Ma lehullt a lepel a harmadik M-es BMW motorkerékpárról, mely az M 1000 XR nevet viseli, bár mint Dominik Blass termékmenedzser elmondta, a fejlesztők röviden csak M XR-ként emlegetik a modellt.

bmw-m-1000-xr-bemutato
A BMW Motorrad fennállásának 100. évében született meg a márka legsportosabb túragépe, az M 1000 XR

Úgy jellemezték a literes sornégyest, hogy ez egy kompromisszummentes hosszútávfutó, azaz transzkontinentális túrákon is helytáll, ugyanakkor a pályanapokon is elemében van. Tegyük hozzá, az már a korábbi menetpróbán is kiderült, hogy az XR az egyik legsokoldalúbb motor, egyben a bajorok talán legélvezetesebb gépe.

Berlinből a Man TT-re: az új XR beharangozó kisfilmje

RR-fékrendszer és -erőforrás az új BMW M 1000 XR-ben

Természetesen ebben is az RR sornégyes, BMW ShiftCam vezérlésű erőforrás dohog, csúcsteljesítménye kereken 200 lóerő, míg menetkész tömege csak 223 kilogramm. Az is kiderült a rövidke bemutatóból, hogy az M 1000 XR végsebessége 280 km/óra körül alakul, bár ez egyébként is sejthető volt az elképesztő teljesítmény/tömeg arányból. 

bmw-m-1000-xr-bemutato
Ez egy olyan gyors crossover, amire még nem volt példa: dinamizmusa korábban a superbike-ok kiváltságának számított – árulták el a motorról a mérnökök

Lényeges részlet, hogy a nagyméretű első szárnyak révén csökkent az egykerekezési hajlam, stabilabb lett a motor féktávokon, és azt is hangsúlyozták, hogy milyen fontos szempont volt a fejlesztés során a minél tökéletesebb aerodinamikai jellemzők elérése. Szintén a pontosabb irányítást szolgálja, hogy változott az üléshelyzet is,

a vezető közelebb ül a kormányhoz, mint az S 1000 XR-en, ezáltal több súly jut az első kerékre.

Végül hozzátették, hogy az M RR-hez és az M R-hez hasonlóan az XR is M fékrendszerrel felszerelt, azaz a Superbike-vb-n alkalmazott féknyereg szolgált alapul, melyet a közúti motorozás szempontjait figyelembe véve alakítottak át.

bmw-m-1000-xr-bemutato
Az átdolgozott idomzat már messziről hirdeti, hogy ez az XR, nem az az XR...

A végleges, megvásárolható változat leleplezésére várhatóan nyár végéig, őszig kell várnunk, tekintve, hogy a közlemény szerint „2023 második felében jelennek meg további információk” az új M XR-ről.