Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Néhány évvel ezelőtt - amikor még rendeztek Tiszacsegén versenyeket - érdeklődtem a szabályzat után. Figyelj oda, mert fontos megkötések vannak fék, futómű, gyújtás, stb. terén.
heló olyanról szeretnék érdeklődni hogy vagy egy mz es 125 önm és most kezdem felújítani teljesen eredeti állapotba és nincsenek meg hozzá a papírok és az lenne a kérdés hogy veterán vizsgát lehet e tenni forgalmi és egyéb nélkül vagy fel kell keressem az előző tulajt akinek a nevén volt és adásvételit forgalmit mindent kell csináltatnom.a választ előre is köszönöm
majd ha egyszer kész lesz balassagyarmati veterán versenyre kéne kivinni.
Köszi a gyors választ!
Én még hezitálok a kemény és a puha púp között, ezért is érdeklődtem a technológia után. Azt gondoltam bonyolultabb. A puha mellett voltam idáig, mert bevonatom az egészet műbőrrel, és kész. Ha kell, rövidtávon még az utas is rá tud ülni, és nem kell festeni sem.
Ha lesz valami eredmény és lesz mivel lefényképezni, majd teszek fel képeket a CB-mről.
Egyébként milyen versenyre épül a motorod ilyen modern futóművel és T5-ös blokkal?
Helló amúgy nagyon könnyű. Gondolom van egy kiszuperált ülés aljad mert én végül is az enyémhez csináltam lemezből. Utána bármely tűz-épen vagy barkácsboltban lehet kapni hungarocell lapot. Egy tábla elég is. Majd ledarabolod és egy másra ragasztod őket hogy olyan magas legyen mint az ülés púp. Jaj ragasztás még elfelejtem Csakis kétkomponensű eporapid ragasztó mert minden más szét marja a hungarocellt de még ere visszatérünk. Jön a művészi rész csiszolópapír segítségével formára kell alakítani a szivacsot ami egy időigényes és gané munka. Itt minden ki olyanra formája amire szeretné és megálmodta az ülést. Majd ha elkészült a forma bekel vonni eporapiddal a formát majd vagy ezzel a ragasztóval üvegszál réteget kel felvinni három réteg elég ,vagy a formát bekenve vékonyan rapiddal és száradás után műgyanta és természetesen üvegszálrétegek ugyan úgy. Ha ez mind megszárad jöhet a vékony gittréteg majd festés ha valaki nem az egészet bőrözi. Egy vékony szívagy azért nem árt rá mert amúgy nagyon kemény az ülőrész.
Szia András!

Megosztanád velünk az üléskészítés fogásait?

Motoros
Üdv,
lenne egy eladó MZ ES 250/2 TROPHY DELUXE
az ÁR ALKUKÉPES, érdeklődni a skate00@freemail.hu n, akit komolyabban érdekel ott adok telefonszámot, jelenleg egyben eladó minden tartozékával. Kisújszálláson megtekinthető.
élőben szebb.
http://www.hasznaltmotor.hu/hasznaltmotor/hasznaltmotorok/18704
1/MZ_ES_250/2_TROPHY_DELUXE_.html
Skacok, akit érdekel egy Danúvia, sasolja meg az adatlapomat, eladó!
helló mért nem csinálsz egy olyan ülést én is készítettem olcsóbb is úgy de ebayen találsz.
Sziasztok!
Tud valaki a képen látható idomhoz hasonlót eladót? Ha valakinél van ilyen formájú idom, küldjön már egy e-mailt. firestarter@citromail.hu
Köszi előre is!
1961 évj,.
Sziasztok!

Lenne egy Balkán 250-es csodagépem. Tudnátok róla valami infót? 0961-es. gyári állapotú,mindene megvan, kicsit kopottas. de tökéletesen üzemel.
Mi lehet az értéke?
az egész neten nem találok sem eladót, se semmit.

Nem a képen szereplő motorról van szó, de ugyan ez a típus.
Eladó 2db Tatran S125 típusú motorkerékpár!
Papíros váz-forgalmival! Első tulajos a forgalmi, akinek megvan a telefonszáma, tehát simán vizsgáztatható.
ami van:
2db váz
2db kerék
1db blokk
összes "idom"
kormány, stb, kapcsolók..
újra kell vezetékelni, és szerintem jó is!
szét van szedve darabjaira!
eredeti kézikönyvvel, szürke forgalmival
cakumpakk minden 80 ezer forint.
chuckyoooo@gmail.com címen lehet érdeklődni, képek vannak a gallériámban is, de ha kell csinálok
ja, és sajna idő és pénzhiány miatt kell megválnom tőle...
Eladó a képen látható Honda CB 500 T.1976-os gyártás.A motor teljesen eredeti állapotban van,üzemképes.Fényezés szintén eredeti.Papirok nélkül
1300 euro
'68-ban biztosan gyártották, de én kéket még nem láttam, de attól létezhet.
Sziasztok. Segítséget kérnék tőletek.

Az öregemnek volt egy ,ha minden igaz Jawa 559-e.
Kérdés az lenne, hogy ezt típust már gyártották e 1968.-ban?
Valamint létezett e gyárilag búza kék színben,mert én a neten csak bordóban találtam.

Köszönöm.
ÜDv!
Volna egy eladó Velorexem!
Kicsit foszlott egykét helyen..
Átalakitott de hátha érdekeel valakit.
Tel:06206128887
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni!
Van egy öreg KTM terepmotorom, és a fehér műanyag tankot sárgára befogta a benzin.
Javasolták hogy főzzem ki ultrás vízben, de túl sokat nem segített.
Létezik valamiféle eljárás, vagy anyag amitől visszafehéredik?
Talán Tatra T87
két napja, egy motorostúrán futottunk bele az alábbi autóba. tudja valaki, hogy milyen jószág ez?
itt a kép.