· 2020. szeptember 25. 8

Közúton tesztelik az Aprilia Tuareg 660-at

Visszatér a legendás enduró

Rögtön egy egész modellcsalád érkezik az olaszok új, 660-as sorkettesével. Az RS sportmotor mellett immáron biztos, hogy Tuonóban, sőt Tuaregben is láthatjuk a pillekönnyű erőforrást.
Hamarosan kezdődik az Aprilia RS660 árusítása, és hiába kerül többe a sornégyes vetélytársaknál a maga 12 ezer eurós árcímkéjével, karcsúsága révén sok új rajongót szerezhet a noalei márkának. Persze az sejthető volt, hogy nem „lövik el” egyetlen modellre a vadonatúj sorkettest, így kicsit sem meglepő, hogy a hírek szerint csupasz Tuono 660 is készül belőle, sőt a gyár legendás terepmotorjának új változatába is ez kerül.
{{articleGallery[27061].caption}}
Immáron fotók bizonyítják, hogy leleplezéshez közeli állapotú Aprilia Tuareg 660-ak suhannak a talján utakon, ami arra utal, hogy még idén újabb modellel bővül a paletta. Persze kérdés, hogy miként lesz majd versenyképes az újdonság a Yamaha Ténéré 700-zal szemben, ugyanis a japán vas 9799 eurót kóstál, ami igencsak messze esik az RS660 12 ezres árától, és várhatóan a Tuaregért is tízezer euró feletti összeget kérnek majd. Ugyanakkor ha 90-10 lóerőt ki tudnak csikarni a blokkból, akkor a KTM 790 Adventure-t is megcélozhatják ellenfélként, azért pedig 12 990-et kell leszurkolni, és 189 kilós száraztömegével nem is éppen könnyű, vagyis ilyen mezőnyben akár új etalon is lehet a talján sorkettes.