Éppen 120 éve, 1900 novemberében keltek útra Magyarországon az első postai triciklik, melyek különlegessége volt, hogy gyakorlatilag ezek voltak az első, teljes egészében hazánkban készült motoros járművek. Egyébként is rendhagyónak számítottak akkoriban a Királyi Posta lépései, hiszen a vállalat a világon elsőként vetett be gépjárműveket postai feladatokra.

120 éves a motoros kézbesítés Magyarországon

– 1900. november 19-én Budapesten 21 háromkerekű gépjármű állt forgalomba – emlékezik meg a vállalat a jeles alkalomról, sőt ennek tiszteletére megjelent egy bélyegsorozat is.

120-eve-indult-el-a-posta-motoros-triciklije-28036
Mivel Csonka János felügyelte a jármű gyártását, egyértelmű volt, hogy a Bánkival közösen fejlesztett karburátor táplálja majd a gépet. Ez nagy előrelépés volt a kor kezdetleges üzemanyag-ellátó rendszereivel szemben, és jó hatással volt a fogyasztásra is (Kép: Csonka János saját készítésű gépkocsijával a műegyetem udvarán)

A 90 Ft-os címleten a Csonka János által tervezett, karburátorral felszerelt, motoros levélgyűjtő tricikli szerepel, pontosabban annak 1:10 méretarányú makettje. Szépen kidolgozott az alnyomat is, amin a sajátos járgány erőforrásának részlete látható.

120-eve-indult-el-a-posta-motoros-triciklije-28037
A korabeli feljegyzések alapján 2-2,5 lóerős volt a Ganz üzemében összeszerelt, Csonka-féle háromkerekű „futármotor”

A jármű hatékonyságát mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy a levélgyűjtő motoros triciklik sikerére alapozva a Magyar Királyi Posta 1906. január 15-én további nyolc gépkocsit állított forgalomba. Ezek a főváros nagyobb forgalmú postahivatalai és pályaudvarai között ingáztak, mégpedig elsősorban levélszállítás céljából.