Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Persze, hogy kitalált történet, hiszen "ilyen egy GSX-R-rel nem fordulhat elő"....
Elvileg a piros az szerencse szín, és végül is haza vitt.....hiszen GSX-R.
Akkor most ott tartasz, hogy készül a szelepfészek marók?
"Kitalált történetek"
Augusztus első péntekje volt, gondoltam most lenne jó motorozni egy nagyot, mert hajnal óta "jól esik"! Az klasszikus "futózápor" amiben egy perc alatt letusolsz. Na egy ilyennel "futottam térben és időben "párhuzamosan" hazáig ca 600 km-t. "Frissitiöen" hatott az érzékszerveimre, a fülemből is folyt a víz, pedig le volt dugózva, a szemem szikrát hányt a plexin "lencséskedö" esőcseppeken, és friss forró augusztusi napon az esetenként 10-12° ig is felugró hőmérő higanyszál miatt a taknyom nyálam is néha egybefolyt..., de gondoltam otthon majd igazi kánikula fogad, hiszen ettől volt panaszos a mindenki. Egy óvatoskodó előzés után a piros 1100-esben a manőver befejezése után 10 méterrel kihunyt a szikra. Gondoltam most a legjobb az út mellett szerelni, mert ugye most "jól esik", hogy másodszor is éljek ezzel a remek szófordulattal. Alig hogy felnyitom az ülést, hogy a biztosítékoshoz hozzáférjek, már ott áll mellettem egy autó, benne egy koros hölgy a még korosabb édesanyjával (hasonlítottak egymásra, ha valakinek ez fontos a történet szempontjából), és érdeklődik, hogy tud e segíteni. Nem olyan egyszerű a kommunikáció bukóban füldugóval, de udvariasan megköszönöm németül és angolul is a kedvességet, és megnyugtatom őket, hogy ura vagyok a helyzetnek, még akkor is ha ez elsőre nem is látszik. Kicserélem a biztosítékot ami kiégett, a motor brümmög megint. Persze tudom, hogy oka van a dolognak, de remény hal meg utoljára, ezzel én most hazamegyek! :-D Elég jól haladok az osztrák pályán a sok pipogya autós között a felhőszakadásokkal tűzdelt "futózáporban". Az zavar csak, hogy néha az index magától bekapcsol, és elég nehéz eliminálni ezt a funkciót...igen egy körön van a gyújtással. Próbálok inkább indexelés nélkül utat vagyis inkább vizet vágni magamnak, de Bécsi elkerülő előtt megint elpukkan a bizti, pedig ekkor már kiiktattam az index relét, de sajna a probléma ezzel csak részben oldódott meg, mint az tapasztalni voltam kénytelen megint. Persze pont elgurulok a segélyhívó öböl mellett, így a leálló sávon vagyok kénytelen megint "higgadtan" szerelni. De megint mire kamionok "hullámfürdőjében " rituálisan körbetáncolom a motort, nyúlnék a tanktáskában lapuló zsebkésért, most csavarhúzó funkciót betöltő szerepe miatt, hát ott áll felettem "TAU bácsi" esernyővel, érdeklődik a közösen beszélt nyelv után, majd kiegyezünk a Magyarban!:-D Mutatja az 50 méterrel feljebb levő kis-áru szállítót, hogy ha kell be tudjuk dobni, elvisz, meg ö is motoros, motorozik átérzi...megköszönöm, vázolom a hibát, és ugyan egyre kevésbé meggyőző arckifejezéssel, de tudtára adom, hogy motorozni szeretnék! Közben felbőg az légolajos erőmű, tudtomra adva, hogy még az élők sorában van, és velem tartana a körülmények ellenére is. Kedves, ég küldte "angyal" úgy tűnik el miközben én elpakolok, mint ahogy megjelent. Nyomok egy állóhelyből felszállást a leállósávból, ismét úton vagy vízen vagyok. Már Bécs elkerülön járok, mikor az egyik alagút előtt megint ki kell állnom. A nagy dilemma, hogy az alagútban "szereljek" vagy a bejárat előtt?
Bent nem esik, de nincs fény, és átkozott a hangzavar, kint meg szimplán csak esik...betolom pár métert. Itt a legideálisabb. Még bever az eső, de már kevesebb fény van, és hangzavarból is jut bőven. Beteszem az utolsó előtti cserebiztit. Ezt spec indulás előtt az aprópénzt kotorászva találtam és vágtam zsebre... ezzel 50 métert megyek, ekkor már az alagútban vagyok, nem kell döntenem, hogy kint vagy bent szereljek. Most viszont feldugok neki bosszúból egy 20 A-es biztis a 10A-es helyett. Ha kigyullad legalább nem kell felgyújtanom, ami dupla öröm, mert ha lenne gyufám az is vizes lenne, csak még idegesebb lennék...Az Magyar határ előtt még beugrok, és veszek egy csomag biztosítékot...jól mutatok klímás autóból kiszállt nyári rucisok között az eső overálomban...Hazáig már nem kell többet szerelnem, söt az utolsó 30 km-en már szárazon szaladok.
Másnap belemerülök a hibaelhárításban. Tudom, hogy index kapcsolóval van a gond. De hangot adok annak az "hibaanalizisnek " is, hogy ezt biztos a 3. fokozat zúgása "generálja". Mérek még egy nyomásveszteséget is az új gombokért vett műszeremmel. Ez a mérés alátámasztja a korábban mért alacsony végnyomás értékeket...lehet ez is okozhatja a indexkapcsoló meghibásodását... a kuplung is néha fémes hangot ad, mely szintén generálhat index kapcsoló zárlat problémát. Meghozom a döntést. Ki kell venni a blokkot! :-D Persze azért megbontom az indexkapcsolót is, amiben látni a húszon sok évnyi zárlatot, és kopást okozó ismeretlen összetételű közeget, kicserélem alkalmatlan tételeket, az index megint müködik, már csak a váltó és hengefej javítás van hátra. Mert kiderül közben a kuplungot csak szimplán rosszul pakolták össze egy feltételezett lamella cserekor. Amit lehetett máshova tettek be. Szóval ha úgy nézem a problémák fele megoldva... már csak kel egy 3. fokozat, meg egy jó szelepfészek maró szerszám. Ugyanis 1 nap csiszolás után sem zár sok szelep, bár a felületük "szép fényes", de tömörség teszten mindig elvérzik. Az oka, hogy a csiszolás hatására az 1 mm széles felfekvö felület felhízik 1.5 fölé, ami manuál szerint régen sok. Ilyenkor kézi szelepfészekmaróval vissza kell vágni a 45°, és 15° szögeket a fészken, hogy ismét 0.9-1.1 mm közé essen a felfekvő felület szélessége, és biztosabb legyen a zárás-felfekvés. Ehhez viszont szerszám kell.
Lehet választani, hogy veszek gyári suzuki szerszámot, vagy nem gyárit:
http://www.ebay.de/itm/Ventils...
Vagy tervezek, rajzolok, és kis segítettséggel gyártattok ennek töredékéből valami váltólapkásat, vagy fíx szerszámélűt...
Üdv
Rain Man

( A történet kitalált történet, bárminemű egybeesés valósággal pusztán a véletlen műve.)
Igen igen! Csakis igy lehet!
Ha csak 1fogaskerekpar stimmel akkor is sporolhat a srac 20ezret.
30k korul van kerekeknek darabja a boltban:-(
Respect
Az öreg "Katana" blokkra is feltákoltam egy "újabb" 36 mm-es porlasztósort. Ezt egy klipben láttam egy működő motoron. Azon egy bandit porlasztósor volt (görbevázas 96-00). Ennek a kiosztás nagyon pici tér csak el a gyári sor kiosztásától, így a szívócsonkok a hengerfejen engednek annyit, hogy fel lehet tenni "átalakítás" nélkül.
Persze ezzel még közel sincs vége a dolognak. Vettem egy bandit légszűrő dobozt. A gyári gsx 1100 légszűrődobozba felbővítettem a csonkon kivágását, hogy az ovális "bandit" csonkok passzoljanak. Előrébb került a légszűrő, mivel rövidebb a "bandit" porlasztósor. Végül egy GSX 1100 (banditblokkos) porlasztósora került fel, de szívatót "gombját" a kormányról a porlasztóra tettem át, mert rövid lenne a bovden. (még jó hogy a gsxr 1100-en volt ilyen megoldás.) A középen levő központi alapjárat állító csavar az pont ütközött a vez. lánc feszítő csonkjával, így azt is ki kellett hozni oldalra egy másik gyári megoldás szerint. Persze a légszűrő dobozokat kicsit meg kellett melegíteni és deformálni pár helyen, hogy ne ütközzön a vázzal.
A hangolás megkezdése előtt még a gázbovdennel kell kezdenem valamit, mert nem elég hosszú a gyári, mivel az " új " porlasztónál másképpen van befűzve.
A kíváncsiságból beindított motorból először kb 1 azaz egy henger ment, a többinél hiába húztam le pipát nem volt változás, meg egy kis "bütykölés" után már kettő járt! :-D A cél az lenne, hogy megy mind a 4! :-D
De most még a "felgyújtom" stádiumban vagyok! :-D

(Azért tákoltam fel ezt sor, mert a gyáriban elég viseltesek már a membránok, a cseréjük egy vagyon. A légszűrő oldali szívócsonkok olyan kemények, hogyha leejtem szilánkosra törik. Azokat nem tudom már feltolni a porlasztósorra, cseréjük szintén nem gombokért lennek. Ez a pár cucc, meg töredékéből meg volt, és utánpótlás is van belőle még. Hja és vissza tudom alakítani a gyári konfigurációra bármikor.)
Nem nagyon látszik, mert szinte minden fekete..., de lefúrtam a ponthegesztést a az akkutartó oldalán, és "letörtem" az ECU konzolját róla. Aztán a letört konzolt szépen felfúrtam és felcsavaroztam ( lehet szegecselni is ) a műanyag elemre. Annyira a jól sikerült, hogy mindjárt megcsináltam mind a kettő gixeren. Ezzel legalább már nem szopok. Van még pár ötletem, de te már úgy is kifele vagy ebböl...
Neki 86-88-as 1100-es van.
http://www.partzilla.com/parts...
Ezek szerint csak a 3-4 fokozat egyezik meg a problémás fokozatok közül, az 5. fokozat nem. A tömítések tekintetében is egyeztetni kell tételenként a cikkszámokat.
Van 4. Es 5. Fogaskerekparom, eredeti uj Suzuki. Eladtam a napokban a banditot es ezek megmaradtak. Keszultem anno mar a javitasra...
Ezenkivul minden tomites, szimeringek stb megvan ami a valto szetszerelesehez kell plusz kipu tomitesek stb. Mind origi Suzuki
Mindet eladom ha erdekel. Arban megegyezunk
"Típushiba"! (Nem szabadna túl alacson fordulaton használni ezeket a fokozatokat, mert nem kap elég szóró olajozást a fogfelület alacsony fordulaton, és onnan kigyorsítva.)
Megkopnak a fogfelületek, leválik a kéregedzés, és ezért lesz zajos a fokozat.
Èn is most borítottam a szét az egyik gixert, mert a 3. zúg. Az első képen az van, a másik két kép csak illusztráció, azok egy banditából kerültek ki. A komplett váltó nem egyezik meg a 89-92-es évjárattal (meg a bandit 1200 váltóval), 1-2 fokozat fogaskerekei cikkszámra stimmelnek. A gond az, hogy elég ritka az olyan bontott váltó, aminek ne lenne valami baja valamelyik fokozatnak. Nekem 4 db komplett van tartalékba, de mindegyikben hibás a 3. fokozat. Az egyiknél szerencsére a fogfelület még jó, de ott meg kapcsolókörmöket rúgták szét pontagyúak, de elvileg ezt meg lehet még köszörülni, hogy ne dobálja ki a fokozatot.
az allapota nagyon jo, a gumik nem ezek vannak rajta, tettem ujakat, karbisor most takaritva es beallitva, friss olajcserevel...minden redben van vele, jo az allapota, szepen megy ... elado :)
Elado ha valakit esetleg erdekel. 1500 eur, +40753151518
Sziasztok,

A váltóm 5. ben és kicsit 4.-ben is búg, ez tipusjellemző és üzemszerű hang, vagy kezdjek aggódni miatta?
Persze nem ingyen....
Jó lenne, ha tudnád nélkülözni.....
Kissé megkésve, de köszi szépen.
Reggel csörgök és mondom a címet.hála köszönet
na itt van nálam egy komplet 40 -es jo álapotu karbi csak 0 gyürüzni kell + egy komplet air box pálcákal pista 60 ropit mondot rá ha kell csörögjél vagy jelezed .. tasi
Köszi az infót István!
Ezeken a porlasztókon nincs "keverék " állító csavar. A pilot csavarnál mennyiséget állítasz. Ott azon a furaton is benzinnel keveredett levegő jön fel. (a a levegöfúvokán érkezö levegö ragadja magaval a benzint) Ha kifele tekered akkor több üzemanyag jön azon az egy furaton, és akkor jobban elzárhatod a pillangót, vagyis annak az élével az alatta levő csavart. ( képen csak az alsó nyíl érdekes ahol a pillangó alatti furaton tud még üzemanyag jönni, meg előtte a pilot kúpja körül.)
Ha zárod a pilot csavart, akkor ott fog kevesebb üzemanyag jönni, és jobban meg kell nyitnod a pillangó éle alatt a másik furatot.
Ha túlnyitod a pillangót nem ejti fordulatot, és jobban zárt pilot miatt egy picit kevesebb üzemanyag jut be az alsó ford tartományban, amikor a pilot még valamelyest beleszól ...Ha nagyon sokat van nyitva a pilot, akkor meg nagyon el van zárva a pillangó, ilyenkor kevésbé veszi a lapot.
A szinkron lényege is az, hogy a pillangók azonosan fedjék le az élük alatti furatot, és jellemzően csak a alsó harmadban van inkább jelentőségük amikor az átmenti rendszer még dolgozik.
Ha dúsítani akarsz, akkor azt az alapjárati benzin és levegő fúvóka variálásával tudod megvalósítani.
MInt Petya is írta, összelőni egy tetszőlegesen barkácsolt, vagy méhtelepen talált rendszerrel, házi körülmények között kínlódás, és nincsenek rá kész receptek. Viszont azt szem előtt kell tartani, hogy nyitott rendszer jobb öblítése, csak egy bizonyos tartományban lehet kedvező, viszont az összes többiben meg hátrányos. Ezért a bizonyos pluszért "el szokták nézni" a hátrányt. Hiszen versenyhelyzetben , nem alapjáraton krúzolnak.

Nyilván mindenre van optimális megoldás, de innen már én sem tudom megmondani, hogy kupiba kerülő elégtelen üzemanyag, az szegény vagy dús..., de amúgy harmadrendű, mert nem azért kerül oda, hanem mert szelepösszenyitásnál a kisebb ellenállás miatt kiáramlik a kipufogógázzal egy része beszívott keveréknek.
Belegondolva nem logikus hogy nyitottabb rendszernél még jobban el kellene zárni az üzemanyagot... hiszen 'szellősebb' az egész gázlengés, azaz többet tudna tölteni az üzemanyag-levegő keverékből.

a nyitottabb kipuffal tehát több levegő jut be, amihez ha nem állítanak utána üzemanyagot akkor pont a kevés üzemanyaggal nem tud elégni a hengerben, majd egyszercsak telítődve a kipufogóban az elégetlen szegény keverék - egy bizonyos idő (kipufogóban felhalmazódás) után az ég el egy hangos durranással ?
Kicsit visszatérve a motorféken visszadurrogó kipufogóhoz..

ez esetben visszább kell venni a karbi keverék állító csavarján (avagy levegőből kell többet adni neki?) mert ugye elvileg a nyitottabb kipuff rendszer miatt jobban megszívja a karburátort és így túldúsul a hengerben lévő keverék, túl sok üzemanyagot kap, ami nem tud elégni és kipufogóban gyullad be..

Jól értem?
Megírtam már reggel privátban.
Szia.
Minden érdekel hogy vissza tudjam alakítani.
Írd meg mi az àra.
Gyàri szűrősre akarom mert a Tasner említette hogy nem lehet csak ezzel beàllítani rendesen.
Karbisorod nincs és nem is tudsz valakinek?
A hengerfejre csak 36-os való csonkom van... a légszűrő oldalra van 40mm -eshez való szívócsonk. A kis különszűrő a vákuumtérnek kell?
hozád van irányitva 40 karbi kel a gumikal air boxal a srác gyereknek ................