Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Merjóóó!!!
Körforgalomból jöttem ki teligázon, 2., 3., rúgom a 4.-et, motor üvölt, gyorsulás semmi, mondom lukat váltottam, ügyes gyerek vagyok, rárugok még egyet, semmi. Gurultam vagy 300m-t mire rájöttem hogy a rexi letépte a láncát. Persze mindezt éjjel, Ausztriában, melóból hazajövet....... Másnap világosban megtaláltam az árokban, egy belefaragott patentszemmel alapjáraton még hazajöttem vele.
Az hagyján de miért kell utcán 2.-ban tiltás körül menni. 4.-ben is jól húz 140-200 között.
ez kamu felvétel ilyen üres út a világon nincsen
Az is b.szmeg láncszakadáskor100-ból 99 alkalommal csak símán magad mögött hagyod a láncot
leírásod alapján nyilván szeki tudott tenni egy erős tippet
Amennyit megérthettél belőle, az az, hogy mielőtt donor blokk vásárlásába kezdenél megéri valami hozzáértővel feltáratni a hibát Ha majd konkrétan látszik a baj majd lehet matekolni szerintem Ha annyi a baja amit szeki mond az is alúlról karistolja a 300 kilát, ott annyi az előny,hogy ismered a motorblokk előéletét. aztán akár lehet olyan baj is ami miatt tényleg kuka az egész Szét kell szedni, meg kell nézni majd matekolni,hogy lehet a legkisebb eredő felé haladni
kawaseki kössz a tanácsokat, ezek szerint rossz helyen próbálkoztam.
3. ban tiltás közelében voltam.
" össze akadt a váltód, ami széttörhette a motorházat " az olaj már folyt csak utána volt a recsegő hang.
Hamarosan.
csimbinek meg volt speci műhely nélkül 4 óra alatt a csere.
főnök, vissza kéne szokni a ződ színre meg az idomos motorra. a rákot érdekli a nyomaték meg a halk surrogás ! had szóljon had ropogjon ! eccer élünk ! 70 évesen is fel lehet még ülni a retro suzukira, mondjuk akkor meg már minek ..

http://youtu.be/z2HWNNnJNSU;t=43s
Erre a tizesre azé ránéznék. Látok benne realitást, és fantáziát.
Hál Istennek az a huhuki nem az enyimé, a gazdálya vett egy újabbat, ez meg várja mi lesz vele. Nekem van mivel mennem, épp optikailag hozom rendbe. Osz dzsíííí!!!!!
na, még egy huhukis
merj nagyot álmodni ! mér rég karikáznék azzal a busával , ahelyett hogy árulgatjátok, váz elvisz javítani, szétszórni pár ft-ot, és össze tolni a javítás után. ezek a busák nem lesznek olcsóbbak, az új ezresek még távolabb fognak kerülni, az 1,3 pedig még távolabb, már rég talpon kéne lenni májsztró, és ahogy csivitelnek a madarak lehetne koptatni a gumát az m2-őn
veszel egy 300 ezeres blokkot, semmit nem tudsz róla csak amit az eladó, mond ! km garancia a fasorban, előélet maximálisan bizonytalan, mire vásárolsz egy zx10r-t , hogy szétfosasd az élményfaktorod, gyorsulás kerék száguldás féktáv vissza gangolás tedd rá a tüzet.
csak kérdezem : mérnek előtted kompresszió ? olajteknőt leszerelik előtted hogy lásd hogy néz ki pl a belseje ? a váltót ki tudod próbálni ? hallod-e hogy milyen állapotban van a belső generátor ?
csak még egy tipp, a nagyobb tempó azt jelenti hogy tiltás közelében vagy azon túl is pörgetted ? ugyanis volt olyan zx10r tulaj akinek nem volt elég a 299, és a ford, tiltás kitolásával 300 fölé is ment a addig amíg a belső generátor fel nem robbant -másik típus hiba, bár nem motor hanem emberi - akkor is motorház csere, de a generátor 30-50 között meg van.
de a magyar szerelők többsége nem akar sem kínlódni sem gondolkodni, beoltottak egy 100 e ft-os kamu alkatrésszel, gondolom ki is fogják cserélni vagy 200 e ft-ért
Van egy hayabusa blokkom eladó, kifogástalan 2004-es. Merj nagyot álmodni.
egy blokk kiszerelése 2 óra, a szétszedés legyen max 1 óra, hiba feltárás alkatrészek elmosása 2 óra, motorblokk össze rakása 2 óra. blokk vissza szerelés legyen 4 óra hogy ne legyen kerek szám 11 óra 6 e ft-os órabérrel 66 e ft. ebben nincs szelep csiszolás, tegyük fel hogy jó a hf. ha nem akkor kb + 3 óra a 16 szelep. nem igazán látom azt hogy egy kb 1 munka nap ne lehessen kicserélni egy váltót, tegyük fel ha a csere alkatrész a munkapadon van.
a leírásod szerint össze akadt a váltód, ami széttörhette a motorházat. egy üres motorház kb 30 e ft. sajnos kell egy komplett váltó, 100 e ft. szétszed összerak kb 50 e ft. egy hengerfej tömítés kellhet hozzá, de ha hozzá értőhöz viszed akkor az sem, de legyen egy hf. tömítés 25 e ft. olaj + szűrő. nos, ha a tied így elfosta magát akkor a csere blokk szerinted hogy néz ki, 300-ért ? milyen tömítés garnitúráról vizionálsz ? a hf tömítésen kívül minden más használható, a kawa fém tömítéseket használ, jól kell levenni a dekniket, max még egy olaj teknő tömítés kellhet : https://www.ebay.com/itm/KAWAS... max 10 e ft.

http://youtu.be/WVsmNMMY8LY;t=154s
Sedu Köszönöm, már meg is adtad a választ a kérdésemre " nem egyforma a felfogatás " elektronika amúgy volt a blokkhoz.
Sajnálom a dolgot, mert a leírtak alapján jó vételnek tűnt ez a blokk......na mindegy .
kawaseki azért nem írtam le a hibát mert az eddigi információim szerint olcsóbb egy blokkot szerezni bele mint megjavíttatni.
Rossz nyelvek szerint egy tömítés garnitúra 100 ezer, de ezt nyilván ti jobban tudjátok.
Amúgy egy nagyobb tempó közben valami megrepedt vagy eldurrant, és az olajat ki spriccelte magából a hátsó kerekemre.
Ezt követően erős daráló recsegő hang, majd kuplungozás és útszéli sikeres leállás inkább le gurulás történt, persze mindez másodpercek alatt zajlott le.
Itthoni próbálkozásokra az önindító csak kattan de nem tud tekerni,kerékkel átfordítani a motor főtengelyt nem lehetett, de első fogaskeréknél sem tudtuk átfordítani, szóval valami beállt mint a szög a blokkban. A váltóval sebességeket nem tudok kapcsolni. Nem értek hozzá, de következő lépésként a váltót és a főtengely kapcsolatát bontanám meg , így még tovább szűkítve a hiba forrását de ez már nem az én asztalom. Viszont a felsorolt jelenségből és történtekből arra következtettem, hogy baromira felesleges ezt leírni, mert szinte biztosra mondanám hogy a javaslat egy blokk csere lesz. Persze ha azt mondjátok ezt érdemes javítani, ám legyen. Csak ha igaz az a 100 ezres tömítés garnitúra, akkor hol van még a többi alkatrész ára, a munkadíj stb.
300 ezer környékén kapok egy blokkot, és remélhetőleg azzal nagyobb szerencsém lesz.
Sziasztok,asszem eladó lesz szeretett gépem.Megvan az utód. Ha valakit érdekel,2011 11080km,Akra,PC5,gyorsváltó,stb
nem egyforma a felfogatás és az elektronika se. Minden megoldható, de lehet olcsóbb megcsinálni a régi blokkot.
ha leírtad volna hogy mi a gond a régi blokkal akkor többet tudunk segíteni, így csak sokan találgatnak !
Ez minden ? bevallom kicsit többre számítottam
Nem ....nem szeretnék ilyet csinálni, de ezt dobta a gép.
ddt500 ahogy gondoltad, ilyen blokkot találtam ami jónak tűnik.
giszo nem tervezem elbontani, főleg nem eladni KICSI pénzért.
Sedu bár igazad lenne.
f.feri69 sajnos a gond még nincs letudva, és jön rohamléptekben a tavasz.
Gond letudva, Sedu a Te embered!
Raktam már hayabusa blokkot gsxr 1000-be ez könnyebbnek tűnik.
Akkor kitartobban kell keresni, vagy a maradekot elbontani kicsi penzert.