Így történt ez a Chrobák Motorsport Egyesület fiataljaival is, hiszen ebben az esztendőben a nemzetközi utánpótlás bajnokságban három különböző kategóriában is bajnokot ünnepelhetett a csapat Kolarovszki Mór, Vincze Martin és Nagy Attila személyében.

Három Chrobák-tanítvány szerzett bajnoki címet

A szlovák szövetség minden évben megrendezi a nemes egyszerűséggel csak Bajnokok estjének nevezett gáláját, ahol az egyes szakágak bajnokait díjazzák, közöttük a magyar motorosokat is. Kolarovszki Mór (#81) a Yamaha PW50-es bajnokságban diadalmaskodott a 2018-as szezonban, amivel megalapozta a jövő évi kategóriaváltását, ami a MiniGP Stock kategóriába fellépést jelenti. Ebben a kategóriában ötfokozatú, 100 köbcentis, négyütemű Honda motorokkal indulnak a versenyzők, amivel Mór már az idei év végén meg is kezdte barátkozást.

chrobak-motorosiskola-20344
Három kategória, három Chrobák-bajnok - szép volt, srácok!

Vincze Martin (#10) a 2018-as szezonban a már említett MiniGP Stock kategóriában mindent vitt, így ezt a díjat is nagy örömmel emelte a magasba. Martin megnyerte a nemzetközi utánpótlás-bajnokságot, ami egyben a szlovák bajnokság is, így ezért kapta a meghívót az neves eseményre. Emellett Martin kiegészítette programját a cseh bajnokság futamaival is, amit szintén megnyert, így két héttel ezelőtt neki már jelenése volt Prágában, a cseh bajnokok díjátadóján. Mindezt év közben megfűszerezte az Európa Bajnoksággal - az olasz futamon sok-sok erős versenyző között sikerült győznie, így egy EB-címet is begyűjtött a többi trófea mellé. Ő is tempót vált 2019-ben, ugyanis a rendkívül erős német ADAC bajnokságban fog versenyezni ugyanezzel a motorral.

chrobak-motorosiskola-20345
A bajnokok és a büszke csapatvezető, Chrobák Jani

Nagy Attila (#66) idén a legerősebb kategóriában indult, ami az utánpótlás-bajnokságban elérhető volt. 190-es motorjával a MiniGP Open mezőnyében villogtatta tudását, amit az eredmények igazoltak - ő is bajnokként érkezett a gálára. Jövőre ismét kategóriaváltás következik Attila életében, immáron egy RC 390-es KTM-el kell megbirkóznia új környezetben, nagy pályákon.

chrobak-motorosiskola-20343
A januári díjátadón még több Chrobák-tanítványt láthatunk, ugyanis ott - a győztesek mellett - a dobogós pilótákat is díjazzák

- Kellemes teher ez számomra, hogy a szezonon kívül több díjátadóra is hivatalos vagyok a versenyzőim révén. Ez egyben azt jelenti számomra, hogy nem volt felesleges a nyáron eltöltött sok-sok idő a pályákon és a pályák szélén, tehát jól dolgoztunk. Megerősít abban, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, és mindemellett nagy öröm számomra, hogy boldogok a gyerekek - büszkeséggel tölt el, hogy nekem is van egy kis közöm a remek eredményeikhez. Jövő év elején lesz még egy díjátadó, ahol már nem csak a bajnokokat jutalmazzák, hanem az egész bajnokság első három helyezettjeit - ígérem, ott még nagyobb létszámmal leszünk jelen - nyilatkozta kollégánk, Chrobák Jani a díjátadó után.