Hozzászóláshoz be kell jelentkezned


Erre mondjuk pont nem gondoltam volna.
MZ-n amikor a 300 forintos huber szimeringet beraktuk, az is csak akkor eresztett ha berakáskor sérült.
Az után gyártott szimeringek is szarok szoktak lenni volt hogy nekem is többször kellett cserélni rövid időn belül.
Ha minimális a hajlás, ami még nem szorul meg a perselyben, azt általaban tolerálja a szimering, ha viszont szét van kopva a persely is, a kettő együtt már sok. Ha egy nagyobb üveglapra ráfekteted a kiszerelt szárat és elgörgeted, látszik a hajlás, ha szerencséd van görgőzéssel helyrehozzák, aztán új persellyel jónak kell lennie.
Erre gondoltam én is hogy hajlott a szár. Hát akkor ez szerelő lesz, neki biztos van ehhez cucca.
Lehet hajlott is, ki kene meretni.
Nem találtam a száron hibát.
Igazából fogtam olyan 110 körül vele egy kátyut utána kezdte kinyomogatni az olajat.
Sérülés vagy lötyög a helyén a kopás miatt.
Nem kap villanyt.
Nincs sérülés a becsúszó száron? Elég egy kisebb felületi hiba, akkor már ki tudja dolgozni az olajat.
Sziasztok. Van egy Honda Hornet 600asom 2002-es. Pár héten belül kétszer cseréltem ki szimeringet az első telóban de sajnos továbbra is ereszti az olajat. Mindent úgy csináltam ahogy elő van írva. Egyszerűen nem tudom mi lehet a hiba. Valaki tudna segíteni nekem vagy inkább vigyem szerelőhöz?
Sziasztok! Nekem egy Malaguti XSM 50-em van és az a baj vele, hogy nem ad szikrát, egyik indításnál még volt szikra, utánna többet nem. Az alaplap ki lett mérve, mérés szerint jó, a cdi ki lett cserélve, de így sem ad szikrát, a gyertya is új, és a gyertya vezeték sincs megtörve vagy elszakadva. Ötletek esetleg, hogy mi lehet még a baj, mit lehet még megnézni?
Ezekre a kérdésekre ez nem volt válasz....
"Milyet vegyek bele? És hány litert?"
A szintje nem változik, ennyit látok, mondjuk beleszagolhatnék.
Amúgy frankón indul, nem durrog, nem hagy ki, nem dadog, semmi baj (látszólag).
Tavaly ősszel vettem, akkor volt egy szelephézag és vezérlés ellenőrzés műhelyben, minden jó volt. Az injektort tuti nem piszkálta senki, mert a gyári festékcseppek a csavarokon mindenhol ott vannak ahol kell. megmértem egyszer a fogyiját ideális körülmények között, A Balcsiig oda-vissza az új gyorsforgalmin majdnem pontosan 100 km volt és állandó 90-100 között 4,2 liter volt a fogyasztása. A kipu nem füstöl, nincs szaga a fingjának.
Nem feltétlenül , ha éppen nincs rá pénz, mert éppen pont pl "elqrvázódott" akkor várjon csak nyugiban a következő fizetésig! Nem lopjuk mi az olajat?!!
Nem mondanám az optimálishoz közelinek az égést...
Biztos nem fogy a motorolaj? (esetleg hígul benzinnel és ezért nem látszik annyira a szinten)
Véleményetek szerint mit kéne gondolni erről a kipufogócsonk-hengerfejről?
Más ok miatt le kellett vennem a leömlőt, kicseréltem tűzkarikát gyárira, és ez a kép fogadott. A leömlő lején a cső belseje majdnem fehér, vagy nagyon-nagyon világos szürke, a dobnál antracitszürke. A koromréteg az tök vékony, sima, egyenletes.
A motor amúgy egy Kawasaki ER-6, 52000 km, Motul 5100, a benzin felváltva 95-ös és 100-as.
Ezt a kis redvát levakartam, a csiszolószivaccsal letisztítottam mint a gyári, motor alját is rendbe raktam, ha már lent volt az idom.
Olaj nem fogy. Nem is kínzom a motort, csak pár perc melegítés után indulok el vele. 2000 km-el ezelőtt volt full csinosítás, olaj, víz, vízpumpa, légszűrő, olajszűrő.
Lehet, hogy jó ez az állapot, reménykedem is, csak még így ilyen szép fehér belsőt még nem láttam. Vagyis nagyon világosszürkét.
Egyedi alkatrész eladó
Sziasztok! Zx6rr-be szeretnek hűtőfolyadékot cserélni. Milyet vegyek bele? És hány litert? Köszi!
Az én szomszédaimnak már diplomatájuk van belőle, én vagyok a tanáruk!
Könnyen megvan szerelés közben egy kis káromkodás! Lehet hogy anélkül nem is menne!
nekem bezzeg egy olajcsere a 640-en egy agybaj, simán nyernék közben egy káromkodási versenyt
Amit linkeltél, nagyon sok motorhoz lehet venni. Én nem biztos hogy beleraknám. Pl az yzf250-embe ilyen volt a gyári annyi különbséggel hogy réz háló.
De most pl a 990-en van 2db mosható fémszita meg egy papír. Érdekes hogy ők könnyen kiszedhető helyre rakták míg a többiek szinte mindig elrejtik egy nagy fedél alá amit csak nagy probléma esetén szed le az ember.