1948. február harmadikán látott napvilágot hazánk egyik legsikeresebb versenyzője, Drapál János. Mindössze 37 évesen volt, amikor bekövetkezett a tragikus, pöstyéni baleset, ám rövid pályafutása alatt összesen húsz vb-futamon indult, holott a külföldre utazás akkoriban korántsem volt olyan egyszerű, mint napjainkban.

Ma lenne 75 éves Drapál János

Kettős apropója van a megemlékezésnek, hiszen ma ünnepelné 75. születésnapját, és kereken ötven éve, 1973-ban futotta legeredményesebb szezonját, amikor két alkalommal is az ő tiszteletére szólt a magyar himnusz. Májusban a a Salzburgringen, míg júniusban Opatijában lett első, ráadásul ekkor már második győzelmét szerezte a tengerparti pályán.

drapal-janos-ma-lenne-75-eves
Drapál János a villámgyors 350-es Yamahán

Drapál összesen négyszer diadalmaskodott a világbajnokságon, emellett ötször volt dobogós, két leggyorsabb körrel büszkélkedhetett, valamint 1969 és 1981 között összesen 204 vb-pontot szerzett a nemzetközi mezőnyben.