Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

sziasztok!
XV 750-esemben tönkre ment a karburátor membránja. ömlik a benzin.:((
egyenlőre égen-földön nem kapok. tudtok valamit ajánlani
Yuasa aksim aksit "örököltem" a géppel együtt, ez a harmadik szezonom a mostani aksival, nem tudom, hogy előtte mennyi ideje volt már a gépezetben. Eddig a nem eltúlzott mértékű gondozás (jelentős hiányosságok) ellenére jól működött. Sztem érdemes lehetne utánanézni, h. zselés vagy gondozásmentes (feltéve, hogy ez a két dolog nem ugyanazt jelenti) mennyire használható a Virgácshoz. A saruk környékén érdemes odafigyelnia rögzítésre, meg a saruk állapotára, nálam volt már kisebb probléma ezzel kapcsolatban: az aksi teljesen OK volt, de az érintkezés nagyon ritkán megszűnt, ilyenkor a középkorba lépett vissza a gépezet, majd egy újabb indításnál mr minden jól működött. A saruk piszkálását követően megszűnt a probléma.
Bukócső ügyben szívesen segítenék, de sajnos nincs érdemi információm: a géppel együtt felszerelve kaptam egyet azelőző tulajtól. Élesbebn egyszer használtam. Működött. Formában és rögzítési pontokban van különbség szerintem. Egyéni érzület, de nekem masszívabbnak tűnnek azok, amik függőlegesen 40-50-60 cm "magasak",. Az alacsonyabban (kb. 20 centi) nem tűnnek annyira erősnek. De ez csak inkább érzés, mint tapasztalat vagy érdemi tudás. Újonnan nem olcsók.
Szia, itt nézz körül: sakwy.pl. Az áraik jók, de a szállítási díjra kérdezz rá, mert az nem olcsó.
Köszönöm a segítségeteket !
Nálam negyedik éve szolgál a Banner akkumulátor.
Sziasztok, akkumulátor vásárlás előtt állok, tudom, hogy 12 V 16 Ah – YB16AL-A2 típus kell bele, utána olvastam nagyjából a fórumon is, mégis had kérdezzem meg, milyen márkát érdemes vásárolni ? Előre is köszönöm a segítséget !
Szia Zsocca ! Az én motorom is amerikai " kiadás " , minden további nélkül állítható az alapjárat a kézzel állítható csavarral . A gyári érték 1000 fordulatszám alapjáraton, most átesett egy karbi tisztításon, elmegy 5-600 -as alapjáraton is, de célszerű a gyári értékre állítani ...
Sziasztok!
Még virgácsos időszakomból maradt leletet elajándékoznám ha kell valakinek.
Üdvözlet a fórumos csapatban.
Örülök, hogy egyel több, írói vénával és iróniával, humorral megáldott taggal bővültünk.

Mivel sehonnan nem érkezhetett, az a fránya "öreg néne őzikéje", így az is elképzelhető, hogy nem is volt ott. Csak a te védőangyalod vetítette a látványát a fejedbe. Csak hogy sebesség mérséklésre ösztökéljen.

Más:
Alacsony alapjárat.
Az én 1,1-esemnek is 600 körül van az alapjárata. Már így vettem. S mivel ÁÁÁmerikából származik, így arra gondolok, hogy gyárilag így van belőve. Próbáltam, már feljebb állítani, de eddig még nem sikerült. Mivel ha a gázbovdenek mögött lévő, kézzel is állítható csavaron állítottam, ami a pillangó szelep állásán állít. Akkor nem elégséges a motorfék. Tudom, hogy a karbik levegő csavarjain kéne az alapjáratot állítani. De azokhoz meg nem szeretnék nyúlni. Nehogy valamit eltekergessek.
Tehát egyenlőre maradt így. Inkább a piros lámpánál, adok egy pici gázt. Hogy 1000 körül legyen.
Üdv. Urak !
Bukócsövet vennék vagy csináltatnék valahol xv750-re . Abban kérek tanácsot,hogy a sokféléből melyik szerintetek a legjobb legpraktikusabb változat és hol érdemes csináltatni ha nem találok használtat. Kössz.
Ok! Akkor nem veszett el!!! :D Ott van az! Köszi szépen!
"Rohadtul nem tesz jót a motornak,"
Túlzottan nem fogok rohadtul aggódni, mint ahogy eddig sem, tudniillik a leghosszabb piroslámpa sem tart fél percnél tovább.
Onnan meg 3000 rpm.= full olajszivattyú pörgés... van ott kenés!
Rohadtul nem tesz jót a motornak, főleg, ha az már nem vadonatúj: kicsit megkopott olajpumpa, megnövekedett csapágyhézagok, és rögtön előáll az elégtelen kenés....
A most hétvégén ismét újpesten a vonatparkban megrendezett oltiájmer( tudom=old timer!) parádén látni olyan csodákat, traktorokat, amikre mindig elgyengülök...
A 60-80+ éves bazinagy lendkerékkel csühögő szörnyetegek látványát be is ütemezem családostul.
Szóval az extrém alacsonyra leszorított alapjárat, gyógyíthatatlan betegségem. Hiába valami züm-züm mindenkinek van, nekem ez.
Erről
Azt ki kell szedni. Video erol:

https://www.sportmotor.hu/vide...

Tudtommal az 535 be is 20W50 vagy 15W50 a gyári ajánlás, de tudom, hogy te hidegben is hajtasz sokáig. A 600 as alapjárat nekem már kurva kevés lenne. 1000 felett egy vonással érzi jól magát a fülem szerint a gép.
Mindig a 20W50 eset használom én is. Mint írtam eddig a Castrol és a Gulf játszott és sosem volt lamella összeragadásom. Most sem tragikus évente egyszer a szezonkezdéskor kicsit játszadozni, csak szokatlan. Nekem a másik motorom csinál második idényes olajjal(ott 10W40 az előírás) olyat amit te írtál de csak kánikulában araszolva.
Sziasztok!

Tudna valaki segíteni? Egy 535-ös karbiján keresem az alapjárati keverék beállító csavart. Nem találom... Elveszett.... :D Olvastam egy leírást ami szerinte a membrán felőli oldalon a membránfedélnél van egy gumidugók alatt van. Na nekem nincs ott semmiféle gumi. Le van zárva egy réz valamivel. Rajta csak egy tűhegynyi apró furat van. Lövésem sincs hogy hol lehet....

Üdv.: Kissferó
Kifelejtettem: a Repsol 15w50 igazából Repsol 4T 15w50 volt, a Repsol V-twin pedig Repsol V-twin 20w50.
jajjdejó, h. írtok az olajról:
Alapvetően ha felmelegszik a motor (30 fok nyáron, városi poroszklás egyik piros lámpától a másikig), nekem közel lehetelenné válik az 0-1, 1-0 és 1-2 között a váltás.
Az eddig kipróbált olajak:
- Yamalube: semmi poziítv változás
- Repsol 15w50: semmi pozitív változás
- Repsol V-twin: ez a mostani olaj, még nem volt 30 fok, de pl.: 25 fokos idő környékén is ha jól felmelegszik, akkor nehéz a váltás, gondolom nagy melegben még rosszabb lesz.
Sajnos erre a problémára nem hozott érdemi megoldást egyik olaj sem.
(A gép minimáis előre vagy hátra mozdítása megoldás az 1-0 közötti váltásra, egy csöppnyi gázfröccs után is sikerül váltani gond nélkül) Félmegoldás a kuplunkkar tartónál lévő tekerős állítón a lehető leg"puhábbra" állíani úgy, hogy még ne csússzon meg a kuplung)

Régebben írtam, hogy:
"néha (elsősorban amikor hideg a gép) mintha egy pillanatra megszűnne a kapcsolat a motor és a kerék között, mintha zökkenne egyet a gépezet és egy tompa fémes koppanással áll vissza a rend. Leggyakrabban reggel induláskor, otthonról egy éles jobbkanyarral indulok el, a jobbra döntés után amikor hozom ki a döntésből fűggőlegesbe a gépet, akkor jelentkezik. Váltó/kardán lehet a ludas talán, de a kuplung sem áll gyanún felül, de sajnos ez számomra már spekuláció."
Ez a probléma csak a Repsol 15w50-nél jelenkezett, sem a Yamalube-nál, sem a Repsol V-twin-nél nyoma sincs, számomra egyértelmű, h. a Repsol 15w50 "okozta".
Hááát... könnyű a békát tónak ugrasztani,,,,
A száguldozás abszolút a saját döntésem volt, fel sem merült, hogy téged okoljalak érte.
Az igazság az, hogy kb. 3-4 hetente járok az ominózus úton és mindíg meghajtom - magamhoz képest - a gépet.
Egyébként kiváló - túlzás nélkül - hibátlan aszfalt, bőséges szélesség, minimális forgalom jellemzi az ominózus útszakaszt. Ezt összeadva az új füldugóm közel végtelen - és eleddig szokatlan - csendjével + a felemlegetett önhittséggel + adrenalinéhséggel: ezek voltak az igazi felbújtók :)
Egyébként furcsa volt az eset, mert köröskörül csak mezők vannak, a legközelebbi erdős rész is 3-4 km távolságra egy városon túl, csak az út szélén volt egy sor gyér fa: mi a fenét keresett ott egy bambi!!?? Eddig kb. 60-szor jártam arra és egy teremtett békát sem láttam még az úton, nem hogy egy őzet!!!!