Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nagyon szépen köszönöm a videót . Nagyon tanulságos. Ha hasonló problémám lesz akkor legalább fogom tudni, hogy mi a hiba és hogyan lehet orvosolni.

A kuplung össze tapadásához csak annyit, hogy mikor megvettem az 1,1-esemet. Bizony csúszott a kuplungja. Hát cseréltem a parafa lamellákat.
S körülbelül már másnaptól, minden hideg indítás után az egyes fokozatnál csattan a váltó. Tehát össze vannak tapadva a lamellák. Egyébként tökéletesen működik.
Én azt találtam ki, hogy még indítás előtt beteszem 1-esbe. S behúzott kuplungnál megtolom. Érezni, hogy hajtaná a főtengelyt aztán enged, megcsúszik. Majd motor indítás. Majd az első sebességbe rakásnál picit meglököm. Így nem csattan a váltó. Aztán egész nap simán veszi az 1-est is. Majd másnap hideg motornál jöhet ugyan ez a procedúra.
Van aki azt mondja, hogy ez a csattanás nagy köbcentis motornál természetes. De én inkább próbálom kímélni.

Más:
Olajcseréhez közelít a kicsikém. Téli tárolás szempontjából melyik jobb? A friss, vagy a használt olajjal eltenni télire?
Vagy is mi jobb. Friss olajjal tárolni? Vagy a használt olajjal tárolni és a friss olajjal kezdeni a következő szezont?
Be tudod határolni honnan jön a hang? Álló motornál is van? Mármint nem járó motornál?
Tisztelt fórumozó társak!
Új vagyok mint fórumozó, és mint motoros is. Lenne egy kérdésem. Vettem egy Yamaha Virágo 535-ös motort, de a kuplung kicsit zavar! Alig húzom meg a kuplung karját van valami csattanás! Vált rendesen, de épp hogy hozzáérek a kuplungkarhoz van egy határozott, halk csattanás! Hibás, vagy így van rendjén az olajos kuplungnál?
Köszönöm segítségeteket!
Jó, hogy leírtad legalább tudom milyet vegyek legközelebb. Meg azt is, hogy milyet ne
Igen elkepzelheto. Az EBC valami ocsmany minoseg de nem tudom a tiedben mi van. EBC mindig szivat minket es nem is rendelunk. Barnett jo nagyon. Meg persze a gyari ami dragabb persze. Olaj is szivathat de nem tudom melyik a jo otthon.
Szia Józsi! Nálam is gond ez a kuplung lamella összeragadás. Létezik, hogy 7000 km. alatt elkoptak? Mielőtt megvettem ki lettek cserélve és én ennyit mentem. (7000km.) Már állandó procedúra első(hideg) indulás előtt, hogy sztenderen felváltok 4. fokozatba, húzom a gázt, húzom a kuplungot és nyomom óvatosan a lábféket. Így óvatosan elengedi és többet nincs gond vele aznap. Ha egy hét múlva megint megyek, újra ezt kell csinálnom. Nem vagyok egy csúsztatós kezdő már és a Katanán 80000 km. ellenére a gyári kuplung van. Lehet, hogy ennyire gyenge minőségű volt amire kicserélték lamellákat még a Gyulánál? Akkor 50000km. volt benne.
Először nézd meg az indító motor megkapja e a feszültséget kattanás utan. A bendix az egy kapcsoló is egyben. Ha igen akkor az önindító a hibás. A szenkefe por kitakarítása még nem jelenti azt hogy működik is. Ha nem jut el a feszültség az indító motorig akkor bendix hiba.
A kuplung lamellák mikor így összetapadnak azt jelenti hogy kopottak, üvegessé vált felületük. Sajnos jobb nem lesz csak roszabb. Csere.
Nagyon jó videó lett! Egy kérdésem lenne, hasonló önindítási problémám van nekem is, annyi különbséggel, hogy amikor ráindítok csak kattan egyet és semmi mást nem csinál, tehát nyekergő hang sincs, kerregő se, semmi. Az a kattanó hang is csak az ahogy billen az a piskóta alakú rész ami a videóban 10:54-nél látható. (nem tudom mi a neve:) Az aksi rendesen fel van töltve, a szénkefe port is kipucoltam az önindítóból. Az indítás gyakran csak úgy sikerül ha sebességben kiengedett kuplungnál kicsit megtologatom a motort. De akkor se mindig elsőre. (Illetve azt figyeltem meg, nem tudom az normális e, ha berakom sebességbe a motort de még nem engedem ki a kuplungot és úgy tolom meg a motort akkor is érezhető, hogy mintha össze lenne ragadva benne valami, nehezebben indul aztán az oldódik és gurul simán. De ez csak mellékes) szintén egy 96os motorrol van szó, 1100-as. Nem tudom van e valakinek ezzel kapcsolatban tapasztalata. Köszönöm!
Régebben igen. Aztán úgy 10 éve már nem. Az a helyzet hogy semmi probléma ebből nem volt és a motor tulajdonosok is ezt a megoldást választottak. És ahogy említettem kb 90 százalékban a motorokon nincs.
Nem tudom mennyire helyén való a nyomatékhatárolót kiirtani az önindítóból. Nem próbáltad egyszerűen az egymáshoz nyomódó felületeket tökéletesen zsírtalanítva - a tányérrugót meghajlítani?
Csináltam egy videót egy 750-es virago önindító javításról. Nem minden típussal egyezik de amelyikkel igen ahhoz hasznos lehet.

http://youtu.be/T2GR49xdMfs
Ok. A lengyel vonalról én már lemaradtam Azt gondoltam ti intéztétek a motor felújítását! Sokféle megoldásról volt szó és én már nem követtem teljesen alaposan a történetet. A lényeg, hogy most egyben van és megbízhatóan működik.
tisztelt tamás
a motor blok 24000 km a felujitás után igy vette meg lengyelországbol és mi épitetúk be plusz kapot egy karbi felujitást arra kellet 2 honapot várni azért huzodot ell a dolog most már teszi a dolgát
Kalminak volt Wild Star. Elég dögös gép.
Kicsit félreérthető amit írtál! Szerintem a felújítás óta legfeljebb 250 kilométert ment az a motor. Az lehet, hogy eddigi élete folyamán 24000 ment bele, de amióta megcsináltad csak hazajött.
szia tamás ugy mondta hogy 1600 os wildstar szeretne hejete
Ezek szerint változtak az igények. Eddig úgy tudtam meg akarja tartani itthoni gurulásra!
tisztelt forumtársak

azért zavarok hogy nem akkar e valaki venni egy 1100 -es viragot a motor 93-as 24000 km futot felujitás ota a motor svéd országi forgalmi val rendelkezik katana 750 forumtárs barátjáé ő kért meg hogy kérdezem meg a forumos társakat hogy nem érdekel valakit
tisztelt haresz hoza le a motort hozánk majd elkinlodik vele a koléga enyit tudok mondani meg kéne egy motor szám hogy beazonositjam évjárat ra mert általában aforgalmiban az első forgalomba állitást szokták megad ni igy látatlanban tőbbet nem tudok mondani meg kell keressni a probléma okát a szerelések távgyogyitásban nem múkődnek mert nem látjuk a motort
Tisztelt Kaczkó úr!
Korábban írtam: valaki hátha tudna segíteni, van egy 750-es viragóm, úgy tűnik gyújtás hibája van, stroboszkóppal néztem a hátsó hengert és magasabb fordulaton kihagy másodpercekre is. Nnna rendeltem egy új gyújtás vezérlőt, küldtek is, amivel be sem indul. Valakinek volt már esetleg hasonló hibája? Vagy valakinek, ha van ilyen motorja és azzal kipróbálhatnám az új gyújtás vezérlőt, írjon már ide, nagyon megköszönném.
A MOTOR 1995-ÖS ÉVJÁRATÚ, a gyújtás vezérlő valószínűleg jó, trafókat cseréltem, a jeladót id kicseréltem, de semmi, az első henger gyertyán van egy kis szikra, a hátsón semmi
Köszönöm !
tamás a 750 régi modeleket az gyilkolja le hog ya szúrőn átud hatolni a pici fémforgács az szétcseszi az olajpumpát csőken az olajnyomás és előbb utobb kicsinálja a motort azért ajánlom a tőbb szőri blok mosást évente
szia az olaj szivatyu végén egy olaj szúrő fémhálo azt kell kiszerelni és megtisztitani
Szabadonfutós önindítónál nincs igazán fémforgács képződés. Nekem tavaly megmutatta a szerelőm a szűrőt kellemesen telt állapotban, de az legalább 4 év termése volt. Előtte nem tudom volt e bolygatva?
Nekem is ez a problémám.
Ugyan is az 535-ösömnél nagyon könnyen hozzá lehetett férni ehhez az ominózus szűrőhöz. S minden olajcserekor ki is vettem. De soha nem volt benne semmi.
Az 1100-ason viszont tudomásom szerint igen nehezen megközelíthető problémás helyen van. így hát az 535-ös tapasztalatokra építve az 1100-asomon nem is bolygattam még.
Bár lehet hogy azért egyszer egyszer rá kéne néznem.