Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Veszel egy bármilyen járművet használtan adásvételivel vasárnap délelőtt, felvívod az alkuszod az adatokkal bediktálod neki telefonon és már él is a kötelező, amikor már hozzá gurulsz hazafelé az úton be vagy biztosítva érvényes biztosítással. Régóta így csinálom.
kérni kellett volna a feljelentést. Elmondani, hogy járkálhatunk a bíróságra. Általában letesz róla a balfasz, mert nem tudja, hogy kinek van igaza. El lehet bizonytalanítani a rendőrt, ha határozott vagy
Pedig a rosseb megehette volna már az anyjában a hájfejű zsidó barmot! és akkor ennek a féregnek tapsolt a sok bolsevista agyhalott!
Egy ismerősömmel esett meg most.
"Ma feljelentett az autópályarendőrség, mert nem volt a BM rendszerében az érvényes kötelező biztosítása az autónak. Egy hete kapott papírokat, rendszámot. Ezeket nem lehet kötelező nélkül kiváltani, megkapni. 5000 helyszini vagy feljelentés, annak ellenére, hogy minden papírt digitálisan az autópályán bemutattam a szervnek. Papír kell, amit a biztosító 30 napon belül postáz, az ajánlat ami alapján a kormányablakban kiadták a rendszámot és a forgalmit az kevés."

Aztán csodálkoznak hogy utáljuk a rendőröket. Lehetsz akármilyen mintaszerű állampolgár, akkor is lehúznak valahogy.
De azóta kialakult fegyelmezetlenség miatt szaporodtak el az ilyen jellegű videók
http://youtu.be/K8ixziLZKGk
http://youtu.be/ZBhh7g7lnIU
ott így zajlott egy szülinapi buli
Ez már a múlt
Nos a mai világban ezt hívják vélemény nyílvánítási szabadságnak
szűk 70 évvel ezelőtt egy nyílvános helyen kiejtett ilyen miatt pillanatokon belül recsken találta magát az ember
Mert ahogy a nótai is mondja, hogy: Rákosi elvtárs, pajtárs boldog jövőbe vezet minket
http://youtu.be/pjP_G7jkQnA
https://www.facebook.com/szocg...[0]=68.ARBp_c2Fz5BRlIGe08CKJvEtRluG7PJhUr1N4PGmYLFE1aXQn-lq-6XBI2hu-I6BHL7PRdLmf1WK4cVAt43QaXI1I1UigVOLB6zSp-tJdphRt4p6hUvlxrAMl0wUmwxcCpjurAvfc3-mpkUIVJqek1Bnm5pXBR8RSJj08JNaeJ5t8tRrylI7ba7kJq0CAt2i1rYu4esX1sEs5zPi1-XOAqHGj_jwCPBaLfVnd1n7gXNrJNGnIkKX1hsYCzqkep_88Vw3Ni9pLqVtN92sGxUCpyy9x2_rs2DRqx4QcsXu9boJOVOyyrHEVHIYtmw0v6K8pr65ElrEtwb-4pYQB_Oegf5WupSd
ja ezt nem ide
mocskos gyúrcsány
https://www.facebook.com/andra...[0]=68.ARBeJImpxpSrDmCVRMHwiUfdeMD8LO61ODqK3rlxjndkjpK90iyJznQXXtP_2LkjRU3pcXrMRZsI_mGU8AcE4cgHEhuFSZ5yuz5d5rYykSKC_4bL4Y1qTZsRqOvjoTMQisXUYoHAXG8xgylwzpyrDx7Oy9I8SXcyXcKLlCocKD-hBcBsM7fYnqzzpx955sBc2l8PgSjkAKdNaceGQOTbjOF0R_QSmTaNpnVSDG4o3wqCiAbvtgkuZgN1WQ6joWYUr3yr18PR6WYpH_UHpvGOOkypP1tvZcrx8KZza9pdJKm4jF92JdpGxrNSR3IpqngxwtAiacRvn-H72EdonwwjrYZx05DY

kellene már egy kis cigány égetés itt ott
https://www.facebook.com/szocg...[0]=68.ARBp_c2Fz5BRlIGe08CKJvEtRluG7PJhUr1N4PGmYLFE1aXQn-lq-6XBI2hu-I6BHL7PRdLmf1WK4cVAt43QaXI1I1UigVOLB6zSp-tJdphRt4p6hUvlxrAMl0wUmwxcCpjurAvfc3-mpkUIVJqek1Bnm5pXBR8RSJj08JNaeJ5t8tRrylI7ba7kJq0CAt2i1rYu4esX1sEs5zPi1-XOAqHGj_jwCPBaLfVnd1n7gXNrJNGnIkKX1hsYCzqkep_88Vw3Ni9pLqVtN92sGxUCpyy9x2_rs2DRqx4QcsXu9boJOVOyyrHEVHIYtmw0v6K8pr65ElrEtwb-4pYQB_Oegf5WupSd

vissza kellene állítani a .........
Vannak anyagok amitől elolvad a hó de elég drágák a só olcsóbb
Ha nem is publikus tuti van só is benne mert pénz semmire sincs elég
Amúgy valami kő zuzalék szerű a többsége
Legalábbis felénk
én is olyan sóállagú dolgot látok Olyan mintha só és fűrészpor keveréke lenne, persze ez lehet, hogy nem így van
Most nincs, a napokban beszélgettem a kő-zuzalékot rakó munkásokkal. Azt mondták , a fenntartó nem akar szervizdíjat fizetni.
szerintem most is van benne só, csak nem annyi.....
Én még emlékszem arra amikor az utakat sózták!! Képzeljétek el fél év múlva, annak az autónak az alvázát amelyik egy ilyen úton ment!
Szerintem nem ez a jellemző azért még akkor sem, ha van ilyen.
De hogy ellenkező példával éljek és mindezt úgy, hogy az enyém sem ad okot az általánosításra, az az volt, amikor az alkalmazott cigivel a szájában jött oda fizetésemelést kérni.
Vagy amikor a lumpen/panelproli baszogatott a medencém miatt.
Hiába mondtam neki, hogy tesó, a te két-három éves cigarettapénzedbe került a medi, és ahogy ismertem, kb. 12-15 éve szívta azt a kurva cigit.
Nehogy már a földhöz verjem magam a sok hülye miatt.
a mazda tütü pont egy szélsőséges példa. Lerohadós kasznit gyártanak. Olyan mintha direkt úgy csinálnák, hogy elérjen a kaszni maga körül.
hogy nagy a fogyasztás? El kell dönteni Inkább tankolom, mint szervízre várjak állandóan, meg éves szinten horibilis összegeket költsek el alkatrészre
ebben igazad van, nagyvárosi csávó ! vehetnék már egy jó japcsi tütü-t, az európai gyártók csak gyártók, a termékeik egy nagy kalap sz@rt nem érnek ! igaz a japók a kasztni minőségéről nem híresek !
a képek szerint az uccsó sor az olajfogyasztást prezentálja gyárilag !
az infláció növekedést elsősorban a kőolajra fogják rá meg számos másra, az erőltetett béremelések csak az utolsó sorban vannak Most hallgattam valami nagyon okosat azt mondta, hogy a bérfelzárkóztatás alig viszonyul a az árak emelkedéséhez
Akkor mondom az én véleményem: A köolaj most pláne nem tényező A bérek drasztikus emelése meghozta az árfelhajtó hatását
7 év alatt fogják felfelé baszogatni a béreket. Ez most a 2-ik etap. Nos szerintem: Nagy külföldi multik esetleg néhány magyar multi vagy külföldre termelő nagyvállalkozás ezt a terhet minden bizonnyal bírni fogja. ( néhány száz munkavállalót foglalkoztató kisebb külföldi cégek, pedig összecsomagolnak és tovább állnak az olcsóbb munkaerőt kínáló országokba)kb. 20% munkavállaló dolgozik nagy multinál a maradék 80 pedig mkkv-nál. Nos Ők ezt a terhet nem fogják bírni 7 éven keresztül, mert már most is nagyon kapaszkodni kell az életbenmaradáshoz.. Pont azt a szektort érínti a legjobban a bérfelhajtás amelyik a szekeret húzza. Ráadásul ez a béremelősdi egy nagy smafu. hasbaakasztás. Persze szebben hangzik az, ha valaki megkérdezi, hogy mennyit keresel és azt mondod rá, hogy 250 két éve még azt mondtad volna, hogy 160 Csak közben ha valaki elmegy egy megyeszékhelybe ahol munkát kap multinál, úgy indít, hogy 80-100 ezret kicsönget albérletre meg 20-40 ezer ft-ot rezsire. Az élelmiszer boltokban sem olyan barátságosak az árak már mint 3-4 évvel ezelőtt volt. Most még egy picit jobban tud költeni a jónép egy rövid ideig de ott van a béremelés, hogy reál értéken lassan nem fogja elérni a 2 évvel ezelőtti szintet. Aki meg minimálbért vagy garantált bérminimunot keres annak az a néhány ezer ft többlet elmegy az inflációra. Gyakorlatilag nem nyer a munkavállaló, nem nyer a multi és nem nyer a mkkv sem. Az állam viszont kaszál. Majd amikor kiterül az mkkv szektor nem kell legalább küzdeni munkaerő hiánnyal Nekem sem kell kínlódni üzlethelységért, megint lesz szabad kiadó-eladó kisvárosonként 50-esével mint 3-4 éve
nézd ez olyan mint a cigi vagy a horgászat. ha szereti valaki akkor félre tesz rá. ha nincs lóvé akkor szünet van pár évig, ha eladod de tudod hogy később vissza szállsz majd rá akkor is motoros szellem dolgozik benned. vannak akik befejezik mert társak vagy feljárható helyek hiányában már nem látnak célt benne, cimborám régen motorozott majd évekig semmi, tőlem kérte kölcsön a motort, mikor legelőször át jött hogy elvigye, susogós melegítőben jött, ha jól emléxem a hátára dobtam a bőrgúnyát és abban jött vissza érte. sztán ő is vett és tolt 60 e km-t kb 4-5 év alatt egy motorba, majd társak és célok hiányában feladta, most olyan tütü-t vett amit ha tapos - mert tapos- akkor valamit vissza kap a sebesség terén. ha elindult motorozni kb 2km után már 2 -ben tiltott a motor, ő mondta, az első fél óra kritikus volt, vagy túléli vagy nem !
Csak csendben visszafogottan sírjunk. Legtöbbünknek a motorozás hobbi nem napi szükséglet megélhetés falat kenyér... vágjátok!
Az a baj, hogy ennek ellenére jövőre is lesz egy csomó hlye aki erre a tahóra fog szavazni!!
Gyerek hát nem látjátok? Műbalhé azz egész. Ubdorító szidja, becsmérli a biztonsági őrt. “nem nyulhatsz hozzám mer ÉN országgyűlési képviselő úr vagyok. Az a rohadt tahó parasztja. Szidja gyalázza azokat akik megválasztották, én simán a torkára lépnék, vagy ki... Ba.. Szám a hóra a minusz6 fokra ott nem fetrengene a rohadt türhő parasztja. Hogy viselkedik és ez a politikai elit. Undorító, remélem többet senki nem szavaz erre az undorító megélhetési politikusra.