40-41 es karbit érdemes-e beszerezni és hogy bármilyen alakítás nélkül jól működne-e ?
Válaszokat előre is köszönöm!
Sziasztok!Segítséget kérnék!Szeretnék venni fe501 tipusú husaberget!Pár dolgot írhatnátok hogy mire figyeljek a vásárláskor!2002 es a vas.
Keresek, vennék fte nyerget/rendszert.
Hali.
Enyém most lett felújítva. ( KTM kecskemét)
Van hozzá minden igaz az enyém 2005-ös.
Eladó ha érdekel.
2005-töl van hozzá alkatrész, az az előttiekhez "nincs" . De hívd fel a ktm kecskemétet segítőkész társaság, a szerelőjük meg profi.
Ferde blokkos jo lehet, ahoz meg van cucc.
Tudtam h nem egyszeru az alkatresz ellatasa de arra nem szamitottam hogy ennyire szar a helyzet. Azthiszem akkor jobban jarok ha mas marka utan nezek,mert en is motorozni szeretnek nem pedig honapokig a garazsban nezegetni es enni az ideget hogy mikor lessz alkatresz hozza ha egyaltalan lessz!
Koszonom a segitseged
biztos lehet keríteni alkatrészt a föld alól borsos áron, de minek. Én is husaberg fan vagyok de kénytelen voltam KTM-et venni mert elegem lett a folyamatos alkatrész gondokból. Egy példa: kellett egy vezérműtengely (himba görgők is elkoptak de az sikerült rágányolni a KTM-ét) nem tudtak adni hivatalos KTM/Husaberg kereskedésben sem, mondván, hogy nem gyártják már, meg nincs egy darab se. Amerikából az ebay-ről nagy nehezen tudtam beszerezni(újat), nem kevés időt és pénzt rászánva. Ha meg a KTM-hez kell bármi, pl vezérműtengely, akkor küldök egy mailt a cikkszámmal amire szükségem van és küldik futárral max 1 héten belül, de általában sokkal hamarabb. Sajnálom hogy így van, de alkatrész nélkül nem megy a motor, nézegetni jó a garázsban de én motorozni szeretnék nem alkatrészekre vadászni, meg hónapokat várni.
Egyébként tőle vettem az első Husabergemet :) 5 évig ütöttem vágtam, imádtam. De abba is KTM hajtókart kellett belefaragni, meg gyújtást rendelni belgiumból meg mit tudom én még miket szívtam vele, de tény hogy a motor meghálálja, mert párja nincsen.