Sokat pletykáltak róla, hogy a két fontos kiállító, a BMW és a KTM távolmaradása miatt veszélybe kerülhet az idei EICMA megrendezése, de eddig nem érkezett hivatalos megerősítés arról, hogy tényleg lehúznák a rolót. Ma azonban hivatalossá vált, hogy Olaszország idén nem rendezi meg a motoros seregszemlét, és az is inkább optimista jóslásnak tűnik, hogy Paolo Magri ügyvezető igazgató már a 2021-es felkészülés részeként említette az idei seregszemle elmaradását.

Elmarad az EICMA

Előtte persze minden fontos márka képviselőivel tárgyaltak a szervezők, és közösen úgy határoztak, hogy nem tartják meg a kiállítást. Pontosabban – és ez megint csak játék a szavakkal –, döntésük szerint „elhalasztják” az idén novemberre tervezett eseményt, mégpedig a 2021-es seregszemle időpontjára (2021. november 9.)

elmarad-az-eicma-25828
Egyelőre úgy tervezik az EICMA, az Intermot és a Motorcycle Live szervezői, hogy 2021 őszén újra kiállítást rendezhetnek Európában

- Nagy a felelősség rajtunk, és elsősorban látogatóink, kiállítóink biztonsága érdekében döntöttünk a halasztásról - hangzott el a sajtótájékoztatón, kiegészítve azzal, hogy továbbra is teljesen biztosak benne, hogy az EICMA-nak folytatódnia kell. Persze nem az olasz rendezvény az egyetlen, amit elhalasztottak: a brit Motorcycle Live és az Intermot is elmarad, pontosabban 2021-re csúsztatják mindkettőt.