– Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sasvári Sándor, Sasó életének 65. évében, 2020. június 2-án hajnalban elhunyt – áll a MAMS Enduro bejegyzésében. – Április végén műszaki hiba miatt kerékpárbalesetet szenvedett, súlyos sérülésekkel kórházban ápolták, s hosszas kórházi kezelés ellenére már nem ébredt fel a kómából.

Elhunyt Sasvári Sándor

Sasó egész életét a motorsportnak szentelte, nemcsak versenyzőként, hanem szervezőként, egyesületi vezetőként és tisztségviselőként is aktív részese volt sportunknak. Tagja volt az Európai Motorkerékpáros Unió (később FIM Europe) enduro bizottságának, emellett az Alpok-Adria Motorkerékpáros Unió enduro szakágának tagja, majd később a vezetője is lett. Magyarországon egyedüliként rendelkezett FIM tereprally szuperlicenccel, amellyel a hazai tereprally világkupa versenyigazgatói posztját éveken át sikerrel ellátta - tették hozzá a MAMS megemlékezésében.

elhunyt-sasvari-sandor-25616
Kerékpárbalesetben életét veszítette Sasvári Sándor (középen). Mindössze 65 éves volt...

A Magyar Motorsport Szövetségen belül több tisztséget is ellátott: volt elnökségi tag, enduró-szakágvezető és szakági tanácstag, 2020-ban pedig a terepraliszakág vezetőjévé nevezte ki az Elnökség. Pályafutásának, munkájának elismeréseként és köszöneteként 2020-ban a MAMS Elnöksége Életműdíjjal jutalmazta. Sasvári Sándort a Magyar Motorsport Szövetség saját halottjának tekinti, búcsúztatásáról később értesítik a motorosokat. Nyugodjék békében!