Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Eladó gyári ülés nincs valakinek? Ma a gyerek motorjával kellett mennem, mert az enyémen már kilátszik a szövet a hátsón, és csak most tűnt fel, hogy ennek a motornak az üléséből kiszedtek vagy 3-4 centit, úgy kell ülni rajta mint majom a köszörűkövön. A gyerek is magas, neki sem kell a süllyesztés. Visszatenni a szivacsot viszonylag egyszerű lenne, de ahogy nézem, a huzatból levágták a feleslegessé váló részt, félő hogy a régi magassággal rövid lenne a huzat a széleknél, meg egyszer még eladásnál jól jöhet egy extra alacsonyabb ülés. De akár egy gyári csere is szóba jöhet alacsonyaknak, ha nekik meg pont ilyen kellene.
Hát dobozfetisiszta én sem vagyok (főleg mivel egyelőre csomagtartóm sincs), de ez nagyon jól néz ki.

A dobozok meg a platnik teljesen elfogadható áron vannak, de a konzol sajnos nagyon drága, legalábbis amit én találtam. Azon gondolkodtam, hogy házilag kellene barkácsolni valamit. Több variációt is lerajzoltam, a legjobbnak az tűnik, hogy ha kivenném az utaskapaszkodót és azzal a négy felfogatási ponttal rögzítenék valami hátranyúló csomagtartót, amire rá tudnék kendácsolni egy platnit. Így legalább hátsó dobozom lehetne. Más motoroknál láttam hasonló megoldást. Nem tudom ez járható-e, ha esetleg valakinek van véleménye azt szivesen venném. (de ha esetleg tudsz elfogadható árú konzolt annak is örülök:)
Sajnos nem . Illetve átalakítással igen .

Én ma dobozoltam fel az XJ-t . Azóta megvolt mióta megvettem , de nem vagyok egy dobozfetisiszta , így nem használtam . De mivel 4 hét múlva túrára megyek , így felszereltem .
Szokni kell ....
A régi 84-85 körüli xj600-asok csomagtartó konzolja vajon jó a 94-es divire?
Köszi. Küldetem egy privát üzenetet még a témával kapcsolatban.
Én szedtem szét tükröt , utángyártottat . Hőlégfúvóval óvatosan melegítettem és utána kesztyűben egy keresztirányú csavarással kiugrik a tükörlap egyik sarka . Csak kézi erővel lehet , mert bármi szerszám megpattintja a tükörlapot .
És , igen , a belsejében van két szivacs közé egy acéllap ragasztva . Azt csillapítja a rázkódást .
Sima 6-os hatlapfejű csavar . Csak ne túl hosszút .
Helló. Ha lenézek a tank mellett az idomokkal takart részbe akkor úgy látom, hogy (legalább) két csavar hiányzik. Meg tudjátok mondani, hogy ide miket kellene betekerni? A másik, hogy a műszerfal felett lévő idom (+plexi) és az oldalsó idomok nem zárnak rendesen. Erre esetleg valami ötlet? Kézzel össze tudom őket nyomni, de nyilván nem maradnak úgy.

https://drive.google.com/open?...
Tegnap kivittem a szakihoz. Azt hiszem, hogy 6 ágú a torxos csavarocska a súly közepén, de nem tudom, hogy mi a funkciója. Magán a súlynak viszont imbuszos a belseje. Ez próbáltuk kicsavarni, de egy majdnem méteres cső toldással sem mozdult egy picit se. Gondolom összegyógyult a 22 év alatt rendesen. Mondta a srác, hogy hagyjam ott egy fél napot, leszed róla mindent és megpróbálja felmelegítve szétoperálni. Ha sehogy nem megy, akkor kell egy új kormány.
Elhiszem neked. Az enyém tényleg nem rezeg... Ingadozik a gyártási minőség gondolom.
A torx 5 vagy 6 agu?
Ugyan ilyen tükröt vettem én is egy baleset után a Tdm-re, kalap szart ér, 120-nál már csak a színét látod mögötted az autónak, de hogy milyen autó, azt már meg nem mondod, olyan mosott benne a kép a rezgésektől. Az itt mifelénk az Sopron, nekem a Hirshlernél cseréltek 1x tükröt Gpz tükörben, azt is szét kellett olvasztani, de van hozzá szerszámjuk.
http://www.hirschlerglas.hu/
@RMX50Dév: köszi
@kawa550: köszi. A "felétek" hol van? Bár ha az új 3500, akkor lehet hogy egyszerűbb az.
Szia! Én innen vettem, mert az eredeti széttört mikor próbáltam javítani. Nem rezeg... https://www.motorosboltroadrid...
1. Az összes olcsó utángyártott tükör rezeg, alig látni bennük valamit. A gyári tükrökben van egy ellensúly, az csillapítja a rezgést. Szét lehet melegíteni őket, általában a tükörcserét is vállaló üvegesek meg tudják csinálni, legalábbis itt mifelénk vállalnak visszapillantóba tükörcserét, de az olyant nem szeretik, amit valaki már összebarmolt próbálkozás közben.
2. A miénk is nehezen melegszik be, és addig fullad gázadásra.Melegen hibátlanul veszi a gázt.
3. Az akku sarkánál, kis kocka gumiágyban.
Igen, torxos. Biztosan ilyen volt nekik annak idején raktáron. :-P Elviszem egy szakihoz, hátha van neki valami nem EU szabványos szerszáma is.
Az enyém imbusz.
Biztos, hogy torx, és nem imbusz?
Sziasztok. Több (nagyon amatőr) kérdésem is lenne:

1. Az egyik tükröm rezonál egy bizonyos fordulaton. Ha álló helyzetben megkopogtatom, vagy gázt adok arra fordulatra akkor úgy látom, hogy maga a tükörlap tud benne egy kicsit mozdulni. Szét lehet szedni valahogy a gyári tükröt? Ha igen, hogyan? Aliexpress-es tükrökkel valakinek tapasztalata? Mármint van-e olyan ami megfelelően néz ki a motoron és mellesleg látni is benne?

2. Ma volt egy kis indulási problémám. A motor kb 1-1.5 hetet állt. Az első indításhoz jóval tovább kellett indítózni mint korábban. Beindítás után kb 5 percig járattam, hogy bemelegedjen. Ezután ha alapjáratról (kb 1300-1400rpm) kicsit fel akartam pörgetni a motort, akkor kb 2000-es fordulatnál mindig lefulladt. Ezután már simán indult, de ezt a lefulladást többször is megismételte, aztán egyszer abbahagyta és utána már semmi gond nem volt. Ilyet korábban nem tapasztaltam. Ezután vezetés közben nem éreztem változást és a nap folyamán később minden hiba nélkül indult. Erre van esetleg valami tipp?

3. A motoron 4db ledes index van? Honnan tudom, hogy az indexrelé ledes-e vagy sima relé ellenállással? Egyáltalán hol találom a relét a motoron?

A motorom 1994-es XJ600s.

Köszi.
Hali!
A markolaton ki kellene cserélnem a gumi burkolatot, mert erősen megkopott. De sehogy nem tudom leszedni a kormányvég súlyokat, mert a 15-ös torxos kulcs kicsi, a 20-as meg nagy.
Hogy a bánatba lehetne leszedni?! Van valami spéci szerszám hozzá?
Immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a jótékonysági felvonulás. Hátha valakit érdekel vagy szeretne adakozni a kórháznak:

Kedves Motoros társunk !

Ezúton szeretnénk tisztelettel és szeretettel meghívni a JUBILEUMI / V.A Motorosok is lehetnek Angyalok jótékonysági motoros felvonulásra, és az azt követő rendezvényre!
Az idei dátum 2019.06.22.
Gyülekező az üzletnél (Off Road Motors Lehotay Kft.; 2510 Dorog, Esztergomi út 125.) 8:00 – 11:15
Felvonulás: 11: 45
A hagyományunkhoz híven, idén is meghívunk minden regisztrált résztvevőt egy finom ebédre, melynek helyszíne a környék leglátogatottabb turisztikai nevezetessége, az esztergomi Szent István tér, a Bazilika.
Idén is biztosítjuk a bátor Motorosoknak, hogy vérüket onthassák egy Motoros Véradás keretein belül.
És még sok meglepetéssel ..... várunk Titeket !

2019-ben is számítunk Rád és várunk szeretettel !

Ezúton szeretnénk tisztelettel kérni, hogy amennyiben kezdeményezésünket méltónak tartod arra, hogy ismerőseid, barátaid körében hirdesd, akkor örömmel vennénk, ha segítenél rendezvényünk népszerűsítésében, hogy még több Motoroshoz eljusson a hír, még több Motoros bonthassa ki angyalszárnyait !

Motoros baráti üdvözlettel,
Off Road Motors Lehotay Kft. csapata
Köszönöm a gyors segítséget !
Másik szimering a km hajtás felől, 45x56x6