Noha a hármas széria is komoly előrelépés volt a korábbi ContiRoadAttack abroncsokkal szemben, a negyedik generáció még magasabbra teszi a lécet – konkrétan új kategóriát hozott létre a gyártó, olyannyira eltér a köpeny elődeitől. Röviden összefoglalva ez valójában egy sportabroncs, amivel a nagy tömegű motorok is „lapon” fordulhatnak, de közben olyan tartós, hogy nem kell azon gondolkozni a tulajdonosnak, hogy kibír-e 6-8 ezer kilométert a szett.

Megjelent a ContiRoadAttack 4

2005-ben jelent meg a ContiRoadAttack család első tagja, majd 2010-ben érkezett a ContiRoadAttack 2, mely már TractionSkin és MultiGrip technológiával készült, ám ez a két köpeny nem aratott olyan hangos sikert, mint a hármas, inkább kedvező ár/érték arányáról volt híres. Ezzel szemben a 2013-as ContiRoadAttack 2 EVO már megvillantotta, hogy miért érdemes Németországban gyártott abroncsot venni, és úgy tapadt vízen, mint egyik felmenője sem, és 2017-ben látott napvilágot a sorozat eddigi legjobb darabja, a tesztgyőztes ContiRoadAttack 3.

Meglepetésre a ContiRoadAttack 4-et már nem sporttúra kategóriába sorolja a német Continental, hanem új szegmenst hozott létre hipertúra néven, hogy ezzel is hangsúlyozza: ez valami merőben új. Erre utal a mintázat is, hiszen a vállrészeken gyakorlatilag úgy fest, mint egy slickgumi – sehol egy barázda. Emellett az anyagkeverék is teljesen új, sőt úgy fogalmaztak a német mérnökök, hogy

elsőosztályú nedvestapadása mellett az is komoly fegyvertény, hogy szárazon jó néhány sportguminál is jobban tapad, legyen szó bármilyen stílusú vagy tömegű gépről.

A szokásos méretekben kapható az abroncs: 120/70 ZR 17-es első, és 160/60 ZR17, 180/55 ZR17, 190/50 és /55 ZR17 hátra.

continental-roadattack-4-bemutato
Menő rendszám! Innen nézve tisztán látszik, hogy az abroncs vállrészén egyáltalán nincs minta, hogy még nagyobb legyen a tapadás az igazán tempós kanyarokban

A ContiRoadAttack 4 forgalmazása várhatóan heteken belül kezdődik, és egy újabb sokoldalú abronccsal bővül a piac, Az újdonság – a gyártó ajánlása szerint – a Yamaha MT-09 csupaszmotortól, a Honda NT1100 túragépen át, egészen a sportos KTM 1290 Super Duke GT-ig bármilyen izmos kétkerekűre ajánlható, ha a tulajdonosnak egyaránt fontos a sportosság és a kiemelkedő futásteljesítmény.