Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

bárminél előfordul a szelepleszakadás amit néha forszíroznak (tiltatás orrba szájba , pukkantózás stb) egy kedvezőtlen holdállás napján utoléri a dugesz a szelepet és csatt van olyan konstrukció ami jobban bírja a kiképzést valami nem, pláne ha már túllépte 50000 et , persze fokozza a dolgot a kihagyott olajcsere meg a nemtom milyen a hűtőfolyadék sose néztem hozzáállás
Így igaz Laci!
Tegnap délután minden forgó alkatrészt (tengelyt) bezsíroztam , sokkal könnyebb működtetni! Meg az elejét lejjebb eresztettem kicsit, mert a napokban úgy jártam, letettem a jobb lábamat, csak éppen ott egy gödör volt, a valamikori pocsolya helye, így szépen a motorral együtt jobbra dőltem, bsssza meg a huha stb! Majd felkeltem és leporoltam magamat. Kurva szr volt a motort felállítani, (250 kg körül van a súlya) Szerencsére volt a közelben egy ember aki segített.
Ini kizárólag terepmotorokban tud gondolkodni. Mást nem ismer, azt vetíti ki minden másra.
Szerintem egy bazi nagy egyhengeresnél a mozdonyhoz méretezett szeleptányérokkal, egészen más problémák tudnak kialakulni, mint egy óramű szerkezetű 4hengeresnél.
CHAMPION RN1C-t tegyél bele.
Szevasztok motorosok! Automata szivató dúsíthatja a keveréket és okozhat pl szikra kimaradást? Ezt produkálja.Illetve a piaggio blokkos karburátoros sr-be milyen a gyári hőértékű gyertya?
Mar amelyik motornal.
Tobb, nem uzemoras utcai motornal a szivoszelepek titanotvozetbol vannak, es tobbszor tudsz allitani hezagot.
Sziasztok,
A szelephézaghoz csak annyi köze van a szakadasnak, hogy a titán ötvözet elkezd nyúlni (csökken a hézag) és utána jellemzően már szakad is. Ha suruen után kell állítani akkor valóban a szakadás kódolva van. Tipikus tunet CRFeknel
Végülis csak annyi hogy minél többet állítod annál több óra van benne
Nekem 200-nál lett állítva 600 felé meg jött volna a csere
Semmi koze a szelephezaghoz.
Én kettőnél több endúrót tudok ahol leszakadt a titán szelep feje
Olyan mondta aki szereli őket

Ha hazudott akkor én is
Ez ilyen mendemonda? Semmilyen manual nem ir ilyet, nehany yamaha sportmotornal kulon kiemeli, hogy ne legyen becsiszolva, a titan szelep, de ilyet, hogy masodik hezagallitasnal kuka... az uleket veri szet, es a tomitofelulettel lesz baj, nem a szakitoszilardsagaval.
Mert szeret szétszakadni
Miert kellene?
titán szelepeknél kb a 2. hézag állitás után érdemes cserét eszközölni
hát a manuálban a speciál szerszámoknál van szelepfészekmaró több méretben és a csiszolást is írja szigoruan kézzel gumifejű szerszámmal .... a múltkorában már piszkáltam egy ilyet dugesz hajtókar szelepek stb ott mintha normális szelepfészkek lettek volna mondjuk ez kicsit átépített cucc nagyobb dugó tuning vezérműtengely stb
CuBe szelepulek. Berilium-rez. Akarcsak a titan hajtorudak felso szeme.
Elmeletileg titan szelepeket nem szabad becsiszolni, ezt esetleg emlitik a manualban?
Hát pont ez volt.
Fúrok, de nem viszi, ránézek, látom bal menetes, semmi gond, forgásirányt váltok, de továbbra sem viszi, akkor meg látom hogy jobb menetes, aztán fogtam és kézzel meghajlítottam és kidobtam a kukába.
Most van egy balra-forgó géphez jó fúród is! Ne legyetek ennyire negatívak!
Nem hiszem hogy bevonat lenne mert ahol a szeleptányér felfekszik kikopna , viszont valami ötvözet simán lehet , a mágnes nem fogja
Elsőrangú a minőség, mint a kínai fúrószár, ami áttekerte magát balmenetesre
Nem csak réz bevonat? Puha lenne az csak rézből....szerintem.
Lehet a réz jobban tágul, mint az Al, ezért jobb a szelepfészeknek, azt viszont nem tudom a hővezető képessége melyiknek mennyi, de rémlik, mintha a réznek lenne a jobb!
Egy kis érdekesség réz szelepfészek, a szelepek titánból vannak ez egy CRF250