Fél évtizede, 2012 február végén röppent fel a hír, mely szerint eladásra kínálják a Ducatit. Nem kis számok repkedtek az ügylet kapcsán, így rögvest megindultak a találgatások, vajon ki tud ekkora összeget kivenni a kasszából – mint azóta tudjuk, a Volkswagen konszern lett a befutó. Április közepén köttetett meg az adás-vétel, ami a Reuters hírügynökség információi szerint 860 millió euróba került a négykarikásoknak, akik a Lamborghini és az Italdesign mellett ily módon szert tettek harmadik olasz márkájukra. Az ügylet hivatalos lezárására végül napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2012. július 19-én került sor, azóta az Automobili Lamborghini S.p.A. leányvállalatához tartozik a Ducati.

Inkább passzió, mintsem racionális döntés?

A márka felvásárlása inkább érzelmi döntés, a Volkswagen csoport nagynevű márkák iránt táplált szenvedélyéről szól, semmint pénzügyi vagy ipari logikáról – fejtette ki véleményét a Credit Suisse piaci elemzője, Arndt Ellinghorst. Feltevése nem alaptalan, tudniillik a Volkswagen konszern motorrajongó felügyelőbizottsági elnökének, Ferdinand Piëch-nek azóta nagy vágya a patinás olasz társaság megszerzése, mióta 1985-ben alkalma lett volna „szotyiért” megvenni a Ducatit, de elszalasztotta a lehetőséget.

audi-ducati-ot-eve-14589

Érdekesség, hogy pont az üzletember hetvenötödik születésnapján, április 17-én állapodott meg a két fél

Innentől kezdve természetesen még vadabb találgatások kezdődtek, például hogy az Audi a motorkerékpárok piacán is szeretne konkurálni a legnagyobb riválisának számító BMW-vel. Ilyen babérokra egyelőre nem törtek, „Ducati kocsit” azonban bemutattak – az XL Sporthoz házon belül készült az erőforrást, mégpedig a Panigale átdolgozott V2-ese.

Hogy mit nyújthat ezen kívül a Ducati a Volkswagen-csoportnak? Nem tudni pontosan, talán csak presztízskérdés, hogy megmutassák, képesek ilyen sok, különböző márkát is remekül összefogni. A Ducatinak azonban nyilván előnyére válhatott az Audi know-how-ja, ezen kívül szívélyesen segítettek az értékesítés felvirágoztatásában is.

Biztatóan alakultak az olasz gyártó elmúlt évei

A 2011-ben több mint ezer alkalmazottat foglalkoztató Ducati 2011-ben 42 ezer motorkerékpárt adott el, 480 millió eurós bevételt elérve, ennek ellenére nagy hit kellett az Audi részéről a sikerekben, hiszen a motorértékesítés mélyponton volt akkoriban. Mindenesetre úgy tűnt, jót tesz a tőkeinjekció a Ducatinak, elvégre rögtön a tulajdonoscserét követően bemutatták a superbike 1199 Panigale végső verzióját, és 2012-ben rekordszintű értékesítésről számoltak be – 44 102 darab motorkerékpárt értékesítettek, a következő évben már 44 287 darabra kúszott ez a szám. Erősödő piacként számolhattak Ázsiával, ahol 2013-ban 26 százalékkal nőttek az eladások az előző évhez mérten, valamint Brazília, ahol csak ekkor kezdtek árulni, de rögtön el is kelt hétszáz új kétkerekű. A legnagyobb felvevőpiac továbbra is az USA volt, őket követte Olaszország és Németország.

audi-ducati-ot-eve-14590

Az elmúlt években számos nagyszerű típus érkezett a Ducatitól, többek között 2015-ben a nagy sikert arató Scrambler-széria
Az értékesítések folyamatosan biztatóan alakultak, 2016-ban 55 451 piros vas talált gazdára világszerte, ami 1,2 százalékos növekedést jelent a 2015-ös 54 809 példányhoz viszonyítva. Különösen népszerű a Hypermotard család, s meleg fogadtatásra talált a különleges XDiavel is. A „More than Red - Evolution never stops" (ti. Több mint piros – A fejlődés sohasem áll meg) mottó jegyében a 2017-es termékpalettát csupa továbbfejlesztett technikai csemegével pakolták tele, így megújult a Monster família, s itt van a Multistrada 950, a SuperSport és az 1299 Superleggera is. Jelen pillanatban a Ducati 1594 alkalmazottat foglalkoztat, 783 értékesítési ponttal és 90 külföldi kirendeltséggel.

A Ducati szereplése a motorsportban

Az új tulajdonos partner volt abban, hogy segítsen a Ducatinak brillírozni az aszfaltcsíkokon is, noha ebben kevesebb sikert értek el mostanság, mint a szalonokban. A gyártó 2003 óta képviselteti magát a MotoGP-ben, a már mindenki által ismert Ducati Corse versenycsapattal. A tulajdonosváltás előtt, 2011-ben igazolták le Valentino Rossit, aki azonban nem tudott sikereket elérni sem 800 köbcentis gépével, sem az azt követő Desmosedici GP12-vel, így a Doktor az idény végén elhagyta a talján gárdát. A következő években olyan nevek csatlakoztak az istálló kötelékéhez, mint Nicky Hayden, Andrea Dovizioso, Cal Crutchlow és Andrea Iannone. A 2015-ös esztendőben rukkoltak elő az áttervezett Desmosedicivel, a GP15-tel, a következő évben pedig már összesen nyolc versenygéppel szerepeltek a futamokon a gyári alakulat mellett a Pramac Yakhnich, az Aspar és az Avintia csapattal.

Az idei évre Jorge Lorenzót igazolták le, s az új felállással összesen 296 pontot gyűjtöttek be a sorozatban. Ami a konstruktőri bajnokságot illeti, úgy tűnik, a Ducati kibérelte az ezüstérmes helyet a dobogón.

audi-ducati-ot-eve-14588

Az elmúlt időszakban Ducati nagyobb sikereket ért el az eladásokban, mint a versenysportban
A Superbike szériában a 2011-2012-es évben az Althea Racing gyári támogatója volt a Ducati, 2013-ban pedig az Alstare élvezhette szponzorációjukat, majd egy évvel később a gyári Ducati Superbike Teammel tértek vissza a ringbe Chaz Davies-szel és Davide Giuglianóval.

Nemrégiben kiderült, újabb tulajdonosváltásra kerülhet sor, a hírek szerint ezúttal a Harley-Davidson veheti át a motorok gyártását. Hogy valóban így történik-e, minden bizonnyal hamarosan kiderül…