Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Punetták meg diskurzus,mi!?
Osz a forgalomra ki figyel??!
A szerelgetéssel én is így vagyok, most van úton éppen három féle óra-hőmérő-voltmérő kütyü, majd amelyik tetszik, azt felkendácsolom a kmóra aljára.
Egyébként (igaz elég nagy beruházás) de a bukóba kell egy normális nem kínai interkom, és fullosan megy a navi hangja, zene, telefonálás akár egyszerre. Nem mellesleg ha másnak is van, nem kell ordítani piros lámpánál, amit úgyse ért a másik motoros, csak bólogat okosan
Helyi haverokkal tök jól el szoktunk diskurálni az úton feltűnő punettákról...
Egy hosszabb út során lemerül a füles sajnos.
A jelzések, navigációk 'vételére' lehet használni pl. egy kisebb bluetooth-os fülhallgatót ami nem, vagy kevésbé nyom a sisak alatt és akkor hallani a jelzéseket, sőt még vakon, csupán hang alapján navigálni is lehet némi rutinnal.
Mióta van egy rendes tartóm ami tölt is, azóta nekem is folyton fent van a telefon is. De a péklapát mérete miatt csak a fejidom merevítőre tudom rögzíteni, és mivel ilyen lombrágó vagyok, a a látómezőnek nagyon a szélén van , és nem olyan feltűnő, ha bejelez bármit is. Ellenben ez a cucc 2 brutál erős leddel villog a pofámba . Nem tudom még, hogy pontosan mi lesz igazából csak bütykölni van kedvem, lehet nem lesz semmi az egészből.....
Viszont ha valakinek érdekes, megtaláltam az oled-es megoldás topicját TLPlantet-en:
https://www.tlplanet.com/forum...
Ennek még akár lenne is értelme, mert jól néz ki.
De a traffi jelzés miatt nem kínlódnék.
Nekem is fent van a teló menet közben, fut a Waze, az meg mutat és mond mindent.
Már kajakra úgy megszoktam, hogy rendesen rossz érzés, ha nem látom a térképet.
Ezt korábban néztem én is, azóta kihoztak egy ehhez hasonló ooono nevű trafis ketyerét is
https://ooono.hu/

Aztán meg együtt lehet élni ilyen megoldással is..
Ez elég jó
De ez is jó lenne, csak a srác kb elérhetetlen:
http://youtu.be/SGE-az6c_sA;t=1s
Van egy ilyen fix trafi előjelzőm, ami sebességet, és időt is mutat::
https://butykoltem.blog.hu/201...

Tök jó, fent van 2 éve. Azon gondolkodom, hogy ezt tákolnám bele az órába, mert a mostani doboza nem a legjobb megoldás. Meg fél áron szereztem egy órát, mert az enyémen repedt a fordulatszámmérő üvege
Meg akkor lehet hogy világítást is cserélek benne ha már ott vagyok.
Nekem is van egy nullkm-es órám tartalékba. Nem kell semmit gépészkedni, lehúzod az egyiket, rádugod a másikat, és megy. Mivel kisérletezel?
Ha óracsoportot cserélek (úgyanúgy R-es mérfőldesre mint most) , akkor kell bármit is állítani, vagy csak bedugom, és jó?
Szereztem egy tartalékot, amin kísérletezni akarok pár dologgal, és az lenne a legegyszerűbb, ha nem kéne szétbombázni a mostanit, hanem ha kész csak rádugom, és tesztelem...
Itt fos idő van 3 napja....
Bukógomba és tartalák idomszett betárazása sosem hátrány
Ismerős érzés
Óvatosságból.. és féltem a TL-t, nincs sok tapasztalatom a típussal és hát nem a legkönnyebben motorozható fajtákhoz sorolja a 'közbeszéd'

Egyébként meg pályafutásomat tekintve az a konklúzió hogy túl gyakran találom magam a földön a nyeregből..
Vállalom
Nem jó, az enyémnek kéne a padon lenni
Meg sört!!!
Csak szóljatok előre hogy mennyi húst vegyek!
Sátor, hálózsák, sör................
Jövőhéten jöhettek, itt mindíg ez van!