Mindössze néhány dolgot kell megjegyezned, hogy magabiztosan tájékozódj az abroncsok világában. Ennek dacára a motoros csoportokban felbukkanó bejegyzések azt tükrözik: féligazságok, tévinfók tömege zúdul a kérdezőre, és ritka a valóban hasznos válasz. Hogy Te tisztában legyél a legfontosabb összefüggésekkel, a német Continental mérnökei alaposan körbejárták a leggyakoribb kérdéseket, és persze hasznos válaszokkal, tanácsokkal is szolgáltak.
Mi az a DOT-szám?
Talán a leggyakrabban visszatérő felvetés, hogy csak „új” gumit szabad felszerelni, mert az egy-két éven át tárolt darabok veszítenek rugamasságukból. Nos, ha nem a szabályoknak megfelelően, napfénytől védve raktározzák az abroncsokat, az valóban kárt tehet bennük, de a gyakorlatban a két éve készült gumi pont olyan jól működik, mint ami egy hónapja látott napvilágot valamelyik üzemben.
Sőt európában a legfeljebb 5 éve gyártott gumi is újként értékesíthető, azaz kár beleállni a szerelőbe, ha 2024-es DOT-jelzésű példányt szeretne eladni neked.
Persze ahhoz, hogy megtudd a pontos korát, muszáj ismerned a DOT-szám jelentését. Ez a korábban három-, míg napjainkban négyjegyű szám jelzi, hogy mikor készült – az első két szám a hetet, a második kettő pedig az évet jelöli, azaz például a 0623 az 2023 februárja.

Kitértek a szakemberek a gumijavítás kérdésére is, hogy pontosan mit (ne) tegyél, ha útközben kapsz defektet. Az első és legfontosabb, hogy ne pánikolj, és mielőtt bármihez hozzányúlnál, teremtsd meg a biztonságos szerelés feltételeit!
Hogyan (nem) lehet motorgumit javítani?
Amint észleled a nyomásvesztést, hirtelen lassítás nélkül, kis kormánymozdulatokkal húzódj le, állj meg, és keress egy biztonságos helyet, távol a forgalomtól! Tehermentesítsd a lyukas kereket, keresd meg a lyukat, és ha benne van az idegen tárgy, egyelőre ne húzd ki, hogy ne eresszen le teljesen a köpeny!

Defektjavító spray-vel vagy úgynevezett „kukaccal” orvosolhatod a problémát, de mint kiemelték,
ez csak azt szolgálja, hogy eljuss a következő szervizbe, mivel nem tudod megállapítani, hogy a defekt során megsérült-e az övszerkezet.
Röviden tehát nem lehetetlen feladat az útszéli javítás, de ezzel nem az új abroncs vásárlását, hanem a motorszállítás költségét spórolod meg.

Miért ne a benzinkúton ellenőrizd a guminyomást?
Nem szorul magyarázatra, hogy miért fontos a megfelelő érték beállítása, hiszen túlfújt vagy részben leeresztett gumival pont olyan közlekedni, mintha egy príma futóművet beépítve nem húznád meg a csavarokat... Emellett a helytelen nyomás befolyásolja a fogyasztást, rövidítheti a köpeny élettartamát, vagyis nem árt legalább hetente egyszer ellenőrizni.
Ennek legegyszerűbb módja, ha útközben megállsz egy benzinkúton, de ez több szempontból is rossz ötlet.
Először is eltérő készülékeket találsz a töltőállomásokon, tehát nem biztos, hogy pontosan ugyanazt az értéket mutatják, bár az is igaz, hogy ezek többnyire hitelesített eszközök. Az viszont annál jobban befolyásolja az értéket, hogy mennyit és hogyan motoroztál előtte. Míg reggel a garázsban 15-25 fokos a a kerék felülete, nyáron, autópályázás után megállva ennek két-háromszorosa is lehet, és ez komoly hatással van a mérés eredményére.

A konkrét számok nyelvére lefordítva ez annyit tesz, hogy a reggel még 2,5 bart mutató műszer mutatója 2,9-3,1 barra ugrik fel, ha újra megméred egy kánikulai napon. Természetesen ez azzal jár, hogy ha a nagy melegben, a kúton jut eszedbe, hogy nem néztél rá a guminyomásra, és ott 2,5 barra állítod, később, az abroncs lehűlésével jelentősen a gyári érték alá esik.
A hőmérséklet és a magasság változásával extrém módon nő a nyomás? Ez nem csak a gumik miatt fontos: az idei Erzbergen is váratlan problémát okozott néhány versenyzőnek...
Végül hozzátették, hogy használj saját, lehetőleg digitális műszert az ellenőrzéshez, mivel ez kis helyen elfér, könnyű, és a pontossága általában tizedbarban mérhető. A rendszeres ellenőrzéssel egyaránt hozzájárulsz, hogy nagyobb futásteljesítményű legyen az abroncs, és a motor kezességére is jó hatással van a pontosan beállított guminyomás.