· 2020. április 1. 11

Hosszú időre eltiltották Andrea Iannonét

Viszlát, Iannone?

Kiderült, hogy a bírák szerint sem volt szándékos a doppingolás, mégis szigorú büntetést szabtak ki Iannonéra. Szerencsés esetben 2022-től láthatjuk újra, de karrierje végét is jelentheti az eltiltás.
Közel négyhónapos vizsgálódás után úgy határozott a FIM, hogy másfél évre eltiltja az olasz pilótát a versenyzéstől, aki így 2021 nyarán ülhet először motorra. Ez azonban csak elméleti lehetőség, ugyanis az egy- és kétéves szerződéseket ismerve inkább 2022 vagy 2023 tavasza lehet a dátum, már ha valaki is foglalkoztatja ezek után a talján pilótát. Mondjuk egy-egy szégyenfolt még nem ok arra, hogy ne legyen munkája - gondoljunk csak a fékkart rángató Fenatira, akit anno hosszas közleményben ítélt el és rúgott ki a csapata, hogy néhány héttel később térden állva könyörögje vissza... Lám, Fenati azóta is versenyez, szóval a motorsportban is „van az a pénz, amiért korpásodik a hajam”.
{{articleGallery[25036].caption}}
Ugyanakkor a képet árnyalja, hogy az Aprilia csapattagjai egy emberként álltak ki Iannone mellett. Massimo Rivola, az Aprilia Racing első embere egyenesen odáig merészkedett, hogy kétségbe vonta a döntés helyességét: - Elkeserítő... Úgy határoztak a bírák, hogy Andrea jóhiszeműen járt el, tudta nélkül jutott szervezetébe a szteroid, ezért fel kellett volna menteniük őt. Ez nem lenne példa nélküli lépés, elvégre az ilyen ügyekben már többször ártatlannak találtak sportolókat, ha nem szándékosan doppingoltak. Akárhogy is, az ítélet ezen része nekünk kedvez, és reménnyel tölt el minket a fellebbezés kapcsán - nyilatkozta Massimo Rivola. Egyelőre tehát távolról sincs vége az ügynek, Andrea pedig azzal vigasztalódhat, hogy most a tiltás nélkül sem versenyezhetne - az idő kivételesen neki dolgozik.