Megvan az EU-s céldátum: a jelenlegi javaslatok szerint úgy szigorítják az Unióban a környezetvédelmi szabályokat, hogy

az új autók károsanyag-kibocsátása nagyjából felére csökkenjen hét (!) éven belül, és 2035 után nemes egyszerűséggel megtiltják a kereskedőknek, hogy bármilyen belsőégésű motorral felszerelt kocsit forgalomba helyezzenek.

Természetesen ehhez forradalmi lépésekre van szükség az infrastruktúrában, amit azzal ösztönözne az EU, hogy előírná a tagállamoknak legfeljebb 60 kilométerenként egy-egy töltőpont építését, és tervben van a hidrogénkutak maximális távolságának előírása is.

2035-re-kitiltja-az-eu-a-benzines-autokat
Noha korábban „járműveket” említettek az EU-s tervezetben, most úgy fest, csak az autókra vonatkozik majd a szigorítás: a CO2-szabványok meghatározásával egyértelmű helyzetet teremtünk az autóipar résztvevői számára, és ösztönözzük őket az e-autózáshoz fűződő fejlesztésekre – szögezte le az Európai Parlament képviselője, Jan Huitema, hozzátéve, hogy szeretnék olcsóbbá tenni az elektromos járművek vásárlását, fenntartását

Nem lesznek benzines motorkerékpárok 2035 után?

Mivel a benzines motorkerékpárok hatótávja rendkívül csekély, össze sem hasonlítható az autókéval, sokkal nehezebb megoldani, hogy egy tiszta üzemű, akkumulátorról működő motorkerékpár ugyanolyan használati értékű legyen, mint benzines társa. Elvégre eddig a többség megállt 2-300 kilométerenként, öt perc alatt megtankolt és mehetett is tovább, de a hangtalan vasak – egyelőre – nem öt perc, sokkal inkább 30-45 perc alatt „tankolnak” a nyilvános gyorstöltőkön.

Nem véletlen hát, hogy a rendeletben személyautókat említenek, és a motorkerékpárok valószínűleg haladékot kapnak 2035 után, azaz a benzines kétkerekűek nem tűnnek el teljesen a piacról.

Az is erre utal, hogy a többi, hasonló EU-s döntés alól is mentesülnek a motorosok, például ezért nem vezetik be 2022-ben – a kocsikban már kötelező – felszereléseket. Ide tartozik többek között az automatikus figyelmeztető rendszer, ami észleli, ha a sofőr nem az útra figyel, az intelligens sebességszabályozó automatika, mely felismeri a korlátozó táblákat, no meg a baleset körülményeit rögzítő feketedoboz.

2035-re-kitiltja-az-eu-a-benzines-autokat
A jövőben azt is megszabják, milyen messze lehet egymástól két töltőpont, hogy a kis hatótávú járművekkel se okozzon fejtörést egy hosszabb út megtervezése

Egyelőre tehát az derült ki a hírekből, hogy csak a benzines és dízel autók forgalomba helyezését tiltja meg az EU 13 év múlva, 2035-ben. Jelen állás szerint a két- és háromkerekű motorkerékpárok azután is megkapják a forgalmit, akár benzin, akár más üzemanyag (pl. etanol) kerül a tankjukba.