· 2019. augusztus 14. 18

Kezdeményezik a kihangosítók betiltását

A sisakbeszélő is veszélyes?

Nagy-Britanniában szeretnék betiltani a fülhallgatók és kihangosítók használatát, mert egy tanulmány szerint ez ugyanolyan veszélyes, mintha kézben tartott mobillal vezetne valaki.
A ma délelőtt nyilvánosságra hozott jelentés szerint gyakorlatilag mindegy, hogy kihangosítóval vagy anélkül telefonálunk-e, a figyelemelterelés miatt mindkettő hasonlóan balesetveszélyes. Ezt sok-sok gyakorlati példával lehetne cáfolni, de a brit törvényhozók olyannyira hisznek a tanulmányban, hogy bizottságot állítottak fel, nyílt konzultációba kezdtek, és céljuk a vezetés közbeni telefonálás teljes betiltása.
{{articleGallery[22830].caption}}
Addig is, míg döntés születik, szeretnék ha sokkal gyakrabban és nagyobb összegre bírságolnák a volánnál telefonálókat. Emellett párhuzamot vontak az kocsiban mobilozók és az ittas vezetők között, bár a bizottság szerint ma még a társadalom nem tekinti hasonló súlyúnak a két kihágást.

Kiabálni lehet, mobilozni nem

Megannyi kérdést felvet a kezdeményezés, hiszen ellehetetleníti azokat, akik munkájuk miatt egész nap autóban ülnek. Arról nem beszélve, hogy ha a kihangosító vagy fülhallgató használata tilos lesz, az egy csapásra feketelistára küldi az összes sisakbeszélőt is. Elvégre mindegy, hogy a vezető telefonon vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül társalog valakivel, a figyelemelterelés így is, úgy is megvalósul. Persze az kérdéses, hogy a sisakbeszélők miért lennének veszélyesebbek annál, minthogy valaki félig oldalra fordulva kiabáljon, ha szólna az utasához vagy éppen a mellette haladó motoroshoz.