- Bármennyire is szerettük volna, végül nem tudtunk megállapodni az ASO-val. Eredeti terveink szerint 2019-ben is vendégül láttuk volna a mezőnyt, ám most úgy fest, hogy országunk kimarad a következő Dakar útvonalából - nyilatkozta Bolívia kulturális minisztere, Wilma Alanoca.

Az idei Dakar motoros összefoglalója

Nagy érvágás ez a rendezőknek, hiszen egy nappal korábban Chile is hivatalos közleményt adott ki, miszerint sokallják a Dakar költségeit, ezért nem vesznek részt a következő megmérettetés lebonyolításában. Éppen 2019-ben lesz egy évtizede, hogy a Dakar Afrika helyett Dél-Amerikában zajlik, ám most teljes a bizonytalanság, hogy a két visszalépő ország után már csak Peru maradt „versenyben”.

chile-es-bolivia-is-lemondta-a-dakart-18092
Bő fél év múlva elrajtol a 2019-es Dakar, ám az egyelőre kérdéses, hogy honnan indul és hová érkezik a mezőny

Egyelőre nem tudni, mikor teszik közzé az összecsapás helyszínét és útvonalát, ami komoly fejtörést okozhat a futamra nevező motorosoknak is.

Frissítve: A szervező ASO ma közleményt adott ki, melyben megerősítette, hogy öt nap csúszással, holnap délben jelentik be a Dakar útvonalát, illetve a résztvevő országokat. Ha addig nem jelentkezik másik rendező állam, akkor valószínűleg Peru határain belül halad majd a mezőny 2019-ben.