A hagyományoknak megfelelően idén ősszel is klasszikus motoroktól lesz hangos Budapest, a világméretű kezdeményezéshez csatlakozva a magyar fővárosban is több száz motoros kel útra, s ha már ilyen sokan összejönnek, igyekeznek hasznossá tenni a felvonulást.

distinguished-gentlemans-ride-2017-15546
A budapesti, 27 kilométeres magyar DGR-futamra már több mint 220-an regisztráltak, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig már most meghaladja az 5000 dollárt – foglalta össze Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője

A hazánkban évente négyezer új megbetegedést okozó, 1500 halálesetért felelős prosztatarák megelőzésére és a szűrés fontosságára hívják fel a figyelmet hazai urológus szakemberek a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulásaként ismert Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) kapcsán. A szakértők szerint az évenkénti prosztatarákszűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen a korai diagnózis a betegség sikeres kezelésének legfontosabb feltétele. A szeptember 24-én 90 ország 600 városában 70 ezer motorost megmozgató program teljes bevételét – ami tavaly 3,6 millió dollár (!) volt – a prosztatarák-kutatásra, prevenciós kommunikációra és férfi mentálhigiénés programokra ajánlják fel a szervezők.

distinguished-gentlemans-ride-2017-15549
A világméretű eseményen tavaly - átszámítva - 932 millió forintot gyűjtöttek rákkutatásra

Maradj nyeregben!

A Distinguished Gentleman’s Ride a Föld legátfogóbb – klasszikus és épített motorok részvételével zajló – jótékonysági rendezvénye. A DGR résztvevői a világ minden táján azzal a szándékkal indulnak az évi egy alkalommal (idén szeptember 24-én), azonos időben megrendezett eseményen, hogy támogatást gyűjtsenek a súlyos daganatos betegség megelőzésére és gyógyítására. Idén mintegy 90 ország 600 városában 70 ezer elegánsan öltözött motoros részvételével zajlik a program, amelynek célja, hogy ötmillió dollárt gyűjtsön össze a @MovemberFoundationnek, akik az adományt a prosztatarák kutatására és a prevenciós szűrések népszerűsítésére, valamint a férfiaknak szóló mentálhigiénés programokra fordítják.

distinguished-gentlemans-ride-2017-15547
Kiemelték, hogy csak az öltözék és a motorok stílusa megszabott, de nem csak férfiakat várnak, hölgymotorosok is bátran csatlakozhatnak

A szeptember 24-én egy időben zajló budapesti és a külföldi DGR-futamokra egyaránt a www.gentlemansride.com oldalon lehet regisztrálni – a regisztráció a részvétel feltétele –, illetve ennek során lehet egyéni adományokkal hozzájárulni a program pénzügyi sikeréhez. - Az oldal támogatja baráti társaságok, csapatok indulását, sőt közös adománygyűjtését is – hívta fel a figyelmet Regős Dániel, aki hozzátette, hogy a támogatások összege közvetlenül az ausztrál szervezőkhöz, illetve a Movember Foundationhöz fut be. A hazai programról további részleteket az Urak Motoron oldalon olvashattok.