Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Én is csak gratulálni tudok! Ez nem semmi teljesítmény, és nem akár hol. Én is nagyon szeretek motorozni, de eszembe nem jutott volna megközelíteni az iraki és a szír határt. Az meg, hogy ezt a nem túl komfortos útvonalat (a rossz utakra gondolok) bevállaltad a Pannal nagy bátorságra utal. Az én idei alig több mint 8000 km-em eltörpül a te egy túrán tett közel 12000 km-ed mellett.
Úgy gondolom, hogy ez a túra után csak meg erősödött benned az, hogy jó döntésed volt a Pant meg venned. Sokat költöttél rá mielőtt elindultál? Útközben kellett-e bütykölni?
Nem titkolom, hogy nekem is egyre többet pörög az agyam egy Pan-on. Ha csak néhány centivel alacsonyabb lenne! Azt hiszem, hogy mindenképpen utána járok, hogy van-e mód arra, hogy szakszerűen lejjebb lehessen ültetni. Ha igen, akkor már is keresek egyet.
Ugyanakkor a 900-as Divitől meg szinte biztos, hogy nem tudnék meg válni. Azóta, hogy láttad sok időm és energiám árán még szebb lett. Szinte az összes csavar egyenként kiszedve, felpolírozva, alumínium részek felpolírozva.
Most tervezem a jövő évre való felkészítését. Ahogy gyűlik a zsebpénzem, úgy szerzem be az alkatrészeket.
Jelenleg a karburátor feljavító szett beszerzésén ügyködöm. A kormány a lengővilla csapágy szettjei már otthon vannak. Nem mind ha ezek rosszak lennének, de megelőzvén, hogy esetleg szezon közben kelljen ezek miatt leállni. Ezen túl néhány tartalék dolgot is szándékozok beszerezni mint például "gardán kereszt-a hátsó lengővilla meghajtással kompletten. stb.
Utoljára egy kérdés mindenkihez.
A 900-as Divihez új alkatrészeket ki hol szokta beszerezni? Sajnos az én lakóhelyem közelében nincs olyan motoros bolt, ahol ehhez a típushoz bár mi is lenne.
Köszönöm a beszámolót!
Egyedül utaztatam, és nem bántam meg. Ilyen útra motoros társat találni nem lett volna könnyű. Utas lehetett volna, de azt meg én nem akartam. Így akkor keltem, és indultam, amikor én akartam, és ott, és akkor álltam meg ahogy nekem jó volt. De nem csak az alkalmazkodás miattvolt így jobb. Csomag. Ennyi időre elmenni, sok cucc kellett. Igaz-volt amit nem ís használtam, de nem tudhattam előre, hogy milyen időt fogok ki. Vásárolni, apró mütyürkéken kívül semmit sem tudtam.
Köszönöm a gratulációt, ami különösen azért értékes számomra, mert olyan valakitől kapom, mint amilyen Te is vagy. Számomra a legendás személyek egyike. A legenda úgy alakult ki bennem, hogy amikor eldöntöttem, hogy friss jogsival, és újrakezdőként egy 600-as Divit fogok venni, évekre visszamenően, kihagyások nékül végig olvastam ezt a topicot. Te, Berber, és még páran afféle példaképpé váltatok számomra. És csak irigykedni tudtam Rátok. Nagyon sok évet elvesztegettem motorozás nélkül, van mit pótoljak. Azt is tudom, hogy 56 évesen már, bármilyen sokat is motorozzak, nem lehetek olyan ügyes, jó motoros, mint Ti vagytok. De azért igyekszem behozni, amit lehet. Így aztán szorgosan elkezdtem gyűjteni a kétkeréken szerezhető kilométereket. A kelet mindig is vonzott, nem volt nehéz úticélt választani. Van bennem némi vakmerőség is, volt merszem elindulni olyan helyekre, akkor az köztudat veszélyesnek gondol.
Lehet, hogy csak szerencsém volt, de alig éreztem jelét annak, hogy a közelben rossz dolgok történnek. Láttam ugyan csapatszállítókat, homokzsákos, harckocsis ellenőrző pontokat. Ilyennél állítottak is meg, átnézték a csomagom, az útlevelem már nem is érdelte őket. Eléggé, de nem túlságosan megközelítettem az iraki, és a szír határt. De egyszer sem éreztem magam akár a legkissebb veszélyben. A nagyobb városokat elkerültem, de inkább közlekedési, okok miatt, mert egy ekkora motorral nem igazán élvezet dugóban, ismeretlen terepen, elég rossz gps segédlettel bolyongani.
Az egyetlen kissé meleg helyzetem Örményországban volt, Gyumri város közelében. Bementem egy faluba, mert már esteledett, szállás után néztem volna, az országút meg elment a falu mellett, szóval letértem róla, és valami ritka rossz úton bedöcögtem a falu központjába. Pillanatok alatt ott volt a falu apraja, nagyja. Igazi látványosság lehettem a motorral együtt. Szálloda természetesen nem volt. Igazából nem is nagyon számítottam rá, hogy ott találok, de információra már igen. Aztán ők is elkezdtek engem kérdezgetni. Pár szót tudtak csak angolul. Kérdezték, merre megyek. Válaszoltam, hogy Grúzia, majd Törökország az útirány. Ekkor már visszafele jöttem. Vagy én értettem rosszul a kérdést, és azt kérdezték, hogy hova való vagyok, vagy ők értettek félre, a lényeg, hogy töröknek kezdtek nézni. A törököket utalják, joggal, hiszen alig száz éve, a törökök másfél millió örményt mészároltak le. A két ország között nincs semmilyen diplomáciai kapcsolat, és hiába van köztük több száz kilométer hosszú határ, határátkelő egyáltalán nincs. Amint azt gondolták rólam, hogy török vagyok, elkezdtek kiabálni, gondolom anyáztak rendesen a saját nyelvükön. És a kisebb tömeg olyan szorosan körülvett, hogy onnan kijönni nem tudtam volna. Betojtam, bevallom, elkezdtem mutogatni nekik a rendszámom, meg az útlevelem, ettől lehiggadtak. Ha valóban török lennék, nem úsztam volna meg ennyivel.
Grúzia, Örményország gyönyörű, de az útjaik kifejezetten rosszak. Néha pár méteres szakaszon el is tűnik alólad, és azért ez nem az igazi, ha nagyobb tempóval mész. Túra enduró való oda, nem egy akkora bálna, mint amivel én mentem. Egyébként csak ajánlani tudom őket, olcsó, kevéssel 300Ft alatti benzinár, jó és olcsó kaja, szállás, és gyönyörű, mesés tájak. Törökországot szintén lehet ajánlani. Jó és olcsó kaja, szállás, benzin 300, és az utak nagyon jók. Legalábbis a városokon kívül. Lakott területen viszont rosszak. 3 4 csillagos szálloda. 4500 és 6000 Ft per fő, bőséges, finom reggelivel. A táj pedig szintén csodás. Tenger, és hegyek együtt, mesébe illő látványt nyújtanak. És a jó utakon s szerpentinezés is igazi élvezet.
Szia! Gratulálok szép túra volt! Egyedül, vagy többen voltatok? Törökország keleti feléről én olyat olvastam, hogy turistának nem igen biztonságos. A török kurd ellentétre gondolok,mivel ott rendszeresek a fegyveres harcok. Meg az ISIS arra fele éldegél. Te hogy élted meg?
Első lámpád van? 97-hez kellene, mert a vizsgán már belekötöttek a beragasztott felverődésbe.
Szia. Köszönöm a kérdésed. Amikor feltetted, már úton voltam. Kissebb, rövidebb túra lett belőle, de így is összejött 11997 km. Ukrajna, Moldáv Köztársaság, a papíron nemlétező, de a valóságban annál inkább Dnyeszter Menti Köztársaság, Románia, Bulgária, Törökország, Grúzia, Örményország, félóra, óra Iránban :) , majd vissza Örményország, Grúzia, Törökország, le egészen a szír határig, majd a Földközi tenger mentén egészen Antalyaáig, onnan fel Bursa, Canakkale, ott át a Dardanellákon, Trója, Tekirdag, vagyis Rodostó, majd újra Bulgária Románia, egy nagyon kevés Erdély, végül haza. Pár napja vagyok itthon. Fantasztikusan szép út volt, tele élményekkel, amiben azért rossz is akadt. És meg kell valljam, hogy a Honda Pánnal voltam..
Kényelem szempontjából nagyon jól vizsgázott, volt olyan nap is, amikor 850 kilométert nyomtam le vegyesen országúton, és autóúton, Törökországban, ahol nagyon jó utak fogadtak. De Ukrajnában párszor vért izzadtam vele amikor a navi bevitt az erdőbe, vagyis burkolt útnak jelzett földutat, majdaz is elfogyott alólam. Ott a Divivel jobban boldogultam volna. De talán még azzal sem, hiszen azt sem offroadra tervezték. Viszont, ezzel együtt is minden percét élveztem az utazásnak, motorozásnak, a csodás tájaknak. Jövőre folytatom, hoszabb úton. Ne kérdezd mivel megyek, nincs eldöntve. De valószínűleg nem a Pánnal.
Hűtlen lettem hozzátok, már nem vagyok Divi tulaj, amit kicsit sajnálok. De sajnos csak egy hátsóm van csak egy motoron tudok egyszerre ülni, legnagyobb sajnálatomra. Egyébként, azt hiszem, hogy sokkal fontosabb, hogy MOTOROSOK vagyunk, az már kevéssé, hogy ki milyen pacin üldögél.
Szia!

F vagy S? 97-eshez keresném a leömlők és a dobok közti (4-2 közösítő) darabot.
Sziasztok !
Van egy alig használt , 4 éves gumim, ha valaki tudná hasznosítani.
Egy XJ600-ról lett levéve "véletlenül"
Fénykép: (#5456954) 2018.05.23. 20:46
Üdv: Gábor
Szia.
Van bontasban 2 db 900-asom.
Ha érdekel 70-3179083.udv Pali
Hali! Én augusztus végén megváltam a kis divitől sajnos. Muszáj volt. Téliesített robogón folytatom.
Üdvözlök mindenkit!
Néhány gondolatot tennék. Mivel az évszakhoz képest kitűnő idő volt ma ezért vettem a bátorságot és másodmagammal gurultunk egy kisebb kőrt.
Igaz csak 80 km-ert tettünk, de meglepődve tapasztaltam, hogy egyetlen egy motorossal sem sikerült találkozni. Lassan a szezon végén járunk, én sem tervezek már hosszabb kirándulást, de azért lesem a lehetőséget még a kisebb kiruccanáshoz. Idén a mai nappal átléptem a 8 ezer km futást. Büszkén mondhatom, hogy a 6000-es szervizelésen (olaj+szűrő csere) kívül egyáltalán semmi probléma nem adódott. Egy szezonra jól felkészített Divinél ez persze természetes is. Most is azt tervezem, hogy december közepe körül elkezdjük aprólékosan elejétől a hátuljáig átvizsgálni, és szükségszerűen javítani. A következő szezon zökkenőmentessége múlik azon, hogy tisztességgel felkészítsük a paripát.
Ezúton érdeklődnék, hogy tud-e valaki információval szolgálni bontott 900-as Divivel kapcsolatban. Elsősorban feszültségszabályzót keresek. De van még néhány apró, dolog ami még érdekelne.
Tisztelt fórum társak! Beköszöntött az ősz, lassan itt a tél. Akinek van ideje látogasson már kicsit többet erre az oldalra és pörgessük fel itt az életet.
Üdv! segítség kellene! Az alábbi képen a karburátor fűtést tudja esetleg vaki , hogy mi vezérli?Vissza akarom tenni a gyári karburátorját a motornak a csatlakozók megvannak a motoron csak nem találok róla semmit hogy mi vezérelné ezeket.
Eladó a képen látható '97 Yamaha XJ 600-ra való oldalidom, rozsdamentes felfogatókkal együtt ! Érdeklődni privát üzenetben, vagy a +36 70/6142584 tel. számon.
https://www.hasznaltauto.hu/motor/yamaha/xj_900_s/yamaha_xj_900_s_diversion-13474453

Sziasztok! Eladó a nagy Divim,részletek a linken
Norvik! Élsz még? Nagyon eltüntél. Készülsz a nagy túrára?
Meg. Kb 2 perc guglizás után kinéztem a service manualból.

Most komolyan?

Vagy meg tanultok minden adatot, vagy letöltötök egy service manualt és abban benne van.
Sziasztok! Valaki meg tudná mondani az xj 400-as divinek a szelephézag méretét?
Előre is köszi!
Nekem is volt 600-as Divim, emlékezetem szerint annak is 1-7 ig volt skálázva a központi rugostag állítási lehetősége. A 4-es állás azon is az alap. Ha lágyabb ruggozást szeretnél akkor 3-2-1 álásközül választ ki a számodra leginkább megfelelőt, (ez a súlyodtol fog majd függeni) ha keményebbre akarod állítani, illetve két személlyel-csomaggal felpakolva akkor akarsz közlekedni az 5-6-7 állás közül válaszd a megfelelőt. Én 105 kg-al egyedül 4-re, utassal (+ 70 kg) 6-os állásra állítottam . Érdemes erre odafigyelni, hiszen akkor sem jó ha tul lágy a ruggozás, de az végkép rossz ha az egyenetlen úton esetleg le üt. Viszont túl keményre állított fútóművel sem élmény a motorozás. És még egy jó tanács. Érdemes jó minőségű körmös kulcsot használni hosszabbítóval. Ha nehezen mozgatható, mególdás lehet előszőr a csabvarlazítóval is megpróbálni bejáratni, de utána mindenképpen használj valami kenőanyagot is. Én a WD-40-et használom. Nekem az maximálisan megfelel. Egyébként én a megjáratásnál is azt használtam.
Remélem segítettem. Sok sikert!!
Sziasztok! 1 hónapos, vadi új sportkipufogó pár eladó! A Wagenmotornál csinálták, speciálisan erre a típusra. 110ezer forintba került, 90ezerért eladó. Azért eladó, mert eladom a motort is, és ha valakinek csak a kipufogó kell, akkor azt tudom külön is adni. Gyönyörű hangja van. Videó róla:
http://youtu.be/17Gg5QrgFDo
Igen előfordulhat. Fújd be csavarlazítóval, de még igy is lecsúszhat a kulcs.

A számoknak nagy jelentősége nincs. Ha egyedül jó a beállítás, akkor nézd meg, hogy mennyit ül össze. Üljetek rá ketten és próbáld hasonlóan beállíani, hogy annyit üljön össze.

A számok csak arra szolgálnak, hogy ha együdül vagy páros mód között állítgatod, akkor ne kelljen kisérletezni, csak a megfelelő számra állítod.
Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. 97-es 600 -as Diversion S-ről lenne szó.
A kérdésem az lenne hogy a hátsó rugó előfeszítést hogyan érdemes beállítani
ha két személlyel szeretnék utazni? A gyári célszerszám megvan. Ha jól
láttam 1-5 között lehet állítani az értéket. Még azt szeretném megkérdezni hogy
a kulcsot pontosan hová kell illeszteni és hol kell nézni az értéket?
Előfordulhat hogy ha évek óta nem volt állítva az előfeszítés, be van állva a szerkezet?
ilyenkor hogyan lehet megindítani?
Előre is köszönöm a segítséget! Mindenkinek szép napot kívánok!
meg dinamikusabb lesz..
Ahha , ez jó !
A sebesség végében lesznek különbségek ( 181ről 174re )

Kösz szépen Vidom !