Magától értetődő, hogy az egyre nagyobb hazai villanyautós és -motoros kör szép lassan valódi közösséggé növi ki magát, és közös programokat szervez, ahol a hangtalan gépek állnak a középpontban.

Elektromos autók és motorok találkozója a Westendben

A következő ilyen összejövetel október 30-án, pénteken lesz a Westend külső parkolójában (így találod meg a térképen), ahová délután öt órától sereglenek az elektromos hajtású autók és motorok, illetve gazdáik.

elektromos-motor-niu-talalkozo-a-westendben-27589
Természetesen nemcsak a tulajdonosokat, hanem a hangtalan és gazdaságos villanymotorok iránt érdeklődőket is szeretettel várják a pénteki westendes összejövetelen

Itt – többek között – lehetőség lesz az elektromos robogók kipróbálására, tesztelésére, és megismerheted, hogy miben nyújtanak mást, többet az évente több mint 600 ezer (!) járművet értékesítő, itthon és Európa számos országában piacvezető NIU robogói.

elektromos-motor-niu-talalkozo-a-westendben-27588
Robogókkal és elektromos terepmotorral is jelen lesz a NIU, valamint a Sur-ron hazai forgalmazója

Persze azok se maradnak hoppon, akik „valódi” motorra vágynak, ugyanis ott lesz a cég krosszmotorja is. Ez utóbbi azért különösen érdekes, mert hangtalan és nulla károsanyag-kibocsátású, ezáltal segíthet elfogadtatni terepmotorozást a természetvédőkkel és erdőgazdálkodókkal, hiszen sem füsttel, sem zajjal nem szennyezi közvetlen környezetét.