· 2020. december 3.

Az RMC Motor története

Sérült gépektől a saját márkás sisakokig

A törökbálinti RMC Motor egy családi ház alagsorából küzdötte fel magát széles körben ismert kereskedéssé, illetve szolgáltatóközponttá.
Rózsavölgyi Tamás fiatal kora óta a kétkerekűek rajongója, így nem meglepő, hogy az egyetem elvégzését követően beszippantotta a motorkereskedelem világa. Éppen túl voltunk a rendszerváltáson, amikor úgy döntött, hogy körülnéz külföldön, vajon talál-e olyan portékát, amire van igény az akkor még alapvetően Jawák, MZ-k, Simsonok uralta Magyarországon. Svájcra esett a választása, ahol remek feltételek mellett juthatott hozzá sérült, de egyébként kitűnő állapotú járgányokhoz.

Az RMC története - sérült motoroktól a saját márkás bukósisakokig

Az itthon, igényesen újjáépített motoroknak hamar híre ment, s a jól prosperáló üzlet kellő lendületet adott egy komolyabb cég beindításához. Két év múlva, 1993-ban félkész törökbálinti családi házuk alagsorából alakított ki műhelyt és motortárolót Tamás, majd belevágott a „nagyüzemi” importba is, emellett szervizeléssel és időszakos karbantartással bővítette tevékenységi körét.
{{articleGallery[28099].caption}}
Nem panaszkodhatott: szaladt a szekér, így hamarosan megnyitották – az időközben befejezett ház mellé épült – üzlethelyiségüket, s nem sokkal később további tárolókat, alkatrészraktárakat alakítottak ki. A használt gépek iránti érdeklődés olyannyira megnőtt, hogy kéthetenként jött új szállítmány Svájcból, sőt egyidejűleg motoros felszerelések és tartozékok is megjelentek a kínálatban.

Nő az RMC kínálata, bővül a hálózat

Mérföldkő volt Tamásék életében 1997, mert ebben az évben vásárolták meg azt a Törökbálint központjában, a Bajcsy-Zsilinszky úton található telket, ahol felhúzták új kereskedésük épületét – a mai napig ez az RMC bázisa. Tegyük hozzá, hivatalosan ekkor alakult meg az RMC Motor Kft. is, s a keresletnövekedés okán immár nemcsak Svájcból, hanem Német- és Olaszországból is vásároltak használt kétkerekűeket!
{{articleGallery[28100].caption}}
Ekkorra kikristályosodott az üzleti modell, aminek segítségével a kétezres évek elejére országos hálózattá nőtte ki magát az RMC. Először megszerezték több márka exkluzív képviseleti jogát, s ezzel párhuzamosan üzletet nyitottak Budán és Pesten, sőt vidéki viszonteladói hálózat kiépítésébe kezdtek. Közben felfutott az alkatrész-kereskedelmi ágazat is, ráadásul elindították saját márkájukat, a B-Start, amit rövid időn belül az ország minden szegletében megismertek a motorosok.
Miközben Brazília újabb labdarúgó-világbajnoki címét ünnepelte 2002-ben, az RMC-hálózat debreceni, miskolci, pécsi, szegedi, valamint székesfehérvári bolttal bővült tovább. Volt olyan üzlet, ahol minden termék az RMC központi raktárából származott, de számos úgynevezett értékesítési ponttal is együttműködtek, ahol csupán néhány termékcsalád érkezett az RMC-től. Az évtized közepén külhoni piacok felé is nyitott a társaság, így az erdélyi Kézdivásárhelyen és Komárnóban is felállt egy-egy RMC-képviselet. Igaz, a vásárlási kedv visszaesése következtében ezeket idővel kénytelenek voltak bezárni, s onnantól a kinti boltokat is Törökbálintról szolgálták ki.

Nem csak motorok: ismeretlen vizekre evez az RMC

Túl azon, hogy a vállalkozás az új évezred első éveiben egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el a jármű- és alkatrész-kereskedelemben, 2005-től új vizekre evezett, tudniillik elindult quados programokat szervező üzletáguk, amelynek szolgáltatásai azóta is rendkívül népszerűek. Mi sem bizonyítja jobban sikerét, minthogy 2014-ben megnyithatták első quadparkjukat Várgesztesen, sőt egy ideje már más helyszíneken is várják kalandtúrák szerelmeseit.
{{articleGallery[28101].caption}}
Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a 2008-as pénzügyi válság, majd az ezt követő recesszió hatásait az RMC is megérezte, ezért alaposan átalakították a hálózatot. A vidéki üzletek bezártak vagy értékesítési ponttá alakultak át, jóllehet, eközben a webáruház is elindult, ami alternatívaként szolgált a vidéki motorosoknak. Utóbbi tökéletesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az itt bonyolított forgalom idővel megközelítette az egykori vidéki boltokét.
Maguk fejlesztik az RMC termékeit
Egy új márkanév bevezetése számos előre nem látható buktatót rejt, a legjobb ötleteknél sincs garancia a sikerre. Hála az átgondolt stratégiának, a B-Star kedvező fogadtatásra talált a motorosok körében, különösképpen, hogy az utóbbi években egyre több termékkategóriában jelentek meg portékái.
{{articleGallery[28098].caption}}
Így a bőr- és textiltáskákon, valamint motoros öltözékeken túl neoprén termékekkel, esőruhákkal, ponyvákkal és CNC-megmunkált alkatrészekkel is előrukkoltak. Mi több, a B-Star 2014-ben Európa legnagyobb motoros kiállításán, a milánói EICMA-n is felvonult, később pedig a pozsonyi, prágai és veronai seregszemléken is bemutatták választékukat.
A piac felfutásával párhuzamosan újabb beruházásokat és fejlesztéseket indított el a cég. Fontos állomás volt a gumiszerviz megvalósítása, hiszen ezáltal leköthették a műhelyben dolgozók – téli holtszezon miatt felszabadult – kapacitását, üzembe állítottak egy korszerű gépekkel felszerelt szervizbuszt, melynek segítségével külső telephelyeken is elvégezhették a javítási, karbantartási műveleteket, illetve abroncscseréket. Az idén beköszöntött, pandémiás időszak egyik hazai kisvállalkozás életét sem könnyíti meg, ám az RMC napjainkban is a korábbi éveknek megfelelően fejlődik, ráadásul egyetlen munkatárstól sem vált meg a cég, sőt új ötletekkel, szolgáltatásokkal, termékekkel erősítette piaci pozícióját. Így aztán csaknem negyed évszázaddal a törökbálinti üzlet nyitása után is töretlenül fejlődik a vállalkozás, hogy a jövőben is kiszolgálhassa a betérő motorosok, quadosok igényeit.