Néhány héttel ezelőtt a Continental meghívta a motoros sajtó képviselőit a spanyolországi Almeriába, hogy közúton és pályán próbálják ki az új ContiRoadAttack 4-et. Miként arról már korábban olvashattatok, évtizedes fejlesztőmunka gyümölcse az újdonság, hiszen 17 éve, 2005-ben jelent meg a ContiRoadAttack család első tagja, majd 2010-ben érkezett a ContiRoadAttack 2, mely már TractionSkin és MultiGrip technológiával készült, ám ez a két köpeny nem aratott olyan hangos sikert, mint a hármas – inkább kedvező ár/érték arányáról volt híres. Ezzel szemben a 2013-as ContiRoadAttack 2 EVO már megvillantotta, hogy miért érdemes Németországban gyártott abroncsot venni, és úgy tapadt vízen, mint egyik felmenője sem, és 2017-ben látott napvilágot a sorozat eddigi legjobb darabja, a tesztgyőztes ContiRoadAttack 3.

Fontos változás, hogy a ContiRoadAttack 4-et már nem túrakategóriába sorolja a német Continental, hanem új szegmenst hozott létre hipertúra (Hyper-touring) néven, hogy ezzel is hangsúlyozza: ez merőben új és az eddigieknél is jobb köpeny. Elég csak ránézni a mintákra, elvégre a vállrészeken gyakorlatilag úgy fest, mint egy pályázásra ajánlott, teljesen sima slickgumi, barázdának nyoma sincs. Természetesen változott az anyagkeverék is a népszerű ContiRoadAttack 3-mal szemben, melynek eredményeként – idézzük – „szárazon jó néhány sportguminál is jobban tapad, nedvestapadása pedig egyszerűen elsőosztályú.” 

continental-road-attack-4-teszt-almeira
A legnépszerűbb méretekben készül a Continental újdonsága: 120/70 ZR 17-es első és 160/60 ZR17, 180/55 ZR17, 190/50 valamint 190/55 ZR17-es hátsó kapható

A spanyolországi teszten számos különböző motorral tehettek próbát a résztvevők, úgymint BMW S 1000 XR, Kawasaki Versys 650, Honda CB650, KTM 790 Duke, Honda Crosstourer és a nyitóképünkön látható örök klasszikus CB1300. Előbb hegyi szerpentineken nyúzták az abroncsokat, majd rövid pihenő után következhetett a legendás pálya meghódítása, amiről látványos videót is készítettek:

– Gyakorlatilag lehetetlen közúton túlterhelni az új abroncsot, elképesztő tartalékai vannak. Emellett a ContiRoadAttack 4 gyorsabban bemelegszik, mint elődei, szárazon – és főként vizesen – sokkal kezesebb vele a motor, míg a tartósság essig erőssége volt a RoadAttack-széria tagjainak. Mi mást kívánhatna egy motoros? – foglalták össze a tapasztalatokat a teszt végén.