Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Jelentem, olaj lecserélve, hűtőközeg lecserélve, láncszett pedig holnap. Minden idom fent, letisztítva, már csak indulni kell :) Április elején kezdődik a szezon nekem is.
AKkor kb egyedüli Daytonásként válaszolok először :) Nem kell félni tőle, ugyanolyan megbízható, üzembiztos, mint bármelyik másik japán motor. Ha nincs rajta idom és odaadod egy szerelőnek a márkát letakarva, a 3 hengeren kívül semmiről nem mondaná meg, hogy nem japán. Fék, futómű, gyújtás, szinte minden ugyanazoktól a beszállítóktól van, mint a japánok. Itt a fórumon egyszer sem volt még olyan, hogy egy 675ös blokkal (ami bazi jól sikerült egyébként), de általában az egész konstrukcióval bármi gond lett volna. Negyedik szezonját kezdi nálam a 2006os Daytona, de megy, mint az óramű, nincs kérdés, pedig az előző tulaj rendesen összetörte. Az egyetlen gond nálam, ami viszont 2006-08 között típushiba, az az, hogy mivel a kipufogószelep motorja közvetlen a hátsó kerék mellé került, a folyamatos mocsoktól, amit kap, előbb-utóbb kifekszik, ez elkerülhetetlen. Ezt szerintem javították 2009re, meg még kapott pár apró fejlesztést, mint a hosszabb egyes, könnyebb hátsó felni és lánckerék, átszabott fejidom, kétkörös futómű stb.

Ha látsz egy jót, ne gondolkodj. Meg fogsz lepődni :) A három hengert egyszer hallod meg magad alatt, azt garantálom, hogy kangörccsel szállsz le a motorról, vagy szednek le, mert nem akarsz leszállni :D
Szervusztok! Egy 2010-2011-es évjáratú daytonán gondolkozom. Érdeklődnék, műszakilag mennyire megbízhatóak a triumphok? Korábban hondám, suzukim volt. Válaszotokat előre is köszönöm!
Az elektromosságot hajlamos vagyok én is túlreagálni, tavaly úgy állított le egy villamosságis, mikor a kábelköteggel beállítottam hozzá konzultálni, hogy ami nem rossz, azt ne javítsam. De, ha valami, akkor ugye az elektromos eredetű meghibásodások tudnak a legbosszantóbbak lenni, az esetenként random, esetenként meg az út szélére lerohasztó megjelenésükkel.
Hja, talán nem véletlenül nem használnak forrasztott kötéseket, bár ez inkább a rideg volta miatt van, ami a használat jellegénél fogva nem kívánatos, hanem a rugalmas, rezgéstűrő fajták amik igen.
Igazából szerintem túlreagálom.Kétéve megy a gyári bontott generátor és csak tavaly néha leesett a fesz,nem drámaian a meglévő 13,9-14,1 ről 13,7-13,5-re majd felment random ahogy mozgott a motor.Kétéve rádugtam egy hőmérőt és monitoroztam vagy 3-4000 km-en át.Álló motornál alapjáraton felment 5-8-prec alatt 70-90 fokra de amint elindultam rövidesen vissaesett 60-70-re.
Csak a fesz leesés idegesített.A generátornak semmi baja szemre viszont a csatoló kábelnek van egy égett része,szerintem ezért szórakozott.
Szerencsére az évek alatt begyüjtöttem egy halom cuccot így tudok kísérletezni.
A vicc hogy a 13-as modellfrissítéskor pont megcsinálták amit tippelek és közvetlen a generátortól megy a vezetékköteg a fesszabhoz.
Egy Furukawa conector van csak rajta,nincs semmi csatolás.
Bár mintha más lenne a szigetelése is a komplett generátornak.
Csak még kell keresnem egy krimpelhető nagyon biztonságos csatlakozást a generátortól amit le tudok szigetelni,a forrasztást nem biztos hogy akarnám a hő miatt.
Kiiktatást ugyan nem akartam javasolni, de nekem is ez jár a fejemben. + a feszszab elhelyezése egy szellősebb helyre meg annak az élettartamán segíthet.
Nálam a gyári, közbenső, kb méteres kábel (ami a 3 fázist viszi az alternátortól) 10 cm-es szakasza "dróttá" keményedett a szigetelése alatt. Ki van hagyva, és szívem szerint én is kiiktatnám még a csatlakozósarukat is.

Ha jó csatlakozás ellenére melegszik egy vezeték, akkor az vagy öreg, vagy alulméretezett is, tehát eleszi a feszültség egy részét a fogyasztó elől.
Butáék pl. nagyobb teljesítményű izzót tesznek a fényszóróba, okosék kimérik a fogyasztóig eljutó feszt + a feszszab kimeneti feszt. A nagy ellenállású vezetékek akár 30(!) %-al csökkentik a fényszóróizzó fényerejét.
Egyszer, ha lesz sok időm és kedvem, csinálok egy saját kábelköteg-részt a nagyobb fogyasztókhoz, kiküszöbölendő a problémákat.
Hmmm,akkor jobban járok ha kiiktatom az egész csatlakozót.
Amúgy ez egy elég fartamuci megoldás a streetnél mert alapból másik fesszabról indított csak azok hajlamosak voltak kiolvadni.Gyári szervíz csomag csere volt egy adapter kábel és egy új fesszab.
A gond hogy a vezetékek irgalmatlanul melegednek,forrasztás lehet kiolvadna.
5-8 perc alapjárat után mértem 90 fokos vezetékeket is.
A zsír az oxidáció ellen védi a csatlakozókat.
A saruk nem elégséges összezárása nem függ vele össze, az ugye a hatásos vezető-keresztmetszet: túl kis keresztmetszet = nagyobb ellenállás = nagyobb vagy akár túlzott hőfejlődés.
Tehát jó, ha kimossa megbontásnál, majd az érintkezők nagyon szoros, jó kontaktú csatlakozásáról gondoskodik (pl. elgörbült, szemmel ugyan nem feltétlen látható,de kitágult saru igazítása), majd a csatlakoztatás után újrazsíroz - hogy ne a zsíron kelljen átvágni magát az apa/anya sarunak csatlakozásnál.
Az én józan parasztimmal.
Hasonló nekem is volt, a biztosíték szigetelése olvadozott, mert a kés(ek)nél volt rossz az érintkezés.
A kábelezésnél, mivel többnyire spórolnak a nagyobb keresztmetszetű vezetékeken a gyártók, az egyik lényeges dolog a szakasz hossza, a másik a csatlakozások ellenállása. Ez az alternátor-fesz.szab. kapcsolat nem túl jó, gyakori hiba, különösen, ha (gyári) hosszabbító is van beiktatva, hogy megsül a csatlakozó a gyenge vezetőképességből eredő hőtől.
Ssácok.
Mennyire fonotos a dielectric zsír a csatlakozókba?
Msat matatás közben vettem észre hogy a szerelő srác kimosta a trutyit belőle............konkrétan a generátor és a fesszab közti utólagos csatlakozókábelből,és van is rajta es pici égett lukacska is.
Okozhatta ezt a zsír hiánya és hogy a saruk nem teljesen zártak össze?
Pótoljam a zsírt?
Csatlakozóm van másik.
Van egy eladó gyári kipufogom 675-re ha érdekelne valakit!
Nem irigyellek,engem a flyscreen festese szivat
Valakinek esetleg eladó (nem aranyáron) T595 955i S3-ra hasidom, hűtőtakaró, hátsó sárvédő, fő váz oldalára takaró, szélvédő?
Az még semmi,a tartó is letörik simán és gyorsan a légszűrőházról.KB 3x ragasztottam vissza,most megerősítettem fémdrótal is.Azóta jó.
A fedél csavarokkal óvatosan mert a műanyagba tekered és megszakad pikpakk és a balos levegőcsőnél minden légszűrő elvetemedik lefelé,nem zár,KB 2-3 órán át melegítette-igazítottam mire visszaállt.
A bowdent még nem piszkáltam de a légszűrőház hátulján ami van szenzor (asszem a vákuumot nézi) azt nem értem miért alulról kellett felcsavarozni mert ha nem csavarozod vissza időbe akkor beleér az injektor csövébe a csavar feje és csavarozhatod le újra a légszűrőházat :D Meg szerintem a tank felhajtását/levételt is meglehetett volna könnyebben oldani.
De ezt a modellváltásnál megoldották mert láttam már képet hogy ott szinte függőbe áll a tank és a csövek is még elérnek odáig.
Én meg naivan a hűtő fejezetében kerestem. Mekkora hülye vagyok, komolyan...
Mondjatok 3 kretén szerelhetőségű dolgot D67LD kódú classic streetről és mindhárom a légszűrőház és közvetlen környékén van.
Remélem a 13-as modellváltásnál már átgondolták a bal oldali kábelkivezetést mert 4 órája szívok a bowden helyezgetéssel hogy mindkét végállásban jól zárjon a pillangósor.

A negyedik az oldaltámasz.

Amúgy soha nem lesz másfajta motorkám. Nagyon birom de mint egy feleség kiborít.
955 daytonaban 2.8 L kell,és ez tuti
De service manual ban benne van
Nagyvason nézegetek hűtőközeget, olyanok vannak Motulból, amit nem kell higítani. Nem mintha szükségem lenne a -35 fokig fagyállóságra... Szerintem úgy lesz, hogy veszek 2 liter és a maradékot felpótolom desztillált vízzel. Kösz a segítséget!
Ha veszel 1 liter koncentrátumot és 1,5 liter desztvizet összekeverve 3 deci maradni szokott de itt 2,4-et írnak.

https://www.675.cc/675/threads...
Nem írja a service manual, hogy mennyi hűtőfolyadék megy a Daytonába. Street triple tulajok, ki tudtok segíteni? Totál ugyanaz a két hűtőrendszer.
Sziasztok,
World of Triumph leárazott egy-két dolgot...
Még az angliai postaköltséget beleszámolva is elgondolkodtató.... Szerintem ;)

Pl. Street triple (2012-ig) hütöidom szett, fehér: 25,22GBP (postával együtt ~10-11e Ft)

http://www.worldoftriumph.com/...

Csak egy tipp, de hátha talál vki még vmi használhatót!

Üdv:

G.
Pünkösd lenne,na mindegy akkor az.
Ősszel meg a 765-öst.
Pünkösdre terveztük szerintem, de annyira nagy a csend vele kapcsolatban, hogy bár tavaly után megint menni akartam nagyon, de már keresztet vetettem rá. Meló híján amúgy sem tudok menni. Ha mást nem, majd összehozunk valami gurulást, aztán kipróbáljuk a Triumph palettát :)
Mert mozogsz a nyeregben nem gubbasztasz egy pózban.
Ezért jó úgy megtervezni a túrákat hogy ne kelljen így tenni.
Amúgy ha összejönne a husvéti horvátos kipróbálhatnád a streetet.
Szerintem bejönne.