Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ne vegyél olyat. Vegyél GS-t
Akkor passz.....
2007-től euro3-as mind épp ezért kérdezem mert eddig 2010-es volt a legfiatalabb amivel dolgom volt és most meg kéne néznem egy 2016-ost és érdekel, hogy van-e változás?
Kellene hogy legyen: az egyik Euro0-ás, a másik Euro3-as....
A 2008-as és 2016-os 1250-es között van valami nagy különbség a blokk és a befecskendezés terén?
sok beszéd szegénység
És most 2-3 hét szilencium
Lenyeg,, hogy elvezzuk a mókát, gumit meg lehet kapni......
Hát ja. A Bandittal már az LC is kezdett pariban lenni, de az 1250 vitán felül sokkal jobb nyomaték, lóerő kombóban.
Spec a kis suly es a asr is belejatszhat de a road 5 siman ki fog birni 13-15e.
Fene sem érti. Ebben nekem nagyon sok a varos, olyan súllyal ól megdurrantott túra lehet benne 2000 km. Csak úgy gurulgatni magamban, vagy 1 haverral meg szintén 2000 körül. De vannak hozzad hasonló dynamic komáim ilyen motorral, ilyen gumival, és 12 felett megy el nekik. A svájci havernak meg 5000-et. Olyan aszfalt kéne ide is.
Ja, másik, édekes, hogy meg lehet szokni az erő hiányát. A bandit után azért kellett mantrázni, hogy "nem a lóerő miatt vettem" , meg "majd állatkodok pályán" de aztán szépen hozzáidomultam. Aztán rájöttem, hogy a gáz 1.5 szer akkora úton mozog, mint gondoltam, szóval annyira nem is nagyon gyenge :) Varával nyomatékból gyorsulgatva simán elmegyek, ha van fordulat, simán lemaradok. Aztán a múltkor mentem pár kört egy 650-es v2 hondával, na mekönnyebbültem, mert annál sokklta erősebb :)
Ha meg is előz, azok meg a BMW-nél is hamarabb lerobbannak :)
Ja,míg el nem hajt egy duke 1290.
A nagy bajor ha megbillen a porba....van ott adrenalin boven sztem.
Vmit nem jol csinalok, versys sem egy Rocket3, de hamar leszaggatom a gumit rola.....pedig tiszta touristban haladgatok.....
Minden azonos igy van a változó szelep vezerles csak a nyomaték szempontjából volt fontos igy mas lett a motor karakterisztikaja ezen kívül minden stimmel csak egy kabel köteg illetve egy cdi cserével mar működő képes is a dolog
Nincs mit.
-Mi ùjsàg a szívocsonkokkal? Azonos az eltèrö hengerfejeken?
- A porlasztò konfiguracioja azonos a kèt eltèrö teljesítményü ès karakterisztikàju eröforràs esetèn?
- a szívocsonkok azonosak a lègszürö oldalon?
- a lègszürö doboz azonos?
- beèpitendö blokk kipufogò nyilasai megegyeznek a vàltozò szelepvezèrlèsü hengerfej nyilasaival?
- èpek a leömlönèl a hengerfejben a menetek?
- kupofogò rendszer azonos a kèt típusnàl?
Köszönöm szépen a segítséget
Nem tudom miből gondolod hogy nem értek hozzá?
Adott egy vc bandit amibe behalt a blokk hozott a srác egy nem vc s blokkot és mivel nem csináltam meg előtte ilyen átalakítást ezért gondoltam megkerdezem mielőtt körbe bújom a külföldi oldalakat is hogy ne keljen meg azon is gorcsolnie hogy hogyan vigye vissza a félre vásárolt blokkot de mar utána jártam köszönöm és mar úton van a kábel köteg és az cdi!
Üdv egy hozzá nem értő
Én is ma teszem fel a másik felnit Anakee Wild-al :) "..többet szeretnék porolni.." jeligére
Akkor ömlesztve: A jobbos hokihonda egy megtérített bárányka új beszerzése, csak volt rajta egy kis TMK.
A BMW-vel 15 ezret mentem, van benne vagy 100e km, 20 éves, de csak olajat meg szűrőket cseréltem. Meg üzemanyagszűrőt, mert 10 éves elmúlt.
Pirelli Scorpion Trail2-t használok rajta, aszfaltra nem találok rajta fogást, de többet szeretnék porolni, úgyhogy Rally STR-t veszek legközelebb, nem tudom, mikor,
mert ez a gumi alig kopik. (gyenge a motor)
Köszönöm ezt az információt.
Na, mondom én hogy nem több húszévesnél :D
A tippem szerint 02-03-as 600rr,a kerdes arra iranyult hogy friss beszerzes vagy esetleg valakié es csak a kurvaeros kep miatt lett egymas melle rakva. Stb.
Szerintem ja. Így ránézésre tuti nem sokkal több húszévesnél
Bajoron mit hasznalsz?