Lélegzetelállító utak címmel jelent meg tegnap a skót egyenruhások baleset-megelőzési klipje, melyben ezúttal is a motorosokhoz szólnak. Jó érzékkel összeállított, igényes videót osztottak meg velünk, bemutatva a motorozás szépségét és a bukósisakosokra leselkedő veszélyeket is:

Bámészkodó turisták az útmenti parkolókban? Rendhagyó vészhelyzetek szerepelnek a skót baleset-megelőzési filmben

Ez a szervezet harmadik ilyen kisfilmje, az előző két részben (ezek itt találhatóak) a tengerparti utak, valamint az erdőket átszelő aszfaltcsíkok veszélyeire hívták fel a figyelmet. Intelmeik között kiemelték a gyakran változó szélességű utakat, a mellékútról, takarásból kihajtó autósokat, sőt még azt is, hogy a városokon kívül gyakrabban kell plexit tisztítani a rácsapódó bogarak miatt.

Nem véletlen, hogy már több mint kétszázezren látták A közút nem versenypálya! című alkotást

Igényes, látványos összeállítás, de azért nekünk sem kell pironkodni, hiszen itthon is születtek már igazi remekművek, mint például a fenti kisfilm, amelyben a közúti és pályamotorozást állítják párhuzamba.