Noha kifutó modell volt, így is szinte kétszer annyi Yamaha MT-07-et vásároltak itthon 2020-ban, mint egy évvel korábban. A 2019-es 59 darabbal szemben tavaly csaknem száz MT talált gazdára, és ezzel kis híján beérte a listavezető KTM 390 Duke-ot – derült ki a Datahouse összefoglalójából. Most, hogy továbbfejlesztett formában lép színre a Yamaha üdvöskéje, minden esélye megvan rá, hogy elhódítsa a koronát az osztrák riválistól.

Miben tud többet az új Yamaha MT-07?

Az már első ránézésre feltűnik, hogy alaposan átfaragták az MT-07 minimalista idomait, és sötét tónusú fényezéssel, valamint a kábelek rejtett elvezetésével érték el, hogy még letisztultabb lett az összkép.

Látni és látszani – nagyobb fényerejű, projektoros LED-fényszórót kapott az MT legújabb változata

Egyértelműen az üzemanyagtartályhoz csatlakozó, masszív légbeömlő és az új LED-fényszóró uralja az összképet. Utóbbi kapcsán kiemelték a mérnökök: nemcsak hatékonyabb az első lámpa, s így biztonságosabbá teszi az éjjel megtett kilométereket, hanem a motorost is sokkal könnyebb észrevenni a forgalomban, hála a projektoros egységnek.

2021-es-yamaha-mt-07-bemutato-29094
Csak semmi felesleges rugózatlan tömeg! – áll az MT bemutatójában, arra utalva, hogy a nagyobb féktárcsák dacára is könnyű maradt a Michelin Road 5 abroncsot viselő felni

Erőforrása csupán annyit változott, hogy teljesítse az Euro 5 előírásait, igaz, nem is volt panasz a CP2 kódjelet viselő, 690-es, 74 lovas sorkettesre. Kiegyensúlyozott, rugalmas hajtómű, és a tulajdonosok beszámolói szerint átlagosan 4,1-4,2 liter benzinnel beéri száz kilométerenként, azaz a karcsú, 14 literes üzemanyagtartállyal is jóval háromszáz kilométer feletti hatótávot ér el.

2021-es-yamaha-mt-07-bemutato-29086
Negatív szedésű, azaz sötét alapon fehér karakterű az új LCD-műszeregység. A megoldás legfontosabb előnye, hogy a fényviszonyoktól függetlenül könnyen leolvashatóak az értékek

Nem úgy a fékrendszer, amit alaposan átfésültek, s immáron nagyobb, 282 helyett 298 mm-es első tárcsákba harapnak a Yamaha jellegzetes formájú, négydugattyús féknyergei. A korábbi MT-vásárlók visszajelzéseit megszívlelve kissé változott az üléshelyzet is, a kúpos keresztmetszetű, azaz középen vaskosabb kormány oldalanként 15-15 mm-rel lett szélesebb.

2021-es-yamaha-mt-07-bemutato-29083
A karcsú, mégis nagy fényerejű LED-irányjelzők dizájnelemnek sem utolsók, de valódi céljuk, hogy még könnyebben észrevehető legyen az irányváltásra készülő motoros

Az már tényleg csak hab a tortán, hogy gyárilag Michelin Road 5 abroncsokkal szerelik fel az új MT-07-et, ami egyrészt garantálja, hogy kiszámítható lesz a tapadás a legváltozatosabb körülmények között is, illetve egy jó darabig nem kell gumira költeni a motorosnak.

2021-es-yamaha-mt-07-bemutato-29099
Noha a tengelytáv csupán 1400 mm, az átdolgozott üléshelyzetnek köszönhetően a magasabb pilóták is kényelmesen utazhatnak a motoron

Ráadásul a sok új fejlesztés dacára az MT-07 vételára sem túlzó, alig 2,7 millió forint, és ebben már benne van az A2-es, 35 kW-os átalakítás költsége is, ha valaki kezdő jogsival vezetné a modellt.

2021-es-yamaha-mt-07-bemutato-29084
Továbbra is a rugalmasság az MT sorkettesének legfőbb vonzereje

Műszaki adatok – Yamaha MT-07

Motorkonstrukció: Folyadékhűtésű, kéthengeres, DOHC-vezérlésű

Összlökettérfogat (cm3): 689

Furat x löket (mm): 80 x 69,6

Csúcsteljesítmény (kW/LE/ford.perc): 54/73,4/8750

A2-es változat csúcsteljesítménye: 35 kW/48 LE

Legnagyobb forgatónyomaték (Nm /min): 67/6500

Sebességváltó: hatfokozatú

Futómű és fékrendszer

Gumiméret elöl/hátul: 120/70 ZR 17/180/55 ZR 17

Fékrendszer elöl: Két 298 mm-es tárcsa négydugattyús féknyereggel

Fékrendszer hátul: 245 mm-es szimpla tárcsa

Méretek, árak, felszereltség

Tengelytáv (mm): 1400

Ülésmagasság (mm): 780

Üzemanyagtartály térfogata (l): 14

Fogyasztás (l/100 km, tulajdonosi mérések átlaga): 4,18

Menetkész tömeg: 184 kg

Vételár: 2 698 000 Ft, A2-es változat ára: 2 698 000 Ft