Tulajdonképpen nem meglepő a bejelentés, hiszen jó egy éve Edouard Lotthé, a márka nyugat-európai divíziójának igazgatója is nyíltan mesélt a robogók és elektromos motorkerékpárok 2021-es bevezetéséről, ám a Ducati első embere most ennél is komolyabb ígéretet tett. A Motostudent spanyolországi rendezvényén kerek-perec kijelentett, hogy „nincs messze a nap, amikor megkezdjük a tisztán elektromos motorok sorozatgyártását”.

ducati-elektromos-motor-20710
Az első - szó szerint - próbálkozás, a Zero FX villanymotorral felszerelt Hypermotard

Persze nem előzmény nélküli a bejelentés, ugyanis már 2017-ben megkezdték az együttműködést a Milánói Műszaki Főiskolával, hogy közösen dolgozzák ki a taljánok első amperfalójának, a Ducati Zerónak a terveit. Ennek gyümölcseként több prototípus napvilágot látott, egyebek mellett készült egy Zero FX hajtóművel felszerelt Hypermotard is. A mostani nyilatkozat jelentősége, hogy a korábbi, egyedi motorokkal ellentétben nem koncepcióról, tanulmányról vagy kereskedők magánakciójáról van szó, hanem egy megvásárolható, szériaérett modellről. Könnyen elképzelhető tehát, hogy még idén új, európai ellenfelet kap a nagy csinnadrattával beharangozott HD Livewire, illetve a szenzációs adatokkal kampányoló Lightning Strike.