· 2019. január 10. 23

Megválik motorjától Carl Reese

Eladó a rekorder

Olyan gépet keresel, amivel garantáltan nem okoz gondot napi három-négyezer kilométert motorozni? Itt van egy, ami már bizonyított, ráadásul többször is.
Eladja világhírű BMW K 1600 GT-jét Carl Reese, aki 28 óra és 50 perc alatt szelte át az Egyesült Államokat, valamint zárt pályán több mint háromezer kilométert húzott le egy nap alatt. Utólag elmesélte, hogy volt néhány nem mindennapi „extra” a gépen, ugyanis a féléves felkészülése során 32 literesre bővítette az üzemanyagtartályt, viszont ez újabb megoldandó feladatokat szült. Ezért egy speciális, motoron is könnyen használható katétert tervezett, amivel megoldotta, hogy csak tankolásonként - azaz úgy öt-hatszáz kilométerenként kelljen leszállnia a vasról.
4500 kilométer másfél nap alatt...
Emellett magára szabatta a GT egyébként is komfortos nyergét, felszerelt egy nagyméretű VStream légterelőt, a nagy terhelésnek kitett csapágyakat pedig kerámiabevonatú darabokra cserélte, hogy megelőzze a műszaki hibákat. Végül pedig - hogy éjszaka is gondtalanul száguldhasson - Clearwater-LED-del egészítette ki a motor gyári adaptív fényszóróját, s így már 30 000 lumen fényerővel világíthatta be az utat. Az Egyesült Államok átszelése mellett egy másik rekordot is jegyez vele, mégpedig a 24 óra alatt, zárt pályán megtett legnagyobb távolságot, ami 2166,5 mérföld, vagyis 3486 kilométer. Utóbbi rekord érdekessége, hogy bő 23 óra után elfogytak a versenyre betárazott Continental Road Attack 2 EVO GT abroncsok, azaz két első és négy hátsó gumit koptatott le, ezért kénytelen volt feladni a küzdelmet, de így is alaposan túlszárnyalta az eredeti rekordot.