Augusztus 20-án – a hagyományokhoz híven – ismét lesz Debrecen Nagydíj a Perényi Pál Salakmotor Stadionban, mi több, ezúttal egy „sztárvendég” ily pályára lép – 32 év után láthatunk ismét egyéni világbajnokot a Gázvezeték utcai pályán.

Salakmotorverseny a debreceni pályán

 Barcsa Lajos, Debrecen sportért is felelős alpolgármestere Kelet-Magyarország legnívósabb versenyének nevezte a küzdelmet, és bejelentette, hogy a város egymillió forinttal járul hozzá a verseny díjazásához.

debrecen-salakmotor-augusztus-20

Ezután Baráth Norbert főszervező, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője vette át a szót, aki elmondta, hogy indul a viadalon Jason Doyle ausztrál vaspapucsos is, aki a sportág világbajnoka, számos bajnoki cím és világkupa-győzelem birtokosa.

Rajthoz áll Debrecenben hazai részről Magosi Norbert, Kovács Roland és Fazekas Dennis is – közölték a szervezők az MTI-vel –, a nemzetközi élmezőnyből pedig Celina Liebmann (Németország), Niels Kristian Iversen (Dánia), Nick Skorja (Szlovénia), Marko Levisin (Ukrajna), Matic Ivacic (Szlovénia), Petr Chlupac (Csehország), Timo Lahti (Finnország), Pawel Miesiac (Lengyelország), Peter Ljung (Svédország), Jakub Jamróg (Lengyelország), Oleg Mihailov (Lettország) és Sebastian Szostak (Lengyelország) lesz jelen.

A 47. Debrecen Nagydíjon húsz alapfutam után két elődöntőt rendeznek, a döntőben öt motoros áll majd rajthoz. Ha kilátogatnátok, itt találtok további információt a hagyományos, augusztus 20-án zajló összecsapásról.