- Miként az előző versenybeszámolóban említettem, ezúttal a béri helyszínre látogatott el a magyar és szlovák mezőny egy része, hogy ismételten nyeregbe pattanjon és két napon keresztül versenyezzen a trófeákért. Óriási szerencse volt, hogy a versenyzőket, napos meleg idő fogadta a hétvége mindkét napján, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a depó az Andezit Hotelt körülvevő, csodálatos zöldövezetben volt, ahol lazíthattak kicsit a versenyzők és segítőik - számolt be a hétvégéről Brenner Ádám.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21933

A pénteki napon szinte az összes versenyző már megérkezett, akiktől igencsak hangos volt a depó kora estétől késő éjszakáig. Megvolt az oka a remek hangulatnak, hiszen sok visszatérő versenyző felidézhette a régi szép időket, így volt miről nosztalgiázni és mesélni a fiatalabb generációnak. A versenyútvonalon található mért szakaszokon már a pénteken láthattuk, hogy a pálya pormentes és néhol saras lesz, köszönhetően a korábbi napok esőzéseinek.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21935

A tartalmas péntek estének betudhatóan sokak számára nehezen indult a szombati procedúra, majd sok-sok találgatás után kiderült, hogy merre is vezet a mai összecsapás útvonala. 11 órakor kezdetét vette a verseny, és elrajtolt a 90 főből álló mezőny. A mért szakaszok közötti etap sok kihívást tartogatott, főként az első osztály és a veterán géposztály indulói számára, elvégre a szakasz néhol már a romániai hardenduro-viadalok köves-patakos részeit idézte. Ezért aztán az első körben még mindenki kicsit óvatosabban kezdett, ismerkedve a nyomvonallal, majd miután belerázódtak, mindenki elkezdte fokozni a tempót.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21939

A pályának több úgynevezett extrém része is volt, amivel meg kellett küzdeni a versenyzőknek. A nézők és a lelkes segítők nagy örömére ezek között szerepelt két meredek feljáró is, mégpedig öles sziklákkal tarkítva, ezek után nem csoda, hogy ez a kaptató sokaknak feladta a leckét.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21941

Sorra amortizálta a motorokat a gyilkos pálya, s két igazán gyors pilóta is áldozatul esett: Csorba Norbi (#16) értesüléseim szerint valahol odaverte a motorblokkját, míg Fülöp Laci (#531) a rezonátorának külalakját igazította át, ezért mindkettőjüknek idő előtt be kellett fejeznie a versenyt.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21946

Az első napon a szlovákok foglalták el az első és második helyett, őket követte Gyenes Mani, aki hozta formáját, és stabil motorozásával a harmadik kör végéig megtartotta pozícióját a negyedik helyen álló Holló Bence (#53) előtt. A harmadik kör végén Bence sajnos pórul járt egy esés során, és olyan sőlyosan megsérült, hogy fájdalmai miatt feladni kényszerült a versenyt.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21947

Rajta kívül többek is bemutattak kisebb-nagyobb bukfencet, közéjük tartozott Tóth Laci (#200) is, aki egy sziklalépcsőről lefele mutatta be előreszaltóját a motorjával. Kedvét nem szegve teljesítette a versenyt, és az esés a tempójára sem volt hatással, így a szuperveteránok között az első helyet foglalhatta el.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21953

Vasárnapra fokozódott a harci kedv és kiélezettebbé vált a versengés, ugyanis a felszáradó pályán felgyorsultak a versenyzők, jócskán javítva a szombaton elért időeredményeiken. Kérdéses volt az előző napon elszenvedett sok technikai malőr és esés után, hogy Fortuna kiket fogad majd kegyeibe?

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21954

A második napot összeszedettebben és sikeresebben teljesítették a fiúk, osztályonként 1-1 körrel kevesebbet teljesítve, mint szombaton. Az első osztályban az élen haladó dobogósok között nem történt változás, viszont másodosztályban Csepi Tamás (#530) vette át a stafétát Magdus Istvántól (#440), közel másfél másodperccel megelőzve riválisát. Az első és második nap részletes időeredményei a MAMS oldalán olvashatóak.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21967

Izgalmas és nagyon szoros verseny zajlott minden kategóriában - már ami a mért szakaszokat illeti -, csupán másodpercek választották el a pilótákat, de a teljes körön azért jobban szétrázódott a mezőny.

alpok-adria-es-mams-enduro-ber-21969

Hazai szezon kezdésnek egyszerűen kiváló volt a béri futam, de a folytatás is hasonlóan ígéretes: az endurocross sorozatból ismert brigád szervezi Tamásiban az Enduro OB következő fordulóját, mégpedig jún. 8. és 9. között. Úgy hírlik, krosszpályával tarkított, 30-40 kilométeres kör vár a motorosokra, s ezúttal aszfalton is megtehetnek pár métert, ugyanis a rajt Tamási utcáin lesz, azaz sporteseménynek és látványosságnak sem lesz gyenge az Enduro OB következő állomása.